Egy régi, régi, régi nóta,
Mely mindörökké új marad:
A mámor elszáll lepkeszárnyon,
A macskajaj, jaj megmarad.
Álomnak ébredés az ősze,
A hűvös őszre jő a tél,
Télre tavasz, virág, madárdal –
A macskajaj örökkön él.
Új szerelemre új csalódás,
Édes gyönyörre bús sohaj,
A bús sohajra új gyönyör jön,
Csak egy örök, a macskajaj.
A macskajaj gonosz betegség,
És akit egyszer elfogott,
Nem szabadul meg soha tőle,
Amíg a szíve csak dobog.
Annak nem ízlik ital, étel,
Az egyre nyögdécsel, sohajt,
Az nem hevíti csókra többé
A legtüzesebb asszonyajk.
És egyre hervad, egyre sápad,
És egyre véknyabb lesz, szegény,
Hogy mi emészti, hogy mi bántja,
Nem tudja más, csak ő meg én.
Mert aki ezt a verset írta,
Az tudja jól, mily szörnyű baj,
Mily rengeteg csapás a szívnek
A macskajaj, a macskajaj!
