Őrízlek már, futhat a vonat messze veled,
vagy billegve csillagokig vihet fel a repülő!
Nézem a bontakozó estét, mint régi varázsló,
aki nyugtalanul érzi, hogy más jelek nőnek,
más látomások, mint a csillag s mint a telihold;
mást mutat csontig lehámlott ágak nagy szövevénye,
mást a cikkanó holdfényben szétburjánzó árnyék –
tégedet sejt meg először, aki már e világnak
más formát adsz, ujjadat érzi, tudja a szív,
s csókodat: bűvös zárként rákapcsolódik a zűrös
lélekre, hogy zárva maradjon s újra nyitódjon;
de a szédülő mámorból felocsúdva, a józan
pillanatokban még nagyobb sejtés bűvköre vonz:
még csak a rajzolódó, csudaszép jövőt látom!
Ó, hát légy te velem mindent elrendező szívvel!
Most csak az este fonja ezüstös láncait érted,
s ezüst lépteidet imitálja a megcsaló holdfény:
csillan a tükröket tartó tócsákon, repedésen.
Forrás: Lélektől lélekig
