Valahol egy szomorú asszonyt
Látott meg Don Juan,
Ki mint a porcellán, fehér volt
És csendes, szótalan.
Gondolta: Jó voln összetörni!
Megtudni, benn mi van?
A szívében mi van?
Közelbe ment, elnézte-nézte
S a szíve elszorult.
Ráismert! Egyszer ez a bálvány
Már a kezébe volt.
„Egy érintésre vége volna,
Kegyelem néki!” szólt.
– Törött szobrocska volt.
Forrás: Lélektől lélekig
