Mindig csak várni, hogy a dolgok eléd jönnek,
nem lehet.
Folyton azt lesni, mikor kapsz újabb
esélyeket,
Buta döntés: ne tedd!
Inkább lázadj fel, kelj ki önmagadból őrülten,
hogyha kell,
Ne mondhassák azt rólad, gyáva kolonca vagy
a sorsnak…
Vigyázz, mit miért teszel!
Vedd kezedbe a sorsod, hisz nem vagy
ostoba.
Ne hagyd, hogy elkábítson a vesztesek
mosolya.
Emberként élj, emberként harcolj!
Úgy, ahogy megálmodtad egykor.
Forrás: Lélektől lélekig
– Nagy sziklás szigetnél horgonyt vetek
s kunyhót rakok magamnak szűz kövén.
Akik hallották, azt mondták, beteg.
Csak most gyógyult meg – válaszoltam én.
Forrás: Lélektől lélekig
Egy oda nem illő, kimondott szóban
Érzem a vesztem.
Egy apró, semmitmondó pillantásban
Érzem a vesztem.
Egy céltalan, meg nem álló mozdulatban
Érzem a vesztem.
Egy lágy, hideg csókban
Érzem a vesztem.
Egy hangos, üres dobbanásban
Érzem a vesztem.
Egy szóban, melyben annyi kétség
Egy pillanatban, mi oly rideg
Egy mozdulatban, miben annyi erő
Egy csókban, mi oly kevés
Egy dobbanásban, mi szívedé, már
Érzem nincs visszaút.
S én mégis büszkén hordom keresztem
De érzem, érzem a vesztem.
Forrás: Lélektől lélekig
Kérésem egy: a csókod add
vagy tiszta szívvel megtagadd
de ne oszd nekem kegyül
mert akkor a szívem kihűl.
Omlj karomba szelíden
vagy lökj magadtól messze el
ha hozzám simultsz, köszönöm
ha meg se hallgatsz, becsülöm
alamizsna nem érdekel.
Forrás: Lélektől lélekig
morális örök-mozgó:
amit nem emelsz
– szűntelen – süllyed
Legyen erőd lent
hagyni, amit nincs erőd
följebb emelni.
Forrás: Lélektől lélekig
„Az élet olyan, mint egy kártyajáték.
A kiosztott lapok adottak,
de ahogy játszod őket, az szabad akarat.”
Forrás: Jawaharlal Nehru
föl-fölhorkan a ló
cimpája ina reszket
vadszagot érez
félve lép mint a vak
meg-meghajlik a föld alatta
zsombékos süppedékes
se kantár se sarkantyú
csak egy sovány kötőfék
s két elszántan szorító térd
a zubogó patakot hallod-e
vagy ereidben
a vért
ugratni kéne
ha volna túlsó part
Forrás: Lélektől lélekig
Van, amit megteszünk, amit talán
majd egyszer megteszünk,
s van, amit soha sem fogunk megtenni.
Bankszámlát nyitunk,
költségvetést készítünk,
spórolunk, tervezünk,
hitelt veszünk fel,
aztán nekiveselkedünk…
Minek is?…
Persze olykor az is előfordul,
hogy álmokat kergetünk…
Holott egy kéz is elég volna,
egy bezárt kaput kinyitni,
a másik kezéből a csomagot kivenni,
egy arcot megsimogatni,
kéznyújtásban barátságot felajánlani,
egy sebre gyógyírt hinteni,
átölelni egy vállat,
egy kéz is bőven elég volna felmutatni
a helyes irányba vezető utat.
Forrás: Lélektől lélekig
Forrás: Lélektől lélekig
Mindennek ára van,
vagy ára lesz.
Oda kell adni,
ami van,
hogy megkaphassuk,
ami lesz.
Oda kell adni asztalunk,
oda kell adni ceruzánk,
és tudni, hogy asztaltalan
s ceruzátlan lét vár reánk.
Odaadni a takarónk,
és langyosra fűtött szobánk,
és tudni, hogy takaratlan
és párnátlan lét vár reánk.
Az is lehet, hogy az a mínusz,
a földöntúli, pluszt megér,
és minden láznál égetőbb
a csillagok termelte dér.
Papírkosárba vethetők
a szerzett tapasztalatok,
és átképzőssé változom,
ha itt hagyom, mi itt vagyok.
Mi vagyok itt egyáltalán?
és megérem-e a papírt,
amire egykor jobb kezem
még zsinórírás nélkül írt,
csak jobbra dőlve egyszerűn,
mint a szélfútta fák,
ahogy diktált a tél, az ősz
vagy amit a május fújdogált,
lehet, hogy máris ott vagyok,
a határtalanban kerengő,
hol színtelenbe torkollik a szín,
és milliárd év egy esztendő.
Forrás: Lélektől lélekig
