Haza kell mennem, – a földem izent.
A földem: a váradi nagytemető;
Haza kell mennem: apáink sírján
Inog a fejfa, mozdul a kő.
Anyánk házában idegen nóta,
Bujdosó koldus az árva húgom…
Haza kell mennünk, a földem izent,
Ha oda veszünk is a vándorúton!
Szálljon elém e vádoló ének
Lázadó kínnak, sajgó kelésnek,
Hódító hordák utjára fekvő
Rejtett kígyónak, meztelen késnek,
Menj haza lelkem bolygó lidércnek:
Magyar lelkekben lobogó tűznek;
Anyám szavával holtig daloló,
Menj haza, ha százszor visszaűznek.
Vidd dalom, vidd a szó nyilait,
Hogy irdatlan éjen súgva suhogjon
Fekete versek tört ütemén,
Fáradt szíveken szüntelen doboljon.
Vidd dalom, vidd a szó parazsát,
Hogy millió testvér lelkein égjen:
Sírjon, sikoltson alatta a kín
Ezen a hosszú elátkozott éjen.
Haza kell szállnod: parancsol a föld,
A lázadó váradi nagytemető;
Haza kell mennem: apáink sírján
Inog a fejfa, mozdul a kő.
Anyánk házában idegen nóta,
Bujdosó koldus az árva húgom…
Haza kell mennünk, hallod-e testvér,
Ha oda veszünk is a vándorúton.
Forrás: Szeretem a verseket
