Ha majd ismét eljön egy karácsony,
milyen szép lesz a hó, az öröm,
a csúf szívek is szépek lesznek,
amint cukorkát visznek másnak.
Ismét karácsony lesz!
Este társaság lesz nálatok,
dióspatkó és szép, vörös tea,
puncs is lesz tán, meg kedves kártyajáték,
élces kedv meg piros hahota.
Te pedig egyszer felveszed a kártyát
és szemed elréved.
Nézed, mint málik szét a cigaretta füstje
a lámpafényben.
– Mi az? Hova gondolsz? Rajtad a sor!
– ekképpen szólnak hozzád,
de te nézed, mint málik szét a cigaretta füstje
a lámpafényben.
Az is lehet, hogy messzebb nézel,
hogy engem nézel
e kurta pihenő pillanatban,
engem,
aki nagyon messze van már
múltban, földben, poros emlékezetekben
és rozoga cukorskatulyák lomjai között.
Én ugyan akkor már táltossal vágtatok
a fekete feledés felé,
mely titokzatos és dermesztő,
mint minden halál,
de lehet, hogy halvány fényecske villan
a révedt feketeségben
és lehet, hogy te látsz engem,
kedves.
E bús pillanat oly rövid,
mint hulló csillag karcolása
és méla, komorult arcod ismét
mosolyra virul.
Felkacagsz.
Már minden elmúlott!
– Tudom már! – mondod
és drága kezed,
melyre egykor annyi csipogó csókot
cseppentettem,
most a tök felsőt
leteszi az asztalra.
Forrás: Versek mindenkinek
