Ha így szólnék a kedves,
fiatal kalauzhoz:
– Kalauz úr,
hogyha ma este hazamegy,
ölelje meg nagyon a feleségét,
dicsérje meg, ami épp rajta van,
akár az ócska pongyoláját –
Ha így szólnék –
ugye… bolondnak tartanának?
Ha így szólnék a bottal kopogó
nyugdíjas bácsihoz a boltban,
mikor épp forintjait guberálja,
végül levágat tíz dekát
a „kicsit-hosszabb-lett” kenyérből:
– Bácsi! Itt van ötszáz forint.
Tegye el, kérem. Épp ma kaptam.
Nem számítottam rá. Fölösleges. –
Ugye, bolondnak tartanának?
Ha így szólnék az útkövezőkhöz:
– Útkövezők!
Én ezt a kis kavicsot elviszem,
mert az erezetében
lehorgadt Krisztus-fejet látok.
Engedjék meg, hogy elvigyem! –
Ugye, bolondnak tartanának?
Ha így szólnék a torzonborz kamaszhoz:
– Gyere, fiam,
üljünk le valahol, s te elmeséled,
mitől nőtt vállig a hajad,
mi ellen mered ez a tüske
tejes arcod körül,
s egyáltalán, mitől vagy te ilyen
kérlelhetetlen? –
Ugye, bolondnak tartanának?
Ha így szólnék padon sütkérező,
újságpapírból eddelgélő nénikéhez:
– Néni, jöjjön velem,
amit szeret, azt főzök vacsorára,
puha ágyat vetek,
előtte pedig mindent elbeszélhet,
a menyasszonykorát,
azt a szülést, a császármetszést is,
és szegény jó ura szívszélhűdését,
és hogy mivel ültette be a sírját,
azt is, milyen a szomszédasszony,
azt is, hogy a fia hogyan él Kanadában,
meg hogy mit írt föl, és mire, az orvos.
Mindent apróra elbeszélhet.
Sóhajtozhat és imádkozhat az ágyban.
De éjjel egyszer – maga úgyis sokszor
fölébred –
keljen fel, takarjon be engem,
mert éjjel mindig lerúgom a takarómat…
Ha így szólnék –
ugye, bolondnak tartanának?
Konvenciók, bevett szokások
hideg vaspántjai
szorítják lüktető,
eleven húsig lenyúzott szívünket.
Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig
