Címke: együttérzés

  • Ady Endre: VÁLASZ

    Azt, amit más őrülten hajszol
    Egy hosszú, kínos életen,
    A kétség átkos órájában
    A sors megadta én nekem.
    Nem a nyugalmat. Az én lelkem
    Megölné a csend, nyugalom,
    Csak egy intést, biztatást vártam,
    Ha zokogásba fúl dalom,
    Szívemből ömlő, bús dalom.

    Áldott a kéz, amely megadta
    Ez áldott, édes biztatást,
    Áldott a szív, mely némán szenved
    S mégis tud vigasztalni mást.
    Hát más is érzi azt az átkot,
    Melytől zokog minden dalom?
    Óh! akkor nem fog porba sujtni
    Bús végzetem, a fájdalom,
    A dalba ömlő fájdalom…

    Azt, amit más őrülten hajszol
    Egy hosszú, hosszú életen,
    A megértő, biztató hangot
    A sors megadta én nekem.
    Tudom, hogy múló pillanatra
    Enyhült a régi fájdalom,
    De azért légy ezerszer áldott
    Te, aki átérzed dalom,
    Szívemből ömlő, bús dalom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Ember, állat

    Egy lovat vert egy ember a Tiszánál,
    Szelíd sömlyék közt, borús ég alatt.
    Szegény, vert állat nyerített s a száján
    A hab fehérlett és a gondolat
    Az ember vak agyában csak derengett.
    Szegény vak ember, míg te egyre verted
    Szegény lovat, én sírtam tehetetlen
    S az égre, földre néztem és kerestem
    Az Istent, aki jó, aki hatalmas,
    A megváltásra gondoltam. Kereszten
    Halt Krisztus. S győz az ostor, dárda, kardvas.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tóth Árpád: Egy ebről…

    Egy eb lohol az utcán, mért látom most meg ezt?
    És mért tűnődöm el kósza és csapzott sorsán?
    Hisz reszket a világ, és forró vért ereszt
    Miriád seb… Egy eb lohol az utca sarkán…

    Mily hang halt meg, mely valaha dalolt?
    És ez az éhes és rettentő, sárga ebszem
    A véghetetlen hűség szelíd, szép tükre volt,
    Mért kell, hogy minden szépség odavesszen?…

    Nem gondolok többé reá….. igyekszem…
    De…
    Ó, sárga, iszonyú, züllött, bús, árva ebszem…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Arthur Guitterman: Idézet

    „Ezen a bűnös világon bizony nincs szomorúbb látvány, mint egy behúzott farkú,
    gazdátlan kiskutya.”

    Forrás: —


  • Juhász Gyula: Beteg kutya

    Úgy néz reád, mint a szótlan fájdalom
    És vánszorog a ragyogó napon.

    Szeméből csöndes panasz sír feléd,
    Keresi részvéted tekintetét.

    Tebenned bízik, úrban a hívő,
    És kínjait eléd teríti ő.

    A mindenség poklában didereg,
    Oly nyomorult, akár az emberek.

    A megváltó halált nem ismeri,
    Nem tudja, hogy az enyhet ad neki.

    Csak nyöszörög, sírása könnytelen
    S az égre szűköl árván, csöndesen.

    Testvéred ő is és osztályosod,
    A nap alatt egy a ti sorsotok,

    Szenved, pedig nincs semmi vétke sem,
    Ártatlan ő, szegény és védtelen.

    Mégis embernek ember gyilkosa
    És a kutyától nem tanul soha!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nagy László – Változások

    Mikor először az utamba jöttél,
    én szomorú
    voltam, te pedig nevettél.

    Aztán nékem lett vidám kacagásom,
    s te
    méláztál a virágfakadáson.

    Később mindketten oly szótlanok lettünk,
    sokat hallgattunk és keveset nevettünk.

    És most, hogyha egymás
    szemeibe nézünk,
    egyszerre van könnyünk vagy víg nevetésünk.

    Forrás: Lélektől lélekig


  • Márai Sándor: Füves könyv – Az állatokról

    Ne szégyelld te azt, ha szereted az állatokat. Ne röstelld, ha egy kutya közelebb van lelkedhez, mint a legtöbb ember, akit személyesen ismersz. Hazug próféták és otromba, komisz emberek azok, akik megrónak e vonzalom miatt, s ezt mondják: „Az emberektől lopja el az érzéseket, melyeket a kutyára pazarol! Önző, rideg fráter!” – ne törődj velük. Szeresd csak nyugodtan kutyádat, ezt a csillogó szemű, fáradhatatlan barátodat, aki nem kér barátságáért mást és többet, mint valamilyen szerény koncot és egy-egy simogatást. Ne hidd, hogy gyöngédség és önzés késztet az állatokat szeretni. Testvéreink ők, s ugyanabban a műhelyben készültek, mint az ember, s értelmük is van, néha bonyolultabb és finomabb, mint a legtöbb embernek. Mások nevezzék gyöngeségnek az állatszeretetet, gúnyoljanak ezért – te sétálj csak kutyáddal. Jó társaságban maradsz; s Isten tudja ezt.

    Forrás: Lélektől lélekig (Márai Sándor: Füves könyv)

  • Leleszi Balázs Károly: Tedd meg, ha teheted

    Van, amit megteszünk, amit talán
    majd egyszer megteszünk,
    s van, amit soha sem fogunk megtenni.
    Bankszámlát nyitunk,
    költségvetést készítünk,
    spórolunk, tervezünk,
    hitelt veszünk fel,
    aztán nekiveselkedünk…
    Minek is?…
    Persze olykor az is előfordul,
    hogy álmokat kergetünk…
    Holott egy kéz is elég volna,
    egy bezárt kaput kinyitni,
    a másik kezéből a csomagot kivenni,
    egy arcot megsimogatni,
    kéznyújtásban barátságot felajánlani,
    egy sebre gyógyírt hinteni,
    átölelni egy vállat,
    egy kéz is bőven elég volna felmutatni
    a helyes irányba vezető utat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: A kis kutya

    Mégis a legszebb állat.
    Magasba trónol fönn a vánkoson,
    csodálva nézem sokszor órahosszat
    és fürge szívverését számolom.

    Ha álmodik csontokról és ebédről,
    gondolkozom, milyen a kutya-álom?
    Milyen lehet az élete, az álma
    ezen a vad és végtelen világon?

    Szegényke mindig bús. Kérdem, mi bántja
    s virgonc szemem kerüli futva-félve.
    Egy néma-csöndes bánat titka ködlik
    enyves szemébe, barna, bölcs szemébe.

    És firtatom: nem szeret ugye senki
    s buksi fejét búsan térdemre ejti.
    És szólítom: menjünk a kertbe ki
    s lengő fülét lassan leengedi.

    Vagy unszolom: hazádtól messze estél?
    és mélabúsan önmagába mélyed.
    Vagy kérdezem: fáj, ugye fáj az élet?
    s reám borul, akár egy drága testvér.

    És nógatom: szólj a kutyavilágról,
    hol testvérkéd, apuskád messze él
    és kutya-házak vannak, kutya-szobrok.
    Száját feszítem és mégsem beszél.

    Vagy kérdezem: anyácskád gyászolod te
    ugye-ugye, hogy nem jő róla hír?
    Nem tud beszélni, a kedveske néma.
    És sír és sír… Szegény kis kutya sír.

    Úgy élünk együtt, két kis idegen,
    valahol messze, mese-szigeten.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Rab Zsuzsa: Vaspántok

    Ha így szólnék a kedves,
    fiatal kalauzhoz:
    – Kalauz úr,
    hogyha ma este hazamegy,
    ölelje meg nagyon a feleségét,
    dicsérje meg, ami épp rajta van,
    akár az ócska pongyoláját –
    Ha így szólnék –
    ugye… bolondnak tartanának?

    Ha így szólnék a bottal kopogó
    nyugdíjas bácsihoz a boltban,
    mikor épp forintjait guberálja,
    végül levágat tíz dekát
    a „kicsit-hosszabb-lett” kenyérből:
    – Bácsi! Itt van ötszáz forint.
    Tegye el, kérem. Épp ma kaptam.
    Nem számítottam rá. Fölösleges. –
    Ugye, bolondnak tartanának?

    Ha így szólnék az útkövezőkhöz:
    – Útkövezők!
    Én ezt a kis kavicsot elviszem,
    mert az erezetében
    lehorgadt Krisztus-fejet látok.
    Engedjék meg, hogy elvigyem! –
    Ugye, bolondnak tartanának?

    Ha így szólnék a torzonborz kamaszhoz:
    – Gyere, fiam,
    üljünk le valahol, s te elmeséled,
    mitől nőtt vállig a hajad,
    mi ellen mered ez a tüske
    tejes arcod körül,
    s egyáltalán, mitől vagy te ilyen
    kérlelhetetlen? –
    Ugye, bolondnak tartanának?

    Ha így szólnék padon sütkérező,
    újságpapírból eddelgélő nénikéhez:
    – Néni, jöjjön velem,
    amit szeret, azt főzök vacsorára,
    puha ágyat vetek,
    előtte pedig mindent elbeszélhet,
    a menyasszonykorát,
    azt a szülést, a császármetszést is,
    és szegény jó ura szívszélhűdését,
    és hogy mivel ültette be a sírját,
    azt is, milyen a szomszédasszony,
    azt is, hogy a fia hogyan él Kanadában,
    meg hogy mit írt föl, és mire, az orvos.
    Mindent apróra elbeszélhet.
    Sóhajtozhat és imádkozhat az ágyban.
    De éjjel egyszer – maga úgyis sokszor
    fölébred –
    keljen fel, takarjon be engem,
    mert éjjel mindig lerúgom a takarómat…
    Ha így szólnék –
    ugye, bolondnak tartanának?

    Konvenciók, bevett szokások
    hideg vaspántjai
    szorítják lüktető,
    eleven húsig lenyúzott szívünket.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig