Hogy értelek és hogy szeretlek!
Mit tennék Érted! – Ó, ha tudnád,
milyen ősi és időntúli
félelem űz és kötöz Hozzád!
Nem lelném mását letört mosolyodnak,
mely úgy hajladoz, fényekben úgy hervad,
hogy nincs irány számomra e Földön,
ha szemed lágy északi fénye elhagy.
Hogy szereted az embereket! És mert
nehéz szeretni őket – sírsz, zokogsz,
és félsz, hiába vigasztallak, rettegsz,
hogy végül mindet gyűlölni fogod.
Forrás: Váci Mihály Összegyűjtött művei, Magvető, 1979
Ne irigyelj púpos ember,
amiért egyenes vagyok,
A lelkemen olyan nagy púp van,
Hogy majd bele szakadok.
Te nem látod, de én érzem,
hogy ez a púp mily nehéz,
Bele van ám gyömöszölve
egy mázsányi szenvedés.
Te vak ember ne haragudj,
én se látok messzire,
Bukdácsolok, botorkálok,
s nem haladok semmire.
Fogadj engem testvérednek,
szegény néma, s hidd el nekem,
Én is csak dadogva szólok,
s nem érti meg senki sem.
Szeressetek engem bénák,
nyomorultak, szegények,
Ügyefogyott vagyok én is,
össze-vissza beszélek.
Képzelődöm, álmodozom,
mint az őrült, s azt hiszem
üvegből van, s összetörik,
Összetörik a szívem.
Forrás: margitanyakepeslapjai.bloglap.hu
Szeretném, ha vadalmafa lennék!
Terebélyes vadalmafa;
S hogy testemből jóllakhatna
Minden éhező kis gyermek
Árnyaimmal betakarva.
Szeretném, ha vadalmafa lennék
S minden egyes árva gyermek,
Ha keserű könnye pereg,
Felkeresné s könnyeivel
Öntözné meg a tövemet.
Szeretném, ha vadalmafa lennék,
Mi ha majd egykor kiszárad
És a tél apó kivágat,
Lángjaival felszárítná
Könnyeit a bús árváknak.
S ha csakugyan vadalmafa lennék,
Volna öröm a földön és
Sehol semmi bú, szenvedés
S a mosolygó fejeket nem
Bántaná az elköltözés.
Címkék: József Attila, vágy
