A varjuraj
város felé surrog tova:
hó lesz hamar –
boldog, kinek van otthona.
Sötéten állsz,
s hátra meredsz – mióta már!
Mondd: merre szállsz
a tél elől, bolond madár?!
Feléd havas
sivár puszták ásítanak.
Nem nyughat az,
ki oly kifosztott, mint te vagy.
Sors átka ver:
téli bolyongással gyötör,
füst vagy, amely
mind hidegebb egekbe tör.
Károgd siket
pusztákba hörgő gyászdalod!
Vérzik szived?
Dacba, jégbe takarhatod!
A varjuraj
város felé surrog tova:
hó lesz hamar –
jaj, akinek nincs otthona!
(Képes Géza fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
