https://verskucko.com

Címke: élet értelme

  • Fodor Ákos: Sose bánd

    a hang… a hangot a csend szüli meg
    és észre talán csak úgy veszed,
    ha már vele-száll, vele zeng
    szíved…

    a fényt a szem fura mágusaként
    úgy zárja keretbe a vaksötét,
    hogy élesen álljon a kép
    eléd!

    sose bánd
    azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
    csupa rész az egész,
    bánat vagy nevetés, amíg élsz,
    de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!

    míg hazaérsz,
    itt ragyogunk s vacogunk a csodák közepén,
    vagy a lét peremén, hol a hang
    meg a fény elenyész,
    sosem árt, ami ér, sem a rossz
    sem a jó
    sose kész…

    a csend… a csendet a hang szüli meg
    és észre talán csak úgy veszed,
    ha hozzásímulsz,
    s veletart szíved

    sose bánd
    azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
    csupa rész az egész,
    bánat vagy nevetés, amíg élsz,
    de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!

    míg hazaérsz,
    itt ragyogunk s vacogunk a csodák közepén,
    vagy a lét peremén, hol a hang
    meg a fény elenyész,
    sosem árt, ami ér, sem a rossz
    sem a jó
    sose kész.

    sose bánd
    azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
    csupa rész az egész,
    bánat vagy nevetés,
    amíg élsz,
    de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Móra Ferenc: A szeretet az élet

    Ha majd az ige bételik,
    S az ígért óra érkezik,
    Az Örökkévaló szemén
    Átalragyog egy röpke fény,
    És a föltámadás igéivel
    Az arkangyalnak jőni kell.

    Az angyal szót fogad neki:
    Aranyvesszővel megveri
    Mohos sírhalmok oldalát,
    És zengi ébresztő dalát:
    Reggel van! Újra nap süt! Emberek,
    Ébredjetek, ébredjetek!

    A hosszú rabság véget ér,
    A földre újra visszatér
    Az élet, s boldog vígalom
    Zajátul zeng völgy és halom,
    Hogy száműzetve elfut a halál,
    S az angyalfecske egyre száll.

    De sok-sok sírhalom felül
    Tovább repül kedvetlenül,
    Aranyvesszője nem suhog,
    Ajaka szomorún susog:
    Nektek nincsen miért ébrednetek,
    Mert senkit sem szerettetek!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Énekek éneke

    Nem hagysz nekem eleget inni
     mannás szájadból sohasem,
    hogy megtaníts örökre lenni,
     lángként lobogni, éhesen.

    Nem hagysz nekem sohasem inni
     áldott melledből eleget,
    hogy tudjak a szomjamban hinni,
     s úgy nézni téged, mint eget.

    Az asztalodhoz hívsz naponta,
     és mintha rútul játszanál,
    a dús teríték csupa pompa,
     de üres a pohár, a tál.

    Én, férfi, ennék, egyre innék,
     s te a mulót megfékezed,
    ígérve mindég, tiltva mindég
     mint papnő emeled kezed.

    Mint szajha kínálsz csók izével,
     és körmeidnek éle metsz,
    itatsz a könnyeim vizével,
     kongó reményekkel etetsz.

    A te kegyed áldása megvert,
     a te oldásod megkötött,
    s lihegve tartasz engem embert,
     az isten és állat között.

    Így váltod a múltat jelenné,
     hogy itt se légy és megmaradj,
    a végeset is végtelenné,
     és bárhová nézek, te vagy.

    Te vagy, mi van, te vagy az emlék,
     te vagy, ki küld és hívogat,
    futnék tetőled s visszamennék,
     dajkáld el az én kínomat.

    Lásd, én tudom, mi e bujócska,
     tudom, mi itt e lakoma,
    ó folyton-új és folyton-ócska
     természet ősi cinkosa.

    De mondd, miért e gyatra-elvű
     földön nevelni ily hitet,
    miért e fájdalmas remekmű,
     bennem mi végre építed?

    Titokzatos, örök művésznő,
     ki ezt a sorsot rótta rám,
    boldogtalan játékra késztő,
     csodára nevelő anyám.

    Forrás: MEK