https://verskucko.com

Címke: élet

  • François Villon: A jó tanács balladája

    Bűnösök, kiket elhagyott az ész,
    Lélekben elfajzottak és sötétek,
    Kiknek az agya torz és csenevész,
    Balgák, kiket befontak tévedések,
    Kik származástok megcsúfolva éltek,
    Főt hajtva a szégyenhalál előtt,
    S a lelkiismeretfurdalás sem ád erőt,
    Gyávák, szégyenbe buktok, meg nem állva!
    Hányan haltak meg ifjú vakmerők,
    Reátörvén a más tulajdonára!

    Ki-ki lássa be, ha szívébe néz:
    Tűrni erény, bosszút szomjazni vétek.
    Ki béketűrő s mindig jóra kész,
    Annak börtön csupán e földi élet.
    Nem helyes ütni, vágni, ez a lényeg:
    Balgák a gyilkosok, rablók, csenők.
    Istent, igazságot nem ismerők
    Az ifjan bűnben élők, s nemsokára
    Kezük tördelik: mért vétkeztek ők,
    Reátörvén a más tulajdonára!

    Mit ér a csel, csalás és hitszegés,
    Furfang, hazugság, hamis esküvések,
    A rászedés, a méregkeverés,
    A bűnös nappalok, álmatlan éjjelek,
    Míg embertársatoktól egyre féltek?
    Javallom hát: legyünk jóra törők,
    Istenben bízzunk mindenek előtt:
    Rövidre szabva életünk határa,
    S bánatba döntünk két öreg szülőt,
    Reátörvén a más tulajdonára.

    Ajánlás
    Viszályt kerülve, legyünk mielőbb,
    Ifjak, vének, mind békeszeretők.
    Lám, a rómaiaknak ezt ajánlja
    Levelében az apostol tanácsa.
    Okosak legyünk, révet keresők,
    Ne hagyjuk el az igaz kikötőt,
    Reátörvén a más tulajdonára.

    Kálnoky László fordítása

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Vitéz Ferenc: Varázsszer

    Kell bele magány, kell bele társ is.
    Kell bele élet, s kell a halál is.
    Kell kicsi félsz és félelem is: nagy.
    Kell bele nap, hold, s távoli csillag.
    Szerelem is kell, ölelés és görcs.
    Kell bele gyökér s vastagodó törzs,
    meg a nőtt lomb és füttye madárnak.
    Kell bele mosoly, kell bele bánat.
    Retinák s a szem mögött az álom,
    kell büszkeség és a szánom-bánom.
    Kell utazás is, vad hullám-emlék,
    kell a mennyország, és kell a nemlét.
    Kell bele homlok s hajlabirintus,
    kell gyönge járás, és kell a virtus.
    Gondolat is kell, bele a lélek,
    egy kis könny, kicsi bú, s kell egy vércsepp.
    Messzi út is kell, várakozás, bölcs,
    mint ki az erdő méhe-szülött tölgy.
    Kell pihe szó és harang zúgása,
    s kell, hogy ki megjön, valaki várja.
    Kell egy háztető s padlás sötétje,
    kell a gyerekkor virágos rétje.
    Hancúrozás kell szénaboglyában,
    s elrejtőzni kell kiflinyi holdban.
    Kell fegyelem még: fénye alázat.
    S kellesz, gyönyörűm, vesd le ruhádat.
    Kell a kezed, szád szép íve is kell,
    s vén szárnyú kamasz, aki nem ismer.
    Kell hűvös este s ránca mosolynak,
    hajnali forrás, őzike holnap.
    Szemem becsuknám. Simogatnálak.
    Vakon tanulnám, ma azt, hogy nálad…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hamvas Béla: Idézet

    “Azt mondják, a szerelem költővé tesz. Gyakran. A barátság az életet teszi költőivé és költészetté. A szerelemből a költészet hamar kivész, mert a szerelemnek minden csak eszköz, hogy a világegyetem két legnagyobb ellentétét, a férfit és a nőt egybeolvassza. A barátság maga ez a poétikus kapcsolat. És a verseket nem írjuk, hanem éljük.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas Boglárka: J.A.-nak

    Nincs használati utasítás
    Nem is volt. Elveszett!
    Ki-ki úgy éli életét, ahogy tudja
    Meri, amerre a szív vezet.

    A Te szíved a bánat kertjében bolyong
    A fájdalom lelkedet járja át
    Könnyed tisztít, de nem gyógyít
    Ellene nem nyerhetsz csatát

    Tépd ki szívedből a mérgező tövist
    Hagyd, hogy véred hulljon vele
    Megoldást hoz fájdalmadra az idő jótékony keze.

    Nincs használati utasítás
    Nem is volt. Elveszett!
    Sorsod, hogy megtaláld újra, s ÉLD az ÉLETET.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: A játék

    Az különös.
    Gömbölyű és gyönyörű,
    csodaszép és csodajó,
    nyitható és csukható,
    gomb és gömb és gyöngy, gyűrű.
    Bűvös kulcs és gyertya lángja,
    színes árnyék, ördöglámpa.

    Játszom ennen-életemmel,
    búvócskázom minden árnnyal,
    a padlással, a szobákkal,
    a fénnyel, mely tovaszárnyal,
    a tükörrel fényt hajítok,
    a homoknak, a bokornak,
    s a nap – óriás aranypénz –
    hirtelen ölembe roskad.

    Játszom két színes szememmel,
    a két kedves, pici kézzel,
    játszom játszó önmagammal,
    a kisgyermek is játékszer.

    Játszom én és táncolok,
    látszom én, mint sok dolog.
    Látszom fénybe és tükörbe,
    játszom egyre, körbe-körbe.

    Játszom én és néha este
    fölkelek
    s játszom, hogy akik alusznak,
    gyerekek.

    Forrás: Index fórum: Kedvesch versek

  • Nikolaus Lenau: Puszta semmi

    A puszta semmi int, amerre nézek;
    Agyonpéldázott vándorút az élet,
    Sivár bolyongás, jobbra-balra széled,
    S az út során a friss erők enyésznek.

    Igen, ha végső célig úgy mehetne
    Az ember, víg suhanc gyanánt haladva,
    Amint az első pár lépést szaladta,
    A játékon nevetni tán lehetne.

    De létünk zord erők kezén forog,
    S ütődik perctől perchez, s törve már,
    Mint rossz korsó, mely titkon elcsorog
    A tikkadt föld porán, amerre jár.

    Immár üres. Kinek kell? Már nem ép ez,
    Jobb lesz; dobják a többi tört cseréphez…

    Forrás: Index fórum: Kedvesch versek

  • Kiss Dénes: Ütemre

    Bomlik a házak kontya
    a sötétedés bontja
    némán belekuszálja
    hajuk az éjszakába
    Engem is beleszőne
    csillagos feketébe
    de én anyámtól boldog
    sugarakat hordok
    Lépésem füttyöm szikra
    csiholom bátorítva
    a dermedt füveket fákat
    Mintha már moccannának

    Forrás: Kedvesch versek

  • Fövényi Sándor – Útra készen

    acélsarkantyús az ég,
    sok csillag ragyog,
    szépek, mégis azt súgják meghalok,
    mintha nem hallanám őket úgy teszek,
    mögöttem széltől berregnek száraz falevelek.

    tudom hozzám szólnak ők is,
    a parti fűz, a hosszú combú kőris,
    lehet a menni kellenéről beszélnek,
    gyökér szakadtan ők már útra készek.

    de én maradok magyarok,
    még végig kell járnom e tájat,
    míg a szemem bele nem fárad,
    egy megrakott kályhát kéne’ találnom,
    mellé kuporodni ha nagyon fázom.

    kellene ágy meleg asszonyi öllel,
    az igazért harcolni szájjal ököllel,
    mert miénk a föld melyen lépünk,
    elég volt, ne kopjon tovább térdünk.

    kiabálj, üvölts ha nem értik,
    fáj nagyon, egyszer tán megkérdik,
    mond azt elhagyott minket az Isten,
    a két kezünkön kívül semmink sincsen.

    csak tengünk lengünk e darabnyi hazában,
    és fogunk csikordul mint öreg kulcs a zárban,
    ám ha menni kell menjünk emelt fővel,
    az angyalok majd lefednek felhő lepedővel.

    én azért megsiratom ezt a rohadt világot,
    pedig gyönyörű szívemre sok mély sebet vágott,
    Anyám varrta össze őket csendes szavakkal,
    hogy az életről vitázzak a sanda csillagokkal

    Forrás: Gondolat Kulturális Magazin

  • Jevgenyij Jevtusenko: Köszönöm

    Mondd: „köszönöm”, a szivárgó könnynek,
    s ne töröld sietve a szemed.
    Hogyha sírva is – létezni könnyebb.
    Halott, aki meg sem született.

    Ha törten, ha verten is – ki élő,
    plazma-éjszakában nem maradt.
    Léte a teremtés szekeréről
    ellopott zöld fűszál-pillanat.

    Nevess nagyot, fogd marokra késed,
    harapd, mint retket, az örömöt.
    Rosszabb volna meg-nem születésed,
    életed akárhogyan nyögöd.

    Fagyalszirom-zuhatagban járva,
    semmitől s mindentől részegen,
    eszméltessen a világ csodája,
    ámulj önnön létezéseden.

    Az égboltról ne hidd, hogy mennyország,
    de váddal se bántsd az életet.
    Nem köszönt be még egy élet hozzád,
    ez az egy is – véletlen tied.

    Ne a korhadásnak higgy: a lángnak.
    A pitypangos fűbe vesd magad,
    ne könyörögj nagyon a világnak,
    nevess rá és gyorsan döntsd hanyatt!

    Baj ha ér, fejed ne ejtsd a porba.
    Lelkek élnek a romok felett!
    Táncolj, mint a rongy-ruhájú Zorba,
    ünnepelve akár szégyened.

    Köszönd meg a legfeketébb macskát,
    mely előtted keresztbe futott,
    utcán elszórt dinnyehéjak mocskát,
    amelyen a lábad megcsúszott.

    Köszönd meg, ha fájdalmak facsarnak:
    szenvedésed is hasznodra volt.
    Mondd: „köszönöm”, a legárvább sorsnak,
    hiszen az is ember sorsa volt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila: Mámor

    Szeretném felverni lelkem dalával
    A szomorúk szivét, a világot.
    Most megbocsátok annak is,
    Aki bántott.

    Szeretném a keblemre ölelni az
    Életért küzdő, fájó rabot.
    Szeretném feltámasztani,
    Aki halott.

    Szeretném, hogyha lassabban forogna
    És végre megállna a nagy kerék.
    De a legjobban szeretném,
    Ha szeretnék.

    És szeretnék alkotni csodásat és
    Ezer gyönyörűt, szépet meg nagyot
    S aztán meghalni: Mert én a
    Mámor vagyok.

    Forrás: Lélektől lélekig