https://verskucko.com

Címke: élet

  • Ady Endre: Divina comoedia

    Uram! Színházad rég felépítéd,
    Immár látott az sok, sok ezred évet,
    De darabod nem újult semmiképp,
    A neve egy, a célja egy: az élet.

    Rossz a darab, bocsáss meg, óh, Uram!
    A díszlet régi, színtelen, kopott,
    A morál: jaj a jóknak, nagyoknak,
    A hitványak csupán a boldogok.

    Uram! Mi játsszuk híven szerepünket,
    Sírunk, nyomorgunk, mert így rendeléd el,
    Tűrjük, hogy kifütyölnek bennünket,
    Pedig mi játszánk lelkesedve, hévvel,
    De már a játék elég volt… elég…
    A szívnek egyszer meg kell nyílnia:
    Darabod hitvány, nem hozzád méltó,
    Lelket mészárló, rossz comoedia!…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor – Gondolat az önmegismerésről

    „A világ megismerése érdekes, hasznos, gyönyörködtető, félelmes vagy tanulságos;
    önmagunk megismerése a legnagyobb utazás,
    a legfélelmesebb felfedezés,
    a legtanulságosabb találkozás.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bertók László – Kazalban a tűt

    (1)
    Hiú bölcsesség
    rájönni, hogy az égen
    kevés a festék.

    (2)
    Ne akarj gyorsan
    célba érni, az úthoz
    lábad s jogod van.

    (3)
    Öleled a fát,
    s mérgelődsz, hogy egyedül
    sosem éred át?

    (4)
    Kicserélsz egy-egy
    csavart, s azt képzeled, hogy
    nélküled nem megy?

    (5)
    A hebehurgya
    meg is eszi a tésztát,
    mire meggyúrja.

    (6)
    Miért egyszerűbb
    félni, mint megkeresni
    kazalban a tűt?

    (7)
    A lelket nem stressz,
    saját súlya nyomja szét,
    mikor üres lesz.

    (8)
    A végtelenbe
    mégy folyton, s jó ha eljutsz
    megint a kertbe.

    (9)
    Amit két szóval,
    pláne eggyel elmondhatsz,
    maradjon sóhaj.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kerecsényi Éva – Kívánj hármat

    Kívánok neked véget nem érő álmot,
    mostoha múlt után boldog valóságot,
    kívánok szenvedélyt, mely eléri a partot,
    a megszokás hajóján ne játssz gályarabot.

    Kívánok örömöt, nagy zsákkal belőle,
    bú messze kerüljön, szabadulj meg tőle,
    adjon az ég időt, ne szűkölködj benne,
    áldozhasd magadra s minden szerettedre.

    Találj igaz társat, a legjobb barátot,
    kinek mosolyában önmagadat látod,
    találkozzon lelked a másik lelkével,
    s érintsék meg egymást meghitt békességgel.

    Kívánj ma magadnak bármit, mit szeretnél,
    s lépj, hogy azzá válhass, akivé lehetnél,
    ne sírasd a múltat, keseregj, sajnálkozz,
    menj, és váltsd valóra az álomvilágod.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Juhász Gyula: Ne bántsátok a lombokat

    Ne bántsátok a lombokat:
    susogta George Sand a halál előtt.
    Nem értették meg, én megértem őt.

    Ne bántsátok a lombokat,
    hadd nőjenek, viruljanak az égre,
    hadd mosolyogjanak napban, esőben,
    hadd ringassák a békés fészkeket,
    küldjék magasba a rigók dalát.

    Hadd boruljanak össze boldogan,
    ha alattuk a szerelem tanyázik,
    és hadd terítsenek álompalástot
    az élettől elfáradt vándorokra.

    Ne bántsátok a lombokat,
    hadd játsszanak alattuk gyermekek,
    akik az első lépést most teszik,
    tipegve ismeretlen cél felé,
    és hadd pihenjenek meg a halottak
    zöld sátraik alatt a rögök ágyán,
    ne bántsátok a lombokat, ti élők!

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Pocsai Piroska: Ne siess!

    Ne siess,
    Az idő úgyis rohan,
    Ami neked jutott,
    Azt éld meg boldogan!

    Ne siess,
    Sétálj az ég alatt,
    Csodáld színe kékjét,
    Míg az idő halad!

    Ne siess,
    Lásd meg a csodát:
    Zöldellő fákon a mohát,
    Évgyűrűibe rejtett korát,
    Virágszirmon a szorgos méhet,
    Amint gyűjtögeti neked a mézet,
    Halld meg a madarak énekét,
    Amint fiókáinak zengi életét.

    Nyisd ki füled a tücsökzenére,
    Szíved a napsugár melegére,
    Sétálj a park bársonyos gyepére,
    Halld meg, mit mesél a szél,
    Lágyan susogva hozzád beszél!

    Ne siess,
    Hamar leég a gyertya lángja,
    Jusson időd barátra, családra!
    Ha kínálsz feléjük egy teát,
    Legyen a tányéron keksz és marmelád.

    Feléd nyújtja kezét gyermeked?
    Öleld meg, mondd, hogy szereted,
    Ha tett is olyat, mivel megbántott,
    Éleszd magadban újra a lángot,
    Zárd palackba a vélt haragot, s
    Adj szívedből egy újabb darabot!

    Lassíts,
    Az idő úgyis rohan,
    Ezt elfelejtik sokan!
    Szelektálj, mi fontos, mi az, mi nem:
    Nem kell megfelelned úton-útfélen,
    Mert ha átrepül feletted az őrangyalod,
    Másként festeni a múltat hiába akarod,
    Az ecsetet a kezed leejti, s itt hagyod.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • William Blake: A nyárhoz

    Ó, ki virulva kelsz át völgyeinken,
    Nyár, zabolázd meg büszke méneid,
    Enyhítsd cimpáik lángoló tüzét!
    Gyakran veréd fel arany sátrad itt
    S aludtál tölgyeink között, s mi néztük
    Rózsás tagjaid s virágzó hajad.

    Sűrű árnyak alatt hangod gyakorta
    Hallott, hogy tüzes kocsiján a dél
    Elvágtatott a menny mélyén; pihenj meg
    Forrásainknál, s mohos völgyeinkben,
    Kristályfolyók partján dobd el selyem
    Palástod és vesd magad a habokba:

    A völgyek kevély pompádban szeretnek.
    Ezüst-lantú bárdjaink híresek,
    Ifjaink bátrabbak, mint Dél szülötte,
    És lányaink szebbek víg táncaikban:
    Van ének itt és bűvösszavú hangszer
    S édes visszhang s víz, tiszta, mint az ég,
    S a tikkadt főkön babérkoszorú.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Ki várni tud

    Tartsd magad,
    Sors, Élet és Idő szabad
    S ki várni érez, várni tud.

    Várni tud,
    Kinek ön-énje nem hazug
    S nem hord össze hetet s havat.

    Tartsd magad,
    Mert most az a leggazdagabb,
    Ki várni érez, várni tud.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Fekete István: Tél

    Cinkék járnak a szívem ablakára,
    a madárkákat már régen etetem,
    de most már néha gondolkodni kezdek,
    meddig tart vajon az életem?

    Meddig tart kint a tél, belül a meleg?
    Szívem mikor fog elsötétülni?
    És vágyaim utolsó szép madara
    mikor fog búsan elröpülni?

    Forrás: Fekete István versei

  • Sárhelyi Erika: Félúton

    Valahogy mindig félúton vagyok.
    Remélve, nem vagyok útban senkinek.
    S míg „valahonnan” „bárhova” jutok,
    talpam alá éles kövek görögnek.

    Valahogy mindig félúton vagyok.
    Úton a múltból talán a most felé.
    S ha elhiszem, szép jelenem élem,
    hegyek zúdulnak a két lábam elé.

    Valahogy mindig félúton vagyok.
    S néha félek, elfogy alólam az út.
    Olykor elfog az a furcsa érzés,
    hiába megyek – minden út körbefut.

    Valahogy mindig félúton vagyok.
    S azt mondják, az út a fontos, nem a cél.
    Vezet hitem eltökélt-magamban,
    s hogy minden lépés a csillagokig ér.

    Valahogy mindig félúton vagyok.
    Mint ki örökké utazni kényszerül.
    Csomagom könnyű, egy szív, s egy lélek.
    S próbálok úton maradni – emberül.

    Forrás: Lélektől lélekig