Tedd, hogy szeressem magamat.
Tedd, hogy az agyam, hogy a testem
ne csupán percekig szeressen, mint eddig.
Mert csak így lehet Téged is, jaj szeretnem,
szívem,
ne szélsőségesen, de híven.
Ne ily szeszélyesen, de hűn.
Én csúnyácskám, én gyönyörűm,
én ósdi-keserédesem,
kencétlenül is ékesen,
hogy a világ minden éke sem ér föl vele.
Tedd, hogy a tested gyönyörködvén magad szeresse,
tedd értem, magadért,
te tedd kibírhatóvá ezt az életet.
Forrás: Szívzuhogás
Egy ágyon, egy kenyéren,
szemünkbe hulló fényben,
tétovázó sötétben,
szerelem fenyvesében,
egy földön, egy hazában,
égve egyforma lázban,
hidegben, nyári lángban,
egyforma szó a szánkban,
torkot fájdító perben
tanúként egymás ellen,
homlokod melegében,
homlokom melegében,
zárva eleven kőbe,
lélekben összenőve,
gyönyörű csecsemőnkre,
ráhajlunk az időre.
Forrás: Szívzuhogás
Akarlak, szeretlek, kellesz nekem,
dacos, síró szíved csupa vad szerelem,
csupa vágy, csupa láng, csupa konok erő,
már lankad az ész, a védekező.
Félelem? távolság? mit jelent?
mindig több, több éhséget teremt,
hiszen elpusztulunk így te meg én,
két árva, fuldokló, néma, szegény!
Akarlak, szeretlek, rég elég
titok és várás és szenvedés,
boruljunk össze, mellre mell –
két fáklya szívünk hadd lobbanjon el!
Hasító villám szívemen át,
feszül és tágul az egész világ,
szűk abroncsok a sarkkörök,
kicsap a tenger s a szent ködök
ragyogva befödnek, vihar és láng:
együtt világok várnak ránk!
Együtt – vagy halál és pusztulás,
szerelem-szerelem, fényvarázs.
Forrás: Szívzuhogás
Te szivárvány-szemöldökű,
Napvilág lánya, lángölű,
dárdának gyémánt-köszörű,
gyönyörűm, te segíts engem!
Te fülemülék pásztora,
sugarak déli lantosa,
legelső márvány-palota,
gyönyörűm, te segíts engem!
Siralomvölgyi datolya,
festmények rejtett mosolya,
templomon arany-kupola,
gyönyörűm, te segíts engem!
Díjra korbácsolt versenyló,
lázadásokban lobogó,
csillag, dutyiba pillantó,
gyönyörűm, te segíts engem!
Harctéri sebek doktora,
hazátlanoknak otthona,
mézes bor, édes babona,
gyönyörűm, te segíts engem!
Piaci csarnok álmosa,
nyomorúságnak táncosa,
Szilveszter-éji harsona,
gyönyörűm, te segíts engem!
Béta-sugárban reszkető,
sok-fejű kölyket elvető,
tengerek habján csörtető,
gyönyörűm, te segíts engem!
Minden időben ismerős,
mindig reménnyel viselős,
bájokkal isteni erős,
gyönyörűm, te segíts engem!
Öröktől belémkaroló,
vánkosra velem hajoló,
varjakat döggé daloló,
gyönyörűm, te segíts engem!
Iszonyattól ha szédülök,
ha a pimaszság rámdönög,
önmagammal ha küzdök,
gyönyörűm, te segíts engem!
Jog hogyha van: az én jogom,
enyém itt minden hatalom,
fölveszem kardom, sisakom!
Gyönyörűm, te segíts engem!
Felragyog az én udvarom,
megdicsőül a vér s korom,
galambok búgnak vállamon,
gyönyörűm, ha segítsz engem!
Forrás: Szívzuhogás
KÉREM! én eddig hallgattam csak,
mert jól tudom, mi lesz a sorsa
a szeleburdi szilvafákon
kék csillaggá robbant rügyeknek.
Mondják, mikor az ózdi kórház
műtőjében Kiss Margit megszült:
barkát borzolt a szél, s az utcán
kizöldültek a vasporos fák.
Forrás: Szívzuhogás
Aranypénz-térdű szerető,
muzsikás, lángsisakos,
te táplálsz engem egyedül,
bú-baj ha belémtapos.
Ősszel édesült szerelem,
mint a bor télre kiforr,
lélekben erős ragyogás,
mint a pohárban a bor.
Világra kedvem te szülted,
tipródva bajaimon,
nélküled szemetet eszem,
rozsdás vizeket iszom.
Forrás: Szívzuhogás
I.
Te vagy az, aki után lámpással futottam.
Te vagy az, akit vakon is megtaláltam.
Te vagy az, akiért érdemes az élet.
Te vagy az, akibe egyszer majd belehalok.
II.
Ó szerelem, milyen szesszel itattál meg engem.
Ó szerelem, börtönbe zárnak a te karjaid.
Ó szerelem, egyképp csúnya vagy te és gyönyörű.
Ó szerelem, eltakarom előtted az arcom.
III.
Kedvesem mosolyáért dicsérlek, ó Élet.
Kedvesem ízével érinted az ajkam.
Kedvesem ágyát te veted meg előttünk.
Kedvesem mérgezi meg a borod, ó Élet.
Forrás: Szívzuhogás
Gyökér vagy és törzs,
teli lomb s gyümölcs,
hűs fuvallat vagy
s meleg nap érlelő,
kötöző gyökér,
iramodó vér,
vékonyszáru törzs,
széllel barátkozó,
karom lombja vagy,
karomba szaladj,
mellem virága,
szívemen takaró,
ébresztő napom
s napos hajnalon
lombom gyümölcse,
mellettem ébredő,
mellettem alvó,
szívemre hajló,
jó nyugalom vagy,
csöndesen dobogó,
szépszavú forrás,
kezdő sikoltás,
szárnyas lehellet,
lélekkel szálldosó,
árnyékban éles
fény vagy és ékes
árnyék a fényben,
s felhő is, füstölő,
csukódó pillán
utolsó villám,
nyíló testeddel
karolón ringató.
Te harcon áldás,
búvó mosolygás,
aki a földön
régen fehérlő
csontjaimban is majd
ott bújkálsz mindörökkön.
Forrás: Szívzuhogás
Foganni könnyű. Világra jöttem,
suhogó kések között születtem,
s felnőttem én is, mint más, dologra,
akár az apám s az anyám: a gondra.
Csináltam ezt-azt, így-úgy megéltem –
arasznyi múltam el nem cserélem.
Mi volt, mi nem lett eddig, mindegy már.
Felnőttem. Élek. Enyém a leltár.
Valami mégis megszakadt félbe.
Egy évig egyszer játszani kéne.
Szánkázni télben, fürödni nyáron,
csücsülni hajlós cseresznye-ágon.
Lennék kisgyermek, maszatos magzat,
álmomban raknék kardokból kazlat.
Édesem, hallod? te kis esendő,
orcád ha sápadt, síró kiskendő,
játszani kellene! elég a vasból!
Csördül a zápor, ezüstös ostor,
teteje ezüst, arany az alja,
gurul a szívünk, két iker-alma,
játszani gyerünk! játszani! jól van!
„Kiskacsa fürdik fekete tóban” –
Nem megy a játék. Kezemben vas súly.
Zubogó vérem verése, lassulj.
Pókok türelme segít, ha láz van,
gondok közt fekszem, zörgő vaságyban.
Forrás: PIM
Mennyi ember van,
akit szeretek.
Mennyi nő és férfi,
akit szeretek.
Rokonszenves boltileányok,
kereskedősegédek, régi és hű
cselédek, lapkihordók, csöndes,
munkás írók, kedves tanárok,
kik vesződnek a kisfiammal.
Találkozunk mi olykor-olykor,
meg-megállunk, szemünk összevillan,
s én még maradnék tétovázva,
talán hogy elmondjam ezt nekik.
Mégsem beszélek, mert csak a részeg
aggastyánok s pulyák fecsegnek.
Ilyesmiről szólni nem ízléses.
Meg aztán nincsen is időnk.
De hogyha majd meghalok egyszer,
s egy csillagon meglátom őket,
átintek nékik kiabálva,
hajrázva, mint egy gimnazista:
„Lásd, téged is szerettelek.”
Forrás: MEK
