Címke: életfilozófia

  • Szilágyi Domokos: Három torzó

    Hétfőn fáradtan ébredek,
    fáradtan az eljövendő
    hétközi életek lehetőségeitől.
    Hétfő reggel kezeslábas életbe öltözöm,
    kérges a reggelem,
    bütykös a dél, önkívület az este.
    Kedd reggel pihent életet veszek föl,
    estig vagyok a restje.
    Szerdán szivarozom,
    mindenképpen munkálkodom
    a marathoni összeesésig.
    Csütörtökön jövök rá,
    hogy közel a vég,
    de a kezdet még késik.
    Péntek a kötelező derű:
    elragadom a babonától,
    csakazértis húsra fogom,
    vagyis úgy teszek, mintha melegedném
    nulla Kelvin-fokon.
    Szombaton zeuszi életet öltök,
    kicsapongót: egyszerre vagyok
    főisten és főördög.
    Vasárnap megadom magam
    derű előtti borúnak,
    és este nagyot mulatunk:
    hétéltűek – egyhaltúak.

    Született kétezerben.
    Kijárta a szenilitást
    felső, középső, elemi fokon,
    majd a befejezett
    munkát rombolta le a kezdetekig.
    Leköpdöste a megfogható
    részleteket,
    lassan hinni kezdte az elvont egészet.
    A Holdtól visszaszállt a Földre –
    ez volt a legnehezebb:
    nem tudta megszelídíteni.
    Már gyermek volt, mikor
    nagy ínség ette a világot,
    az élesztőt ötezerért
    adták, dermesztő volt a nyár;
    ő lassan elfeledte
    az ábécét; elhunyt
    kilencszázharmincnyolcban,
    nagy szerencséje volt:
    nem érte meg az első világháborút.

    Ezen igazolvány
    kelt, mivel kelnie kellett,
    tanúsítandó, hogy
    nem szabad feledni az első szerelmet,
    mert az örökkévalóság
    csak első kóstolásra
    bizonyul örökkévalónak.
    Igazoljuk tehát,
    hogy kezdet nélkül nincsen holnap.
    Igazoljuk továbbá,
    hogy – főleg beletörődés folytán –
    elviselhetőbb holnapok lesznek,
    de emiatt
    egyre inkább fog fájni a kezdet.
    Igazoljuk, hogy ebbe mégse
    akar beletörődni, amióta
    s ameddig tudja eszét.
    Igazoljuk, hogy igaztalan
    minden szófia-beszéd,
    mely szerint végül kikopik
    vagy meg is hal talán,
    mielőtt megérné a szüretet.
    Igazoljuk, hogy elsiratták.
    Igazoljuk, hogy született.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Lucian Blaga: Idézet

    „Ha boldog akarsz lenni, tűzz ki magad elé bármilyen célt,
    csak egyet ne: a boldogságot.”

    Forrás: Lucian Blaga

  • Fodor Ákos: Epiktétosz-visszhang

    Sose mondd azt: „el-
    veszítettem”, semmiről;
    mondd: „visszaadtam”.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Weöres Sándor – Idézetek

    „Három dolog soha nem tér vissza: a kilőtt nyíl, a kimondott szó és az elmúlt nap.”

    „Van, akinek a könnye kicsordul a fényben, és van, aki elrejtőzik könnyeivel a sötétben.”

    „Ha bármit kidobsz, éppen akkor lesz rá szükséged, amikor már végképp nem tudod visszaszerezni.”

    „A szereteted ne olyan legyen, mint az éhség, mely mohón válogat ehető és nem-ehető között: hanem mint a fény, mely egykedvűen kiárad minden előtte lévőre.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: A célról

    Mit bánom én, hogy érdemes,
    vagy céltalan a dolgom?
    patak vagyok: kérdjem-e, hogy
    habomat hova hordom?

    Harcolok: nem tudom, kiért
    és nem tudom ki ellen.
    Nem kell ismernem célomat,
    mert célom ismer engem.

    Forrás: Lélektől lélekig


  • Voltaire – Rögtönzés

    Kell gondolkozni; ha nincs gondolat,
    bár lelke van, az ember léte aljas;
    kell szeretni; célt, értelmet ez ad:
    az emberélet enélkül siralmas.

    Kell, hogy legyen meghitt baráti kör,
    kiművelt, nem önhitt fők társasága,
    amelyben otthonos számos gyönyör,
    mely nélkül végtelen a napok hosszusága.

    Kell, hogy legyen egy kipróbált barát,
    kit az ember megkérdez, kire hallgat,
    ki csillapítja lelkünk viharát,
    élét vevén a kéjnek és a bajnak.

    Kell, hogy legyenek pompás estebédek,
    hol, fesztelen, az ember csemegél,
    jó borokat és szellemes igéket,
    és mégse részeg, hogyha végetér.

    És vallani kell, éjjel, ráborulva,
    a drága tárgynak, kit szívünk imád,
    és ha felébredtél, folytatni újra
    s álmodban is gondolni rá tovább.

    Barátaim, elismerhetitek,
    s én már tudom, hogy élhető az élet!
    Nos, a perctől, hogy Silvia szeret,
    mindez magától, könnyen az enyém lett.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Stuart Wilde – Az élet nem küzdelem

    Mottó:
    Az élet nem küzdelem: inkább szelíd folyamat — haladás egyik ponttól a másikig;
    mintha egy napsütötte délutánon egy völgyben sétálna az ember.

    — Stuart Wilde

    Különféle küzdők

    Ugye emlékszel: gyerekkorodban azt mondták, ha vinni akarod valamire, keményen munkálkodnod kell. Hogy az élet tele fájdalommal és küzdelemmel; meg kell dolgozni azért, hogy elfogadjanak és szeressenek, és hihetetlen erőfeszítésbe kerül pusztán csak a felszínen maradni. Én legalábbis határozottan emlékszem, hogy anyám azt mondta:
    A küzdelem nemesíti a lelket.

    De ki állítja, hogy ez igaz?

    Nézd meg a természetet. Fennmaradásához valóban felhasznál bizonyos mértékű erőfeszítést, de küzdelmet nem. Vajon a tigris úgy kel föl reggel, hogy ezt mondja magának:
    „Ma küzdeni fogok, mint az őrült, és remélhetőleg vacsoraidőre sikerül valami ennivalóra szert tennem”?

    Szó sincs róla. Egyszerűen csak fölkel, kicsit megszimatolja a hónalját – vagy mit szoktak a tigrisek reggeli előtt csinálni –, aztán elindul. Délre pedig ott van az ösvényen az ebédje, a Nagy Szellem jóvoltából. Jó, az utolsó harminc méteren a tigrisnek egy kicsit rá kell gyorsítania. De ezt aligha lehet küzdelemnek nevezni.

    Lehet, hogy te is keresztülutazol a városon, hogy beválts egy csekket. Csakhogy az erőfeszítés és a küzdelem között óriási a különbség. Nekünk, embereknek is erőfeszítésre van szükségünk a fennmaradáshoz, a küzdelem viszont olyan erőfeszítés, amelyet érzelem és elkeseredés színez.

    Gondold meg: ha teljes felelősséget vállalsz az életedért, akkor azt is vállalod, hogy sorsodat magad alakítod, életed pedig alapvetően a legbelső gondolataidat és érzéseidet jelképezi — azt, hogy mit tartasz önmagadról.

    Ha pedig éveken keresztül százezernyi alkalommal azt a gondolatot tápláltad a tudatalattidba, hogy „az élet küzdelem”, akkor természetesen ezt fogod kivetíteni a legbelső érzéseidből is. Akkor is, ha tudatosan nem vagy tisztában ezzel.

    Ha valamely ügy túl simán megy, ha valami túl könnyűnek látszik, belső éned energiát bocsát ki, amely azt mondja:
    „Vigyázz! Ez gyanúsan egyszerű. Pusztítsuk el, és teremtsünk olyan körülményeket, amelyek igazolják a hitünket: az élet küzdelem.”

    A dolgok széthullanak, és te úgy érzed, mintha egy szem mogyorót görgetnél föl a Mount Everestre az orrod hegyével. Végül, miután ismét megtapasztaltad a balsors minden nyűgét, belső éned előállítja ugyanazokat a körülményeket, amelyek hetekkel korábban, minden erőfeszítés nélkül is előálltak volna.

    Ez a könyv segít felismerni a küzdelmet, földeríteni az okait, és megszüntetni. De előbb nézzünk meg néhány jellegzetes figurát a Küzdők Panoptikumából.

    (itt folytatódik a szöveg a férfi és női küzdőtípusok részletes leírásával, változatlan tartalommal, bekezdésekre tagolva, ahogy az eredetiben szerepel)

    A közös ezekben a figurákban az, hogy mindannyian személyiségük nem valóságos oldalára játszanak rá. Pedig elég lenne egy kicsit igazítani a beállítottságukon, és küzdelem helyett folyammá válna az életük.

    A küzdelmet kemény munkával kell előállítani.
    A folyam viszont természetes állapot.
    Abbólfakad, hogy az ember elfogadja önmagát,
    és észreveszi: élete többnyire egyensúlyban van.

    Forrás: Stuart Wilde – Az élet nem küzdelem

  • Szabó Lőrinc: Mozart hallgatása közben

    „Csak a derű óráit számolom”,
    mondta pár szó s egy vasrúd a falon,
    a napóráé. Láttam én is a
    latin szöveget, s lelkem bánata
    irigyelte a vidám öreget,
    aki oly bölcs betűket vésetett
    a buta kőbe… Bár, ki tudja, nem
    rögtönzés volt-e csak, szellemesen
    dacos sugallat az a gondolat?
    Dac és sugallat bennem is akadt
    egykor, de az árny mindig súlyosabb
    maradt a fénynél… A felhők fölött
    kellett volna elfogni az örök
    tündöklést! a nap arany árvizét,
    tengerét! az édes könnyelműség
    lepkeszárnycsókú pillanatait,
    s főképp azt, melyben a mámor lakik,
    az ifjú gyönyört, melynek kései
    mása most annyi váddal van teli:
    a szeszként libbenőt, a legvadabb,
    a villámgyors tigris-szitakötőt,
    a kékzománc tüzet, a zizzenőt,
    ki kedvesével a kéj nyolcasát
    gyűrűzve libben láng-deleken át
    s alkonyi csöndön!… Tavak, mocsarak
    szittyói közt, szikrázó ég alatt
    ma is szállok én… csak testben öreg…
    (Nono! – mordul bennem a szörnyeteg
    igazság)… Igen, azt a testtelen
    úszást, lebegést kéne, istenem,
    utolérni, a könnyűt, úgy, amint
    a gyermekkor csinálta, most, megint:
    a sellőkét a vízben, szúnyogét
    fátyolködében, csak az örök ég
    örök hajósa lenni, ahogyan
    ma is visz a képzeletem-agyam,
    valahányszor párologtat-emel
    a kép, mint karmestert a pálca, mely
    fuvolát zendít s kürtöt s hegedűt!
    Óh, igen, a fényt, napot, a derűt,
    illatok táncát, szélhalk őzikét,
    s fent a kékben a habos gőzökét,
    azt kellene most visszahozni, hogy
    átjárjanak új, forró áramok,
    nem a grönlandi szörnyek, nem ezek
    a jegesmedve s rozmár hidegek,
    melyektől annyit szenved a szegény,
    hogy a pokolba vágyik, s annyit én; –
    kinti rémüktől félve hallgatom
    Mozartot, s tűnődöm a tavaszon
    vagy akárcsak a múlt nyáron (pedig
    az is vén volt már, ötvenötödik!):
    és felsóhajtok: gyógyíts meg, Zene,
    te, Mindenségé, édes üteme
    a fájdalomnak, Varázsfuvola,
    varázsjáték, te, tündér mámora
    hitnek, reménynek: árnycsík a falon
    a nagy fényben, s a szívben nyugalom
    s üvegparázsként égő sugarak
    az élő lomb tengerzöldje alatt,
    s bölcsesség, a vidám öregeké,
    amilyen azé lehetett, azé
    a napórásé, ki – „Non numero
    horas nisi serenas!” – drága jó
    intelmét adja, még most is, tanácsul:
    „Csak derűs órát veszek tudomásul!”

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Játszani

    Mi volt, Öreg, a legjobb? – Játszani.
    S aztán? Hagyd a gyerekkort! – Játszani.
    Vágyni a nagy világba? – Játszani.
    Készülni szent csatákra? – Játszani.
    Mások könnyét törülni? – Játszani.
    Gyermekednek örülni? – Játszani.
    Hinni saját magadban? – Játszani.
    Ha nem, a pillanatban? – Játszani.
    Bort, pénzt, nőt tékozolni? – Játszani.
    Istenekkel dacolni? – Játszani.
    Költőkkel égbe szállni? – Játszani.
    S ha jött csoda, akármi? – Játszani.
    Tudtál te lelkesedni? – Játszani.
    Ez a legtöbb? csak ennyi? – Játszani.
    Elég. Én mást szeretnék – …játszani!
    S hiszem, többnek fogok még – …látszani!
    Vigyázz, kardom öl! Bolond vagy, Öreg!
    – Távozz, ne zavard a köreimet!

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Csak ami Volt

    Tűnt évek őre, add áldó kezed,
    s kalauzolj, édes Emlékezet!
    A jelen? Nincs. Csak az Van, ami Volt,
    csak amit megjegyeztél. Az Ipolyt,
    azt ma is látod! És a bóbitás
    nádszálat, melynek kicsi volt a ház,
    amikor hazavittem. És a sok
    forgót, örvényt. Télen a farkasok
    nyomát a hóban. Nyáron a füzet
    s az árnyát, s élő tükrét, a vizet,
    mely áll, ha fut is, és fut, noha áll,
    s mint az Idő, oly tréfákat csinál.
    Sok mindent megőriztél: meredek
    partot, ahol hasaltunk, az öreg
    kotlót, aki kacsákat kelt ki… Nyiss,
    nyiss most ablakot rájuk, drága, friss
    képeid aggasd körém: életem,
    be gazdag vagy, mihelyt emlékezem!

    Forrás: DIA