https://verskucko.com

Címke: elköteleződés

  • Szilas József Tamás: Nem érdekel

    Nem érdekel, hogy hány csepp a tenger,
    vagy hány bolygó a világegyetem
    azt akarom tudni, mire gondolsz, mikor
    a fülembe súgod: szeretlek, kedvesem.
    és ha az alagút végén a fény a
    kivégzőosztag torkolattüze,
    vajon átölelsz-e?
    forró csókkal suttogva, hogy
    több ez a másodperc velem,
    mint lenne tíz élet nélkülem…

    nem érdekel, hogy kié voltál mielőtt szívedhez értem
    azt akarom tudni, megállsz-e előttem,
    teljességeddel, hogy szerethesselek.
    és meleg télikabátként hagyod-e,
    hogy átöleljen a szerelmem.

    nem érdekel, hogy hányszor estél el,
    azt akarom tudni, felállsz-e,
    hogy újra csókot lehelj fáradt lelkemre.
    hogy álmos hajnalon a víz tükrébe belenézve
    valóban önmagad látod-e.

    nem érdekel, hogy hány szívet törtél,
    vagy a Tiéd hányszor tört össze.
    azt akarom tudni, vajon
    karjaidban lejárt-e a törések ideje.

    nem érdekel, hogy milyen sötét fellegek takarják
    el az eget, vagy a világ holnapra elsüllyed-e,
    azt akarom tudni, minden hátralévő percben,
    hogy milyen nektárt rejt még ajkad íze.

    nem érdekel, hogy mi az, amit már megkaptál,
    azt akarom tudni, hogy még mire vágysz,
    és felismered-e, ha szembe jön Veled a boldogság.

    nem érdekel, hogy mi az, ami fájt,
    azt akarom tudni, fájna-e, ha nem az enyém volnál.

    nem érdekel, hogy hol van az, ahol még nem voltál,
    azt akarom tudni, meddig jössz el velem,
    hogy megtaláljuk azt, amit egyedül nem találnánk.
    hogy Neked én, nekem Te, kettőnknek egymás a világ
    és az utolsó három szavad:
    „szükségem van rád!”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Váci Mihály: Minden Teérted

    Minden Teérted, minden csak Tenéked.
    Veled vitázik minden gondolat.
    És mindenik csak tebelőled éled,
    te vagy, kit szoroz, kivon, összead

    az elme – pontos összeg csak tevéled
    lesz a világ: tökéletes, ha vagy!
    Míg észreveszel, látsz – csak addig élek:
    benned, veled hiszem szép harcomat.

    Épülő sorsod világot megértet
    velem – s milliók sorsára mutat;
    szerelem bennem már csak érted ébred,

    s csak tetőled kelhet bennem harag.
    Te bátorítsz csak, hogy másokért éljek;
    így adva – csak tenéked magamat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Veres Péter: Én nem mehetek el innen

    Én nem mehetek el innen soha-sehova,
    nekem nincs útlevelem, nincs gazdag rokonom, nincs pénzes barátom,
    millió sárbaragadt paraszt a szomszédom,
    ezeknek a sorsa az enyém s az is marad örökre.
    Nekem csak térkép a nagyvilág,
    talán soha se látom Párist, Rómát,
    sohase látom Amerikát, sem a déltengeri szigeteket;
    barnás folt marad számomra a sziklás spanyol föld
    és zöld folt marad a szibériai steppe.

    Azt mondta egyszer valaki, úgy mondják, egy görög bölcs:
    „adj egy szilárd pontot és kifordítom sarkaiból a világot”.
    Én megtaláltam azt a pontot, legalábbis önmagam számára.
    Ez a föld az, amelyen élünk:
    a sziksós puszta, a ragadós televény, a szaladó homok
    és zöldellő dombok földje – Magyarország,
    s a tízmillió magyar, aki benne él.

    Hogy szép-e a mi hazánk, szebb-e, mint a másoké,
    nem tudom, nem is érdekel;
    hogy jobb-e a földje, gazdagabb-e belseje,
    nem tudom, nem is keresem;
    hogy fegyverrel hódítottuk, vagy munkával szereztük,
    beköltöztünk-e, vagy a földből nőttünk:
    mindegy ma már – egyek vagyunk vele.

    Napunk közös a többiekkel, de a mi csíráinkat is felébreszti,
    a felhők elszállnak felettünk, de esőjüktől a mi füveink is nőnek:
    a mások szép és gazdag földjét én hát nem irigylem.
    Lábammal bokáig járok a magyar sárba,
    arcomat kicserzi az éles pusztai szél,
    szemeimet kicsire húzza a kemény sivatagi napfény;
    gondjaim lehúznak a földre, vágyaim fölemelnek a felhők fölé,
    nincsen más számomra, mint emésztő töprengés, forró vágyak és kemény akarat:
    ide kell hoznunk a nagyvilágot,
    ide kell hoznunk mindent, ami szép, ami jó, ami nemes és amit érdemes.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Reményik Sándor: Vagy-vagy

    Vagy egy nagy mű, – vagy egy nagy szenvedély.
    Vagy égő nyár, – vagy gyémántfényű tél.
    Vagy az Úristen, – vagy az emberek.
    Vagy a kolostor, – vagy fészek-meleg.
    Vagy a csúcsok nagy, edző hidege,
    Vagy egy asszony simogató keze.
    Vagy fent, vagy lent, élőn, halálra-váltan,
    Jaj, csak ne felemásan, felemásan!

    Forrás: Lélektől lélekig