https://verskucko.com

Címke: Ellen Niit

  • Ellen Niit: AZ OTTHONOK OTTHONOKKÁ TEREBÉLYESEDNEK

    A szoba csak lakás,
    a ház csak ház.
    Az otthon valami más.

    Az otthonok idővel válnak otthonokká.
    Mikor a kerti ösvény útilapui,
    az aszfaltozott udvar
    csenevész gizgazai
    szívedhez nőttek,
    mikor a szív gyökerei
    áttörnek pázsiton, kövön és aszfalaton,
    mikor a szív gyökerei elérik a talajvizet,
    akkor vagy otthon.

    Az otthonok észrevétlen
    terebélyesednek otthonokká.
    Szállingózó őszi levelek,
    alvó vidékek fölött
    vándorló felhők növesztik
    napról napra, évről évre.
    Az állandóság tudata,
    egy-egy bátorító
    pillantás, érintés teszi
    otthonná az otthont.
    A minden reggeli
    búcsúintegetés,
    az ablakon kopogó
    csontos és lombtalan, deres és havas,
    bimbós, virágos és lombos, ősszel
    tenyerükön almát tartó ágkezek.

    A házak is gyökeret vernek,
    szobákat hajtanak, nyílnak,
    virágoznak, magvakat szórnak szét,
    ha már otthonokká
    terebélyesedtek.

    Fordította: Kányádi Sándor

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ellen Niit – Azt hittem

    Én azt hittem, hogy mindig kék,
    ragyogó tükör a tenger,
    s hogy rejtett aranyszemecskék
    kincsével tele az ember.

    Hogy járva a tengert, szembe kell
    szállni merészen a széllel,
    s akkor a hajós csodákra lel,
    az idő nagy titkokat érlel.

    Szálltam hát, Végtelen, feléd:
    hullámok pörölye paskolt.
    Ég s víz határa s a tengerfenék
    derengett: messzi, deres folt.

    S akkor megtudtam, hogy csak néha,
    nagyritkán kék a tenger,
    és hogy üres és szürke, még ha
    csillog is sokszor, az ember.

    Láttam földet, hol nincs tó, se folyó –
    por és rög, semmi más:
    nincs aranyszem a porban, melyből ott
    gyúrják az ember fiát.

    De tudtam: Nincs szebb feladat,
    mint vágyva előre törni:
    keresni, kutatni, hol rejlik a mag,
    s szeretni, és gyűlölni.

    És látni, hogy néha szürke homályon,
    átragyog kéken a tenger,
    s tudni: tisztább öröm nincs a világon
    mint az, ha ember az ember.

    Képes Géza fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ellen Niit – Ha ismerlek gyerekkoromban

    Ha ismerlek gyerekkoromban,
    biztosan neked ajándékozom
    sárga kis hólapátomat,
    piros homoklapátomat,
    s a csillagokkal telefestett
    kék vödrömet,
    minden pitypangtól aranypöttyös rétet,
    a játszótereket, az ugróiskola krétanégyzeteit,
    a fasor minden levelét, a néger gesztenyéket
    és a leghosszabb csúszdát,
    amit csak ismerek.

    A hordókat csorgó ereszek alján,
    feketén csillogó vizükkel,
    feketén csilladozó, mély vizükkel,
    a víz alatt lakó meséket is,
    a víz meséit égről, fákról, felhővonulásról,
    (a mélyben úsznak, mégis szédítő magasan!)
    s arról a furcsa sajdulásról,
    amely lehajló tarkómat súrolta,
    mint egy madár,
    vagy lélek,
    vagy golyó.

    És azt hiszem,
    a sárga mackót,
    a szegény, kopott orrú sárga mackót,
    minden titkával együtt –
    neked ajándékoztam volna azt is,
    utána sírdogáltam volna,
    magam sem értve:
    a veszteségtől-e, vagy örömömben.

    (Rab Zsuzsa fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig