Ha mondom: hideg van, te forrsz melegedben,
Ha melegem vagyon, te fázol mentédben.
Ha én fehéret mondok, dunnogsz te feketét;
Nyúlok, ha kapához, te fogod az ekét.
Ami énnálam szép, azt te rútnak mondod;
Amit bizonyítok, te aztán tagadod.
Hogy hát véget vessünk, íme csak azt mondom:
Ó, be jó ember vagy! Tagadd. Semmi gondom.
Forrás: www.eternus.hu – Endrődy János versei
A sárkányfejű szigonyos kályhát
befűtöm. Dél van. Fütyörészek.
Meleg lesz, csöndes, buggyanó meleg
ez a bolond boszorkányfészek.
Szorosan összekötözök
két unatkozó bársonyszéket:
itt te fogsz ülni, itt meg én…
Rendezgetek. És fütyörészek…
Itt te fogsz ülni, itt meg én;
zimankós szívem összerázod,
bolond fejem öledbe hull,
s a könnyeidet magyarázod…
Zimankós szívem megpendül,
mint éle jó, hevert acélnak –
Sok ránc lesz majd a szőnyegen
s a bársonyszékek elalélnak…
És átkozol majd és gyűlölsz
s a csókjaidat megtetézed…
…A sárkányfejű szigonyos kályha
ropog. Várlak. És… és fütyörészek.
Forrás: magyar-versek.hu
Nehéz veled boldognak lenni,
de boldogság veled a fájdalom,
a nyíl tud csak így sebezni:
ha mélyebbre engedi az izom,
nem fáj olyan nagyon.
S ha kitépik, talán halált okoz.
Miért cserdült reményeidre
ilyen váratlanul májusi jég?
Ájulást érzek a térdeimben,
ha vigasz szóval hajolok Feléd,
s hogy sírás rázzon, mint szél a virágot,
kézlegyintésed elég.
Forrás: Váci Mihály Összegyűjtött művei, Magvető, 1979
