Elszáll e csüggeteg-ködös nap,
S utána fényes jő megint,
Ha reggel tükrömhöz ülök majd,
Felejti szívem már a kínt.
Púderrel sápasztom a képem,
Árnyat vonok szemem alatt,
S nem írok szánalmas levélben
Bölcs-megbocsátó szavakat.
Nem rebegek sem „ó”-t, sem átkot,
Nem sírok, nem sóhajtozom,
S a gyötrelmes várakozások
Sem ütnek át soraimon.
De szenvedő arcot se vágok,
Amikor sétálni megyek,
Mutatva: „ó, jaj, elcsigázott
A szerelem; hová legyek?”
Azt mondanák mind: „csak megjátssza,
Csak póz ez és nem szerelem”;
De aki látni tud, meglátja,
Mily tűzben égek szüntelen.
Forrás: Index Fórum – Kedvesch versek
