Ennyi az arcod: lakatlan sziget
lefoszlott róla országom, hitem
szemed kiszikkadt tenger mélye,
Ízekre szedlek – elhajítlak,
üresebb, mint kifosztott kagylók.
Nem vagy méltó a bűneimre.
Nem vagy elég a szenvedésre.
Forrás: Lélektől lélekig
K
Ennyi az arcod: lakatlan sziget
lefoszlott róla országom, hitem
szemed kiszikkadt tenger mélye,
Ízekre szedlek – elhajítlak,
üresebb, mint kifosztott kagylók.
Nem vagy méltó a bűneimre.
Nem vagy elég a szenvedésre.
Forrás: Lélektől lélekig
K
„Árnyad voltam, nedves moha közt bujdokoltam,
fölém simuló tótükörben mindenem fájt,
sások éle összevagdalt,
bocsáss be, bocsáss be!”
„Ott a felhő puha ágya,
selyem holdfény borul rája,
ne gyere az én szobámba.”
„Lángod voltam, forróságodat sírva hordtam,
kopár égen meddő szívemtől perzselődtem,
mégis fáztak a virágok,
bocsáss be, bocsáss be!”
„Ott a felhő puha ágya,
bársony holdfény borul rája,
ne gyere az én szobámba.”
„Lelked voltam, lelketlenek közt bandukoltam,
fakó vízben merev szemű halakat láttam,
s fáradt bivalyt bámulni a hídról,
bocsáss be, bocsáss be!”
„Legyél újra kezem árnya,
legyél újra szemem lángja,
ne gyere az én szobámba.”
„Árnyad voltam, lángod voltam, lelked voltam,
bocsáss be, bocsáss be –”
Forrás: index.hu / Kedvesch versek
Nem akartál meghallgatni
míg a fényes nap sütött
most már látod meghallgathatsz
mert leszállt a sűrű köd.
Nem akartál meghallgatni
míg az ablak ragyogott
most már látod meghallgathatsz
befedték az ablakot.
Nem akartál meghallgatni
pedig vággyal hítt a kéj
most már látod meghallgathatsz
itt a hüvös, itt az éj.
Nem akartál meghallgatni
Láttad hogy a vérem ég
most már látod meghallgathatsz
mert a szívem csupa jég.
Forrás: ma – Magyar versek