Címke: Ember

  • Váci Mihály – A jövő irgalmáért

    Emberek! Mind! Kik ha hisztek, ölni tudtok,
    s kiket a kétség megöl;
    kik ezrekért meghalnátok, de százezerek meghalhatnak
    aggódásotok felől.
    Gyötrők és meggyötörtek, egymást kínzók,
    gyűlölködve szeretők!
    Irigyei, imádói egymásnak, ti egymást várók,
    üldözők!
    Kik egyedül meghaltok, de együtt egymást
    ölitek.
    Magatokat sem bírjátok, s milliók közt boldog mégis
    lelketek.
    Ti vagytok egymásnak sorsa, végzete
    és istene;
    ti vagytok legnagyobb csapás magatokra
    és a Lét ítélete.

    Szeretek köztetek élni, emberek! –
    és azt hiszem,
    nem fogok már ítélkezni, hogy kedvében
    féltiben
    mint segít magán az ember, s hogy éli át
    itt és ott és mindenütt
    ezt a sújtó, ezt a szálló, ezt a rámért életet,
    e szörnyűt és e gyönyörűt.
    Úgy él, ahogy vágya űzi, s ahogy a Lét
    tereli.
    Én jövője irgalmába ajánlom és forrón, szívből
    megbocsátok már neki.
    Éljetek hát boldogan e világon:
    – talán lehet.
    Én próbáltam és tudom már: – nincsen ennél,
    nincsen semmi nehezebb!


  • Arthur Guitterman: Idézet

    „Ezen a bűnös világon bizony nincs szomorúbb látvány, mint egy behúzott farkú,
    gazdátlan kiskutya.”

    Forrás: —


  • Maurice Maeterlinck: Idézet

    „Egyedül vagyunk, magunkra hagyatva ezen a planétán, és a körülöttünk burjánzó
    számtalan életforma közül csakis egy, a kutya volt hajlandó szövetségre lépni
    velünk.”

    Forrás: —

  • Kányádi Sándor – Ló és lovas

    föl-fölhorkan a ló
    cimpája ina reszket
    vadszagot érez

    félve lép mint a vak
    meg-meghajlik a föld alatta
    zsombékos süppedékes

    se kantár se sarkantyú
    csak egy sovány kötőfék
    s két elszántan szorító térd

    a zubogó patakot hallod-e
    vagy ereidben
    a vért

    ugratni kéne
    ha volna túlsó part

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Garai Gábor: Bizalom

    S ha százszor is becsapnak, és ezerszer
    csalódom abban, kinek szívemet,
    mint álmából a rózsát, kitakartam,
    s ha épp az árul el, kit életemmel
    fedeztem én,
    s ha tulajdon fiam
    tagad meg,
    és ha nem harminc ezüstért,
    de egy rongy garasért adnak el engem
    barátaim,
    s ha megcsal a reménység,
    s ha kudarcaim térdre kényszerítnek,
    és elátkozom már, hogy megszülettem,
    s ha csak a bosszút hizlalja a hála
    híveimben,
    s ha rágalom kerít be, —
    akkor se mondom, hogy nem érdemes!

    Akkor se mondom, hogy nem érdemes
    hinni az emberben, akkor se mondom,
    hogy megélek magam is, néptelen
    magányban, mert irgalmatlan az élet.
    De csöndes szóval, eltűnődve mondom:
    bizalmam sarkig kitárult kapu,
    nem verhet rá lakatot a gyanú;

    ki-be jár rajta bárki szabadon.
    Egy besurrant csaló tiszteletére
    nem állítok őrséget tíz igaznak!

    Kit tegnap itt a gyöngeség bemocskolt,
    megtisztálkodva ma betérhet újból;
    ki kétélű késsel jött ide ma,
    köszönthet holnap tiszta öleléssel!

    Nem, nem a langy irgalmat hirdetem.
    Nem hirdetek bocsánatot a rossznak,
    kegyelmet a hazugnak,
    nem tudok
    mentséget a könnyes képmutatásra,
    s az öngyilkos szenvelgést gyűlölöm,
    akár a nyers önzés orvtámadását.
    De hirdetem, hogy bűneink mulandók!
    Mint a mamut és az ősgyík, a múltba
    porlad a gyűlölet és a gyanakvás;
    dühünk lehűl,
    csak szerelmünk örök.

    S halandó gyarlóságai között
    csupán maga az ember halhatatlan.
    Kérlelhetetlen gyötrelmei ellen
    irgalmas vára bizalomból épül;
    s az önmagával vívott küzdelemben
    csak jósága szolgálhat menedékül.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István – Csendes eső

    ISTEN szomorú tekintete
    EMBERT keres a FÖLDÖN

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Charles Baudelaire: Az ember és a tenger

    Szabadság embere, tengert imádni hű!
    Szeresd csak! tükröd ő, hullámzó végtelenje,
    minthogyha parttalan, bús lelked képe lenne,
    s ő is, mint szellemed, örvénylőn keserű.

    Képmásod mély ölén alámerülsz gyönyörrel,
    szem és kar rásimul s felejti már saját
    háborgását szíved, figyelve ős zaját,
    mely egyre féktelen és vad panaszba tör fel.

    Mindkettőtök setét s rejtelmesen rideg:
    ember, örvényeid kinek van mérni ónja?
    tenger, halk kincseid napfényre fel ki vonja?
    A meghitt titkokat irigyen őrzitek.

    És mégis, míg a vén századok tűnni térnek,
    kegyetlen és konok küzdéstek egyre áll,
    jaj, mert szerelmetek a gyilok és halál,
    óh, örök birkózók, óh, vad dacú fivérek!

    Fordította: Tóth Árpád

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Ezra Pound: Meditáció

    Ha gondosan mérlegelem a kutyák különös szokásait,
    arra kell következtetnem,
    hogy az ember a felsőbbrendű állat.

    Ha mérlegelem az ember különös szokásait,
    megvallom, barátom, zavarba jövök.

    Fordította: Eörsi István

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Egy hipotézis

    Páncélunk arra
    is jó, hogy a világot
    megvédje. Tőlünk.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • József Attila – Imádság

    Alkotni vagyunk, nem dicsérni.
    Gyerekeink sem azért vannak,
    Hogy tiszteljenek bennünket
    S mi, Atyánk, a te gyerekeid vagyunk.

    Hiszünk az erő jószándokában.
    Tudjuk, hogy kedveltek vagyunk előtted,
    Akár az égben laksz, akár a tejben,
    A nevetésben, sóban, vagy mibennünk.

    Te is tudod, hogyha mi sírunk,
    Ha arcunk fényét pár könnycsepp kócolja,
    Akkor szívünkben zuhatagok vannak,
    De erősebbek vagyunk gyönge életünknél,

    Mert a fűszálak sose csorbulnak ki,
    Csak a kardok, tornyok és ölő igék,
    Most mégis, megfáradván,
    Dicséreteddel keresünk új erőt

    S enmagunk előtt is térdet hajtunk, mondván:
    Szabadíts meg a gonosztól.
    Akarom.

    Forrás: Szeretem a verseket