Ahol járok, amerre nézek,
Aprócska nép sürög, zsibong.
Liliput ez!
A szálkalándzsás kis vitézek!
Futkos és nyüzsög és tolong
És kiabál hangos-keményen
Egyszerre mind,
S mindnél buzogány, bot, dorong.
Mind kiabál, nagyon, merészen.
Mind azt kiáltja: Én vagyok!
Egymást lesik
És gyűrkőznek birokra készen.
Földrebilincselt Gulliver,
Fekszem közöttük, magam ember.
Nézegetek,
S várom, hogy mikor ülnek el.
Ni, milyen sápadt valamennyi,
Lógó fejek, szűk homlokok.
Hát senki sincs,
Aki merne itt levő lenni?
Egy se akadna, senki hát,
Aki föl mer egyenesedni,
Fölnézni, föl,
S felhőkbe fúrni homlokát?
Hát kihaltak a férfiarcok?
Az egész-ember-homlokok?
– Liliput ez!
Liliputi apróka harcok!
Tüzel alattam a homok,
Türelmetlen tüzel a vérem.
Testvéreim,
Ezekkel volnánk rokonok?
És csendes-vígan dudorászom.
Úristen! mi lesz Liliputban,
Hahahaha!
Ha én a kötelem lerázom!
Forrás: Lélektől lélekig
