https://verskucko.com

Címke: emberi törékenység

  • Váci Mihály: Mert egyedül

    Mert egyedül meghal szívünk nagy árterein
    amiért élni érdemes, mert egyedül
    a küszködés szép szele kifullad az égen.

    Ránk térdepel és gúzsba köt a bánat,
    a szív nem dobban többé forró rózsát,
    csak mázsás kő lóbál nyakunkba kötve,
    a vér-erek sudár hárfáján elhal
    a könnyű ujjal keltett zene bennünk.

    Az arcunk, mint folyókon a holtak
    zöld arca, úszik a hétköznapok tükrén,
    s csak hintázunk tonnányi félelmünkkel
    üresen, mint harang, ha nem zendíti nyelve.

    Mert egyedül a halál gyökér íze
    olvad a szánkban – ó, mert egyedül
    nem nyílik számunkra a déli égbolt,
    amely felé sírásunk fürj csapata bujdokolna.

    Mert egyedül nincs puha táj, hazánk sincs,
    melynek földjébe keserű gyökérrel
    foganni vágy csírátlan szívünk.

    Forrás: Váci Mihály Összegyűjtött művei, Magvető, 1979

  • Váci Mihály: Végül

    Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
    csak szeressék!
    Jaj! úgy vágyik valakire, hogy eltűri azt is már,
    hogy ne szeressék!
    Úgy menekül, kapaszkodik! Csak az kell, hogy legalább
    a szíve tessék!

    Fél egyedül. Csak karolják! – s már eltűri, hogy a szíve
    ne is tessék.
    Megszelídül a magánytól, s csak annyi kell végül már,
    hogy meg ne vessék.
    Egyedül az éjszakákat?! – Ó, nem, inkább eltűri,
    hogy meg is vessék.
    Egyedül megérni itten betegséget, csapásokat,
    ezüstös karácsonyestét?
    Egyedül felérni ésszel a múlást, azt, ami van,
    és azt, mi lesz még?!

    Jaj, nem! Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
    – azt se, hogy szeressék.
    Ó, végül már azért sír csak, hogy valakit szeressen még,
    szeressen még.
    Legyen, aki megengedje: – rágondolva tölthessen el
    egy-egy estét.

    Forrás: Váci Mihály Összegyűjtött művei, Magvető, 1979