https://verskucko.com

Címke: emberség

  • Körmendi László – Új évre

    Ez a nap is eljött,
    kézen fogja társát.
    Aranykoronával,
    csókkal küldi el.

    Új reménységet hoz,
    karján újabb táskát,
    s abban új játékot,
    mindent, ami kell.

    Mit kívánhatnék én?
    Csak, amit ígértek!
    Boldogságot, fényt
    és jót, mi átölel.
    Hitet a jövőben.
    Gyűlöletnek végét.
    S azt, hogy mindezt adja
    Isten, ahogy kell.

    Adjon bort és búzát!
    Hatalmas hűséget.
    Tűrést, amit eskü
    nem törölhet el.
    Édes szeretetet,
    ami úgy sem nehéz,
    hogy az, aki kapja,
    rég nem hiszi el.

    Adjon nekünk imát!
    De, ami őszinte!
    Adjon megbocsátást,
    kitartást, ha kell.
    És soha ne tűrje,
    hogy olyan kezekbe
    hulljon el a krajcár,
    hol nem költik el.

    Viselje a gondunk!
    Tanítson meg élni!
    Hogy mi ne ítéljünk
    és ne vesszünk el!
    Hogy akkor is adjunk,
    amikor már kérni
    aki régen mert még,
    ma már az se’ mer.

    Végül, drága Isten!
    Kérlek, hagyj a tervben,
    egy jó adag tudást,
    mert a bűn lever.
    Ha mi nem vigyázunk,
    ez a csordaszellem
    újra megfojt mindent.
    Gyilkol, nem nevel.

    Mindegy. A nap eljött,
    kézen fogja társát.
    Aranykoronával,
    csókkal küldi el.
    Új reménységet hoz
    ez az év, s új táskát,
    s abban új játékot.
    Mindent, ami kell.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Balogh József – Mit kívánok

    Kívánok én hitet, kedvet,
    szép szerelmet, hű türelmet,
    utakhoz fényt, csodát, álmot,
    békességes boldogságot,
    magyar szót és égre kéket,
    emberarcú emberséget,
    verseket, célt, igazságot,
    daltól derűs, jobb világot,
    bokrok mellé társnak fákat,
    napfényt, amely el nem fárad,
    tekintetet szembe nézve,
    éjt meg nappalt soha félve,
    kézfogásos tiszta csöndet,
    és mosolyból minél többet!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Rab Zsuzsa: Vaspántok

    Ha így szólnék a kedves,
    fiatal kalauzhoz:
    – Kalauz úr,
    hogyha ma este hazamegy,
    ölelje meg nagyon a feleségét,
    dicsérje meg, ami épp rajta van,
    akár az ócska pongyoláját –
    Ha így szólnék –
    ugye… bolondnak tartanának?

    Ha így szólnék a bottal kopogó
    nyugdíjas bácsihoz a boltban,
    mikor épp forintjait guberálja,
    végül levágat tíz dekát
    a „kicsit-hosszabb-lett” kenyérből:
    – Bácsi! Itt van ötszáz forint.
    Tegye el, kérem. Épp ma kaptam.
    Nem számítottam rá. Fölösleges. –
    Ugye, bolondnak tartanának?

    Ha így szólnék az útkövezőkhöz:
    – Útkövezők!
    Én ezt a kis kavicsot elviszem,
    mert az erezetében
    lehorgadt Krisztus-fejet látok.
    Engedjék meg, hogy elvigyem! –
    Ugye, bolondnak tartanának?

    Ha így szólnék a torzonborz kamaszhoz:
    – Gyere, fiam,
    üljünk le valahol, s te elmeséled,
    mitől nőtt vállig a hajad,
    mi ellen mered ez a tüske
    tejes arcod körül,
    s egyáltalán, mitől vagy te ilyen
    kérlelhetetlen? –
    Ugye, bolondnak tartanának?

    Ha így szólnék padon sütkérező,
    újságpapírból eddelgélő nénikéhez:
    – Néni, jöjjön velem,
    amit szeret, azt főzök vacsorára,
    puha ágyat vetek,
    előtte pedig mindent elbeszélhet,
    a menyasszonykorát,
    azt a szülést, a császármetszést is,
    és szegény jó ura szívszélhűdését,
    és hogy mivel ültette be a sírját,
    azt is, milyen a szomszédasszony,
    azt is, hogy a fia hogyan él Kanadában,
    meg hogy mit írt föl, és mire, az orvos.
    Mindent apróra elbeszélhet.
    Sóhajtozhat és imádkozhat az ágyban.
    De éjjel egyszer – maga úgyis sokszor
    fölébred –
    keljen fel, takarjon be engem,
    mert éjjel mindig lerúgom a takarómat…
    Ha így szólnék –
    ugye, bolondnak tartanának?

    Konvenciók, bevett szokások
    hideg vaspántjai
    szorítják lüktető,
    eleven húsig lenyúzott szívünket.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Móra László – Karácsony édes ünnepén

    Legyen ma templom minden ember szíve,
    Melyben a lélek szárnyat bontogat!
    Karácsony édes ünnepén
    Legyen imádság minden gondolat.

    Legyen ma templom minden ember szíve,
    S legyen a templom tiszta, szent fehér.
    Karácsony édes ünnepén
    Istennek tetsző legyen a kenyér.

    Szálljon szívünkbe áldott akarat,
    Ez kösse egybe mind a kezeket.
    Karácsony édes ünnepén
    Te légy vendégünk: Jóság, Szeretet!

    Akinek könnyet osztogat az Élet,
    És kín a napja, kín az éjjele,
    Karácsony édes ünnepén
    Ne fuss előle! Ó, beszélj vele!

    Testét takard be s enyhítsd sok sebét!
    Ó, lásd meg, tudd meg: testvér ő veled.
    Karácsony édes ünnepén
    A szíved szépül, őt ha öleled.

    Az emberszívek örökélő őre
    Tegye ma össze mind a kezeket!
    Karácsony édes ünnepén
    Maradj vendégünk: Jóság, Szeretet!

    Forrás: Szeretem a verseket

    K

  • József Attila: Karácsony

    Legalább húsz fok hideg van,
    szelek és emberek énekelnek,
    a lombok meghaltak, de született egy ember,
    meleg magvető hitünkről
    komolyan gondolkodnak a földek,

    az utcák biztos szerelemmel
    siető szíveket vezetnek,
    csak a szomorú szeretet latolgatja,
    hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot,
    fa nélkül is befűl az emberektől –

    de hová teszik majd a muskátlikat?
    Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég,
    s az újszülött rügyező ágakkal
    lángot rak a fázó homlokok mögé.

    Forrás: József Attila versei

  • Émile Henriot: Ó, testvérem

    (Fordította: Kosztolányi Dezső)

    Én is ember vagyok,
    szenvedek és megindulok, te, ismeretlen testvérem, aki
    elolvassz engem,
    te, akinek talán sohasem szorítom meg a kezét,
    te, aki tán meg is vetsz, mert azt hiszed, hogy csak
    magamról beszélek neked.

    Hát nincsenek-e gyermekeid, mint nekem, nem vérzik-e
    szíved, mint az enyém,
    nem vesztetted-e el azokat, akiket szerettél?
    Hát nem riadsz-e fel éjszakánként a zörrenéstől –
    mert nem tudod, ki vagy, sem hogy hova mehetsz.

    Forrás: Émile Henriot – Ó, testvérem, fordította Kosztolányi Dezső

  • Wass Albert: Hontalanság hitvallása

    Hontalan vagyok,
    mert vallom, hogy a gondolat szabad,
    mert hazám ott van a Kárpátok alatt,
    és népem a magyar.

    Hontalan vagyok,
    mert hirdetem, hogy testvér minden ember,
    s hogy egymásra kell leljen végre egyszer
    mindenki, aki jót akar.

    Hontalan vagyok,
    mert hiszek jóban, igazban, szépben,
    minden vallásban és minden népben,
    és Istenben, kié a diadal.

    Hontalan vagyok,
    de vallom rendületlenül, hogy Ő az út s az élet,
    és maradok ez úton, míg csak élek,
    töretlen hittel ember és magyar.

    Forrás: —

  • Juhász Gyula: Ó Ember!

    Az Embert én sajnálva szeretem,
    A gyűlölet nem borom, kenyerem.
    Mert jó az Ember, csak a sors gonosz,
    Az bujtogat, sebez és ostoroz.
    Mert szent az Ember, nagyra született,
    Hogy lássa, élje e mély életet,
    Mely fönséges csuda, dicső titok
    És áldottak a bitók és sírok,
    Mert szent a szenvedés, szent a halál
    S a hantok ormán nincs vég, nincs határ.
    Rögtúró férgek, fényes csillagok,
    Egy végre vannak: kicsinyek, nagyok.
    Ó Ember, búsan, alázatosan
    Nézd, lásd, az örök küllő mint rohan,
    Az örök törvény mint áll és ítél,
    Rongy gőgöd, dühöd, átkod itt mit ér?

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Mindenkiért

    Ki eddig árva egymagamba rogytam
    Fenséges és szemérmes bánatomban,
    Ma búmat, mint szent zászlót lengetem meg
    Testvéreimnek, sok, sok ezredemnek!
    Eddig beteg szívemben, mint a poklok
    Egy óriás és titkos kín borongott,
    Ma gyászom Fárosz, mely ragyogva ontja
    Örök tüzét szemekbe, csillagokba.
    Kikért szenvedtem, kiktől messze éltem,
    Megértik végre zengő szenvedésem,
    Utolsó vacsorámnak bús borától
    Ma egy világnak fájó lelke lángol.

    Forrás: MEK

  • Weöres Sándor: Öregek

    Kodály Zoltán mesternek

    Oly árvák ők mind, az öregek.
    Az ablakból néha elnézem őket,
    hogy vacogó szélben, gallyal hátukon
    mint cipekednek hazafelé –
    vagy tikkadt nyárban, a tornácon
    hogy üldögélnek a napsugárban –
    vagy téli estén, kályha mellett
    hogyan alusznak jóízűen –
    nyújtott tenyérrel a templom előtt
    úgy állnak búsan, csüggeteg,
    mint hervadt őszi levelek
    a sárga porban.

    És ha az utcán bottal bandukolnak,
    idegenül néz a napsugár is
    és oly furcsán mondja minden ember:
    „Jónapot, bácsi.”

    A nyári Nap,
    a téli hó,
    őszi levél,
    tavaszi friss virág
    mind azt dalolja az ő fülükbe:
    „Élet-katlanban régi étek,
    élet-szekéren régi szalma,
    élet-gyertyán lefolyt viasz:
    téged megettek,
    téged leszórtak,
    te már elégtél:
    mehetsz aludni…”

    Olyanok ők,
    mint ki utazni készül
    és már csomagol.
    És néha, hogyha agg kezük
    játszik egy szőke gyerekfejen,
    tán fáj, ha érzik,
    hogy e két kézre,
    dolgos kezekre,
    áldó kezekre
    senkinek sincsen szüksége többé.

    És rabok ők már,
    egykedvű, álmos, leláncolt rabok:
    hetven nehéz év a békó karjukon,
    hetven év bűne, baja, bánata –
    hetven nehéz évtől leláncolva várják
    egy jóságos kéz,
    rettenetes kéz,
    ellentmondást nem tűrő kéz
    parancsszavát:
    „No gyere, tedd le.”

    Forrás: Magyar Kurír