Nincs enyhe szó, nincs simogatás annyi,
Hogy elborítsa egy ütés nyomát;
Hogy feledtessen egyetlen göröngyöt:
Nincs a világon annyi simaság.
Nincs erdőn, tengeren oly nyugalom,
Nem jő évek során oly csendes óra,
Hogy fölriadni ne tudnánk belőle
Egy emlék-harang-kondulóra.
Hol mérgezett, fekete vér szivárog,
Nincs annyi gyolcs, mely betömné a rést,
S a sértett szív, hogy csak azért is fájjon,
Letépi mindig-újból a kötést.
Forrás: Lélektől lélekig
– “Jó estét asszonyom! A bálon
Hiányzott, mondhatom!”
– “Nem gondoltam, hogy itt találom,
De – örülök nagyon!”
– “Egy zugból oly régóta nézem.
A férje nincsen itt?”
– “Az uram? Igen – a vidéken
Valahol utazik!
De… holnap délre visszavárom!”
– “Ki hitte valaha…
Hogy megszépült a lagunákon!”
– “Milyen gyerek maga!”
– “Az öreg urat láttam tegnap,
Haragszik még reám?”
– “Dehogy! Mióta férjhez adtak,
Jobbkedvű az apám!”
– “És mióta nem jártam arra
Mi újság a tanyán?”
– “Ottkinn? Csak a lugastól balra
Kidőlt a körtefám.”
– “A virágos? hisz nincs egy éve,
Hogy ott ültem veled!”
– “Valami titkos betegsége
Már akkor lehetett.”
1902.
Forrás: Versek mindenkinek
Jó estét emlékek. Adj Isten, álmok!…
Kékszemű ködben tünedeznek, szállnak
Foszlányai a sugárteli délnek, –
Lengő, testetlen árnyak már, – nem élnek.
Rég volt, – hogy száraz szemmel, lázban égve,
Némán dobáltam a kályha tüzébe
– Hogy zizegtek, hogy hullt a pernye rájok! –
Régi levelet, elszáradt virágot.
S ma – ócska holmi közt, – adj Isten álmok!
Egy ittfeledt írásra rátalálok…
Elrejtem gyorsan, senki meg ne lássa!…
Mégis – csak nem küldhetem a padlásra?
1903.
Forrás: Versek mindenkinek
