Címke: emlékek

  • Komjáthy Aladár: Varázs

    Holdfény alatt sétál a szerelem,
    sétál, de jaj! már nem, nem énvelem.
    Kék ködben ül a táj, a tó felett
    emlékek és árnyak keringenek.

    A fákon átlebeg a rezge fény,
    olyan, mint egy verlainei költemény:
    lehunyt szemekkel, mint a szenvedély,
    felsóhajt és a földre hull az éj.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Sárhelyi Erika: Rejtekemben

    Emlékek ezreit őrizem magamban.
    Ujjam végében érintések hevét,
    két tenyerem közt egy-egy éjszakát.
    Lépteim nyomán, a por verte úton
    keresztutak fái integetnek át.
    Hajamban megbújnak copfos éveim,
    pántlikát köt bele egy ifjúkori nyár,
    tudatom legmélyén nem várt válaszok,
    s pár kérdés még megtorpanva áll.
    Szememben tükörfény szemeket vigyázok,
    mélybarna íriszem elrejt téged is.
    Ajkamon feldereng néhány elfeledett csók,
    s képzeletem néha messze-messze visz.
    Mosolyok ívébe simítom az arcom,
    neveket dajkálok a homlokom mögött.
    Ha futott is szívem szerte a világba,
    megbékélt végre, s hazaköltözött.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kaffka Margit: Társaságban

    – “Jó estét asszonyom! A bálon
    Hiányzott, mondhatom!”
    – “Nem gondoltam, hogy itt találom,
    De – örülök nagyon!”
    – “Egy zugból oly régóta nézem.
    A férje nincsen itt?”
    – “Az uram? Igen – a vidéken
    Valahol utazik!
    De… holnap délre visszavárom!”
    – “Ki hitte valaha…
    Hogy megszépült a lagunákon!”
    – “Milyen gyerek maga!”
    – “Az öreg urat láttam tegnap,
    Haragszik még reám?”
    – “Dehogy! Mióta férjhez adtak,
    Jobbkedvű az apám!”
    – “És mióta nem jártam arra
    Mi újság a tanyán?”
    – “Ottkinn? Csak a lugastól balra
    Kidőlt a körtefám.”
    – “A virágos? hisz nincs egy éve,
    Hogy ott ültem veled!”
    – “Valami titkos betegsége
    Már akkor lehetett.”
    1902.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Kaffka Margit: Köszöntés

    Jó estét emlékek. Adj Isten, álmok!…
    Kékszemű ködben tünedeznek, szállnak
    Foszlányai a sugárteli délnek, –
    Lengő, testetlen árnyak már, – nem élnek.
    Rég volt, – hogy száraz szemmel, lázban égve,
    Némán dobáltam a kályha tüzébe
    – Hogy zizegtek, hogy hullt a pernye rájok! –
    Régi levelet, elszáradt virágot.
    S ma – ócska holmi közt, – adj Isten álmok!
    Egy ittfeledt írásra rátalálok…
    Elrejtem gyorsan, senki meg ne lássa!…
    Mégis – csak nem küldhetem a padlásra?
    1903.

    Forrás: Versek mindenkinek