Hadd nézzem édes arcodat,
a szigorút, a régi-drágát,
az elviharzott ifjúság:
a nagystílű angyal tanyáját,
a cigány-élettől gyötört,
a marakodásoktól árvát,
hadd nézzem újból arcodat,
a szigorút, a régi-drágát.
Eladsz-e, elfogyasztol-e?
Nem leszünk kevesebbek tőle,
elefánt-csordára elég
szívünk volt – marad még belőle.
Szent kezedtől se rettegek,
de fölséges légy, mint az oltár,
mert megítélem arcodat,
mert ifjúságom társa voltál.
,
Te, aki a gyöngyvirágot
kitűzted minden tavasszal,
mellkasodba őrlő fényű
csillagtelep ver gyökeret.
Te, akinek magasra hágni
anyatej adott erőt,
fekvő fekete fenség,
anyád hamva lesz lepedőd.
Őrülten hitted: feloldja
törvényes fényed az átkot.
Trónra törő herceg, mi lettél?
Megtépett álomkirály!
Páva-palástod vállamon,
glóriás poharad enyém,
mind csupa gyászlevél immár,
torokmaró keserűség.
Kárvallás lesz minden évszak,
hasztalan a szilaj szüret,
megerjedt záport szürcsöl
kövesedő táltosfogad.
Sírodon gigász-délibáb –
teremtett tündéreid
meresztik a teleholdig
mézcsepegő melleiket.
Valld be: a gyönyör csalatás,
nem múlik el soha a gond,
rághatod a megoldásért
kezed fejét ítéletig.
Sírodra, tudom, hívsz majd
csupadér magányos ordast,
golyóverte szüggyel szétdúl
szivárványt, mesét, idillt,
illőn felgyöngyöz könnyel,
az anyaföld fagyát bevérzi,
s felvonítja égig a kínt,
amit nem lehet kimondani!
,
Feküdtél sujtó fény alá:
a virág térdedre dől,
szerelmem súlyos zászlaja
tűzve van fejed felől.
Lecsukott zsalu-levelek
homályán, itt ülök én,
varasodnak a zöld lapok,
repednek, dőzsöl a fény.
Üvegben málna-alkonyat.
Lenyesett rózsa zihál,
illata fölszáll, fönn bolyong
új nyaram ormainál.
Újra remeg a levegő,
hol kezed integetett.
Ágyadra szakadt óriás
lepke az emlékezet.
Kereng a nyárban köszörű,
szívemből szikraesés.
Feküdtél sujtó fény alá,
keltsen a fölismerés.
Ifjúság, szentség szétomol,
gyere be, birkózz velem.
Fönségesebb az ölelés,
amikor nincs kegyelem.
,
– Mit olvasol édes fiam?
– Egy gyönyörű tündérmesét.
– Tedd le, tedd le! Olvasgasd ma
Magyarország történetét.
Olvasgass ma Damjanicsról,
Kiss Ernőről, Nagy Sándorról…
Olvass, fiam, az aradi
Tizenhárom tábornokról.
Magyarország története
Hulló könnyel van beírva:
A szabadság Istennője
Minden lapját tele sírta.
De egy sincsen olyan gyászos
Mint az, amely ő rólok szól…
Olvass, fiam, az aradi
Tizenhárom tábornokról.
Négyet köztük agyonlőttek.
Kilencet felakasztottak…
Bátran mentek a halálba,
Egyszóval sem rimánkodtak.
Zokogó szél sír a rónán,
Bús panasz kél a halmokról…
Olvass, fiam, az aradi
Tizenhárom tábornokról.
Tudod-e, hogy miért haltak meg
Azok a nagy, hős leventék?
Jól jegyezd meg, jól tanúld meg:
Mert a hazát hőn szerették.
Szeresd te is!… S a hősökért
Ima szálljon ajakadról…
Tedd le azt a tündérmesét!
Olvass, fiam, az aradi
Tizenhárom tábornokról.
Szabadságharcunk letűnt napvilága,
Te vakító nap a század delén,
Nem pazaroltad sugarad hiába,
Bár vak sötétbe halt az égi fény,
Eszméiden nem győzött az enyészet,
Örökbe hagytad halhatatlan részed’,
Fényeddel fényt hint késő századokra
A tizenhárom vértanú alakja.
S ők élni fognak, élni mindörökkön,
Szent lesz, örökké szent a sírgödör,
A míg az eszmény ki nem hal e földön,
Míg magyar szellem még magasba tör,
Az igét, melyért éltet áldozának,
Szívébe írták az egész hazának,
Utódtól fogja hű utód tanulni:
Hogyan kell élni, s hogy lehet meghalni.
Októberi harmat,
lehullott a földre,
Aradon csak hallgat,
most már mindörökre,
talán szemből könny folyt,
vértanúk szavára,
vesztőhelyen vérfolt,
magyar bánatára!
Csendességgel vártak,
szabadság volt Isten,
hazáért halálnak,
tiszta lélek kincsben,
övék lett az érdem,
akár Jézus testét,
tizenhárom ízben,
volt, hogy megsebezték…
Búcsúzó szavaik,
felszálltak az égig,
lelkek indultak itt,
Isten útján végig,
és az őszi Napban,
Arad térkövére,
hullott ki patakban,
áldozatok vére…
E vér a tiéd is,
ne feledd, magyar vagy,
üzenve ma mégis,
emlékezz, szabad vagy!
Nemzeti gyásznapunk,
értük él imával,
csak rájuk gondolunk,
könnyező hibákkal!
Hiába hullt a hősök vére,
s hiába lett sírjuk Arad!
A hazafiak szép szívében
az emlékük örök marad!
De értelmetlen volt haláluk,
velük halt érték, becsület,
mert itt a mában nem találunk,
ki méltón ejtse nevüket.
A szabadság csak hiú álom,
s mindaz ki jót, szebbet akar,
nem győzhet itt, semmilyen áron,
elátkozott nép a magyar!
Meghaltak értünk, szebb jövőnkért,
ami talán sosem jön el,
meghaltak ők a szabadságért,
amit egy nemzet érdemel.
De hol vagyon a nép hatalma,
hol a szabadság? Nem tudom!
Idegenek uralma van ma,
s mi megrekedtünk félúton.
De a nemzet ma már nem lázad,
saját hazában küszködik,
s teszi a dolgát, hajtott fővel,
és tengődik, míg engedik.
Elvesztek már a régi álmok,
s nem látjuk, ki van ellenünk.
Megrendülten, s rémülten állok,
hisz nincsenek már itt velünk.
Kevés a méltó, igaz ember,
ki megóvhatná a hazát,
a legtöbb, ma már szólni sem mer,
nemhogy megvédje igazát.
Október hat, az égre rólak,
örök mementó vagy nekünk,
a hatalmasok összefogtak,
akkor és most is ellenünk.
Némán, merengve fejet hajtok,
bennük még égett büszkeség,
de bezárultak sorsnyi ajtók,
s hazánk a múltnak tükre rég.
Aradon ők, ott, tizenhárman,
értünk haltak hősi halált.
Hittek egy élhetőbb világban,
és mind a jó oldalra állt!
Az életüket adták érte,
hogy ez a világ szebb legyen,
nem szolgáltak rá a kötélre,
de vállalták a szent helyen.
Emlékezz rájuk magyar nemzet!
Nem is voltak mind magyarok!
Ne feledjük a hősi tettet,
mert ettől lettek szabadok!
A jövőnkért mutattak példát,
hogy ne bénítson félelem!
Hogy szabadságod élőn éld át,
és szép hazánk magyar legyen!
Aranyosi Ervin © 2021.10.06.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva.
Szabadság, mit legyűrt a zsarnok.
Egy nép mely gyászol, s ünnepel!
Temetni jöttünk és siratni,
de e nép többet érdemel!
A gőg, s a túlerő legyőzött,
de büszke népünk fennmarad!
Ők tizenhárman ott nyugosznak,
nem népünk sírja lett Arad.
Ha hűvös, őszi éjszakákon,
a csillagokat kémleled,
tizenhárom ragyogó csillag
felülről őrzi népedet.
Hibáinkból tanulni kéne,
mert „megbűnhődte már e nép”!
S a hűvös, őszi éjszakákon
érezd a HŐSÖK tekintetét…
Aranyosi Ervin © 2011-10-06.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva.
