„Az egyetlen dolog, ami szükséges a Gonosz diadalához,
hogy a jó emberek ne tegyenek ellene semmit.”
Forrás: Index.hu / Lélektől lélekig
Címke: erkölcs
-
Edmund Burke – Idézet
-
Karinthy Frigyes: „Struggle for life”
Pajtás, úgy fest, alulmaradtál
A Tétel és Törvény szerint –
Dögödre már hiéna szaglász
S a varjú éhesen kering.
Nem is a falka volt erősebb
Apró vadak tángáltak el –
S hogy írhádon ki osztozik most
Véreb? Veréb? Nem érdekel.
Öklöd, mikor lecsapni kellett
Mindig megállt a félúton –
Jóság volt? Gyöngeség? Nem értem.
Félsz? Gőg? Szemérem? Nem tudom.
Talán csak undor. Jól van így is.
Megnyugszom. Ámen. Úgy legyen.
Inkább egyenek meg a férgek
Minthogy a férget megegyem.Forrás: FB – Szeretem a verseket
-
Illyés Gyula: Nem volt elég
A házad itt állt, – szerte szállt!
Ezt látod, érted. Azt nem érted,
hogy hazád éppen így ért véget –
A csoda, hogy addig is állt!
Mert nem volt hazának elég,
hogy emésztésed vacsorára
e dombok aszuját kívánta,
és e lapályok kenyerét.És nem volt hazának elég,
hogy elmosolyodtál és oldalt
oda is néztél, ha megszólalt
ízes magyarul a cseléd.És nem volt hazának elég,
hogy este, letéve a könyvet,
elnyeltél Bottyánért egy könnyet:
az volt a fém, a derék…!És nem volt hazának elég,
hogy kitekintve vonatodból
elgondoltad az aratókról:
mást érdemelne ez a nép.És nem volt hazának elég,
a három szín, ha rád se hagyták,
hogy egykor jelkép volt: szabadság,
egyenlőség, testvériség!És nem volt hazának elég,
hogy idegeden átengedted
hő szeszként azt a néhány verset,
Adyét, Tóthét, Józsefét.És nem volt házának elég,
a Gellérthegyen a rakéta
s a Városiban a bokréta
és a szobroknál a beszéd
s a szőlőhegyi estebéd
s a dünnyögés, míg poharadból,
a holdvilágban a vörösbor
tigris-szeme villant feléd
és lengetted ujjad hegyét
az ég felé, mint ezred óta
minden magyar, ha szól a nóta
és Gracza György s a Feszty kép
és ha, élvezve a veszélyt
és azt a kéjt, hogy megjósoltad,
hallgattál titkos leadókat
(és utána cigányzenét)
s a hortobágyi magas ég
s a négyes gémeskút nagy árnya
s az első király koronája
díszítve pénzed közepét
s ha úgy mondtad is: feleség
e szép szóval s ha, bár bíráltad,
édesnek nevezted apádat,
s a falon a festett cserép.Nem volt a hazának elég,
nem volt elég, hogy el ne essen,
tudd meg, az volt a csoda itten,
hogy össze nem dőlt már elébb!Mert attól nem lett a tiéd,
hogy hízelegve és hazudva
ráragasztottad egy hegycsúcsra
egy király, egy vezér nevét.Nem volt elég, nem volt elég
sem a hűség, sem szívósság,
mitől egybeáll egy-egy ország
s nemzet is lesz a nemzedék.S a bátorság sem volt elég.
Külön-külön bár odahagyta
sorsát a sok hős áldozatra,
az sem volt elég menedék.Mert sem erő, sem bölcsesség
nem lehet elég, hogy megóvja
a házat, amelyben rakója
nem lelheti meg a helyét.Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia
-
Juhász Gyula: Flagellánsok éneke
Hitvány hús, mely bűnre vittél,
Elporladó, elrothadó,
Az ostorok csapása ímé
Gyönyör fejében bús adó.
Pattogjatok, csattogjatok
Szilaj csapások, szeges kínok,
Szenvedd, hitvány hús, mit szenvedtek
A szomorú, a szent martírok!Az álmainkat bűnre váltja
Az asszony teste, a fehér,
Izzó, gonosz, szép látomások
Gyúlnak, ha forr a kerge vér.
Pattogjatok, csattogjatok
Kemény csapások, drága kínok,
Szeresd, hitvány vér, mit szerettek
A szomorú, a szent martírok!A Sátán jár körül e tájon,
Keresve, hogy kit nyeljen el,
Vigyázzatok, virrasszatok mind,
Mert jaj, ha az Úr jönne el!
Pattogjatok, csattogjatok
Boldog csapások, édes kínok,
Halj meg, kevély test, mint meghaltak
A szomorú, a szent martírok!Forrás: MEK
-
Nemes Nagy Ágnes: Mesterségemhez
Mesterségem, te gyönyörű,
ki elhiteted: fontos élnem.
Erkölcs és rémület között
egyszerre fényben s vaksötétben,
mint egy villámszaggatta táj
szikláin, ahol állhatatlan
roppant felhők – nagy, gomolyos
agyvelők – tüze összecsattan,
s a tűzzel csíkos levegőben
szülik a szüntelen csatát,
sejt-korom óta ismerős
végtelen Buda-ostromát,
hol minden vibrál és veszendő,
hol minden fércelt, foszladó,
hol rojtosodik már a szív,
s egyetlen szálon függ a szó,
a szó, amely a földből égbe
sistergő döngés ütemét
ingázza folyton, összevétve
önrángását, s a fellegét –
erkölcs és rémület között,
vagy erkölcstelen rémületben,
mesterségem, mégis te vagy,
mi méred, ami mérhetetlen,
ha rángva is, de óraként,
mely képzelt ütemet rovátkol
az egy-időn – mégis a fényt
elválasztja az éjszakától.Forrás: Magyar Kurír
-
Váci Mihály: Ezer nyelven hallgatok
Ezer erdő zsong bennem ébren
mindent érző levelével.
Ezer rét fűszálával érzem:
hol jár barátom, ellenségem;
tenyeremben fut mind: – tudom,
ki hol jár sok ezer úton,
ki lopakodik ellenem?
– Lépte visszhangzik mellemen.Ezer lehúnyt pillám alatt
millió rögzített adat.
Ezer húnyt szemmel őrizem,
mit felednek már csendesen.
Míg kötözik a csontokat,
egyengetik a sírokat,
lehúnyom százezer szemem:
– ellenállok: – emlékezem.Ezer arccal rejtőzöm el.
Arcom viseli százezer,
– és mind mögül én figyelem
előretörő seregem.
Ezer arc: – ezer pajzs elém:
ezer arc mögött várok én.
Hogy összegyűljön seregem:
– várakozom mindenkiben,
szétosztva – mint a szétszedett,
részekint cipelt lövegek.Ezer nyelven hallgatok,
ezer dologról – mit tudok,
ezer el nem sírt szót tudok,
százezer tilos mondatot,
hallgat ezer átok, szitok,
fogadalmam és összeesküvés:
– fogak között ezernyi kés.Megszólal, miről hallgatok,
beszélni kezd és dalba fog.
Világ hallja e dallamot,
beleborzad és feldobog.
Ezer elhallgatott dolog
kinyitja ajkát és susog,
lába alatt a föld mozog,
nyöszörögnek a friss sírok,
ökrendeznek a zöld folyók,
hörög a kút: – a csonkított
halott sebe felbugyborog.Nyüszít, sír, miről hallgatok.
Százezer nyelven hallgatok.
Piszkos árnyak erdeiben
a horda vonul, nem pihen;
vakkan, szem villan, száll a kés,
pénztől, vértől mocskos a kéz,
őserdők ösztöne üvölt,
kitör: – borzadva vár a Föld.
Hatalom, pénz-éh, babonák,
fajgőg, vallás, politikák
tüzelt, vad rítusára ráng
újra elvadított hadak
árja: – a gát már átszakad.Ezer nyelven hallgatok
ezer dologról, mit tudok.De egyszer még megszólalok.
Forrás: Lélektől lélekig – Index Fórum
-
Buda Ferenc: Falak könyve (részlet)
Huszonegy évem csöndben félretettem,
semmim sincsen, mégis csak veszthetek.
Nevem csak szó, személyem védhetetlen,
s mert nincs miért, ne védelmezzetek.Vigaszt nem ád a józan magyarázat –
a tény szilárd s a kurta szó kerek:
ürülékemmel egyszintre aláztak
e szennyvízlelkű névleg-emberek.Létem körül szoros, szegelt a korlát,
s egy biztos van csupán: az egyszeregy.
Jó izmaim rugóit átkarolták
kérlelhetetlen külső kényszerek.Hálószemek közé szorult a pályám,
s csak légy vagyok a pókok lakomáján.
Ígértek enyhítést, ha mást írok,
mondván: „hajolj, s megnyílik majd a börtön”,
de markolnak megdermedt mártirok,
úgy tiszta hát, ha sorsomat betöltöm.Foszló csepűből megsodort zsineg –
göbös, kemény csomóvá hurkolóztam,
s szolgálok hitem eszményeinek
tetőtől-talpig szürke rab-darócban.Nincs dolgom többé hűtlen pásztorokkal.
S bár sajgó talppal, kiszáradt torokkal
vonszolódom a fölvérzett úton,
kitartok végig, bárhová vezessen,
ha bárányomat így kell megkeresnem,
s terhelt erőm megtisztul majd, tudom.
-
Szabó Lőrinc: A homlokodtól fölfelé
A homlokodtól lefelé
ha jött érzékiség akármi,
egész testedben mindenütt
jó cinkosra tudott találni.
Milyen gyöngeség, hogy soha
nem volt olyan jó örömöd,
mint húsodat felejteni
más húsok ajkai között!S nem nézed-e irtózva most,
hogy mily hiú és ostoba
a kedvek s nedvek részegen
üdvözölt paradicsoma,
a szép állat, amely nem is
szép tán, csak a te pokoli
kéjed önzése kényszerít,
hogy hízelegj s hazudj neki?Minden ellenség, ami él,
és csak mint prédáját szeret;
mind csak győzelmének örül,
annak soha, hogy segített.
Sírsz, mert idegen láthatár
borul rád? Csoda kellene?
Mindig megbüntet valami,
ha rászorulsz valakire.Harminc év van már benned; óh,
harminc év, mennyi gyötrelem!
Harminc év, mennyi bujdosás!
Harminc év, mennyi, mennyi szenny!
Bújj el magadba, nyomorult:
egy még szent s tiszta, az agyad,
melyben a test számára csak
undor és megvetés maradt.Füled és orrod szimatol,
megcsal, megoszt, elad a szád,
a kéz kinyúl, szemed bolond,
sajgó velőd csurranni vágy?
Ébredj! A piszok csalogat!
Vigyázz! Maradj a magadé!
Férfi, légy tiszta legalább
a homlokodtól fölfelé.Forrás: DIA
-
Szabó Lőrinc: Politika
„Mily gyönyörű a szenvedés!
A lemondás milyen hatalmas!”
– Meg fogod únni, s leszel aljas;
a mi erényünk itt kevés.Mit, szépség?! Háború jön újra,
háború mindig: tenni kell!
Egy perc, és áruló leszel,
vagy az se, csak egy buta hulla.Már itt a szörnyeteg. Utálod?
Vele vagy ellene! Magányod
barlangját kard kutatja át.Lemondás? Nincs! Az üldöző
nem mond le rólad! s a jövő
azé lesz, aki bestiább.Forrás: DIA
