Gyerek vagy még, a tagjaid
mégis már szinte kész,
vakítanak és hajlatok
derengő rendszerében,
s akár egy bujkáló mosoly,
ha csípőd nem, hát vállalkozásod
elárul és magadra hagy.
Tetőtől talpig látlak.
Nézlek, és nem bírom tovább,
egyenlőtlen moccanásra
puhán megindul életem,
mint omló homokbánya.
Gyenge vagy még, hát menekülj,
mielőbbi eltávolítás!
Előre biccen a fejed.
Az első ütés érte.
Mohón tülkék feléd
a leroskadó évek;
mint kiéheztetett botok,
a rengeteg megéled.
Éjszakáim! az éjszakai séta
didergő csőcseléke!
Testestül veti rád magát,
egy falatka kenyérre.
Fiatal csuklóid eltörik
és bezúzzák a hátad;
az üdvözlők keresik,
mit nálam nem találtak.
Az elkötelezett gyermekeket,
vakító ifjúságot!
S kifosztva elhajítanak,
mint talpig tépett zsákot.
Ez maradt belőlük nekem?
Ájult köznyelven nézem.
Hová a váll, mely tündökölt,
nyoma a tündöklésnek?
Zavartan tesz-vesz a kezem
az üres levegőben.
Te lennél, kit megöltek, és
én lennék, ki mentem meg?
Forrás: MEK
