https://verskucko.com

Címke: erotikus líra

  • Paul Verlaine: Intézeti lányok

    Ketten alusznak egy szobában; egyik
    tizenöt éves, tizenhat a másik.
    A szeptemberest halkan orgonázik.
    Kék szem, és eperajk, és ami tetszik…
    Illatos ingük földredobva fekszik
    – fesztelen kényelem és párnapázsit –
    már a kisebbik nyujtózkodva ásit:
    mellére csókot nyom az öregebbik,
    majd térdre hull, majd vad lesz, és bolondos,
    és szenvedélyes, és a drága, dombos
    árnyba, szőke bozótba merül ajka.
    A gyermek közben ujján számol épen
    (az igért táncokat számolja rajta)
    és mosolyog ártatlan szendeségben.

  • Paul Verlaine: Semmi mást!

    A kedvedért ma én is, kis tudatlan,
    úgy teszek, mint ki nem tud semmi mást,
    csak simogatni huncut mozdulatban,
    s ily édesen szemtelen lenni, lásd,
    ennyi az, amit tudok, kis tudatlan!

    Ma bizony jó botrányosak leszünk,
    mint az őzike párjával az erdőn,
    nem szégyelljük magunkat, van eszünk:
    korláttalan, tobzódóan, üzelgőn
    ma bizony jó botrányosak leszünk.

    Főleg irodalomról ne beszéljünk
    (ördögbe minden szerzők, kiadók!)
    A bátor természethez visszatérünk,
    minden szemérmet vigan tagadók,
    s főleg irodalomról nem beszéljünk.

    Élvezni és aludni: akarod?
    ez lesz ma nékünk első és utolsó,
    legfőbb pihenés, legsürgőbb dolog,
    erény és vétek, bölcső és koporsó –
    élvezni és aludni: akarod?

  • Paul Verlaine: Fifi

    Fifike fölriadt – mivel két cuppanó
    csókkal mondtál nekem jó reggelt: – és a jó
    madárka fölfütyült; – de csőre visszabénult
    szárnya alá, s dala megint álomba némúlt.

    Ekkor visszaadtam drága csókjaidat,
    cserébe csókolván egy százszorost, vigat,
    egy mindenütt-jelen-valót, talpadtól enyhén
    sötétlő hajadig, mindenhol megpihenvén,

    hol árnyas hely kinált… Kacagtál módfelett…
    S ekkor térded közé benyomva térdemet
    föléd csuklottam, oly mohón, mint hirtelen had
    ha támad, – és te is mohó voltál, de nem vad,

    mert nedves szemeid köszönték a gyönyört. –
    És ekkor lám, Fifi egyszerre úgy kitört,
    a drága kis madár! most már egészen ébren,
    újjongva, mint barát barátja örömén,

    és diadalmamat köszöntve énekében,
    trillázva kis szive az ég felé s felém!
    S úgy ugrált, szilajon, mint egy szilaj fiucska,
    ki utcák vig során egy győztest éljenez.

    – S a hajnal függönyös ablakunk fénybehuzta,
    büszkén, hogy kéjeink boldog tanúja lesz.