Érzed, ha gondod, bánatod van,
szólok hozzád, veled vagyok;
mint én is meghallom bajomban
hozzám szivárgó sóhajod?!
Nélküled élni nem tudok már;
lásd, ha távol vagy, ha közel
– édes bájad körül-lobog bár –
keserű mámorod ölel.
Kik összeforrottunk a bajban,
tilosban (s bűnben – mondanák
a szentek!), megleljük-e majdan
a közös kegyelem szavát?
Megleljük-e? Veled keresném
étlen is ítéletnapig!
Míg ránkgyújtja e képtelen fény
hűségünk gyémánt holdjait.
Forrás: Lélektől lélekig
