Két ujjam álmában is lássa,
ne higgye: nálam jobban bárki
semminemű ínségében
holtáiglan-elfogytomiglan
csak véle-érte-őt.
Semminő viszontagságában
soha-soha és mindörökké
el nem hagyom,
s érte szólalok, ha ellene.
Semmi-vétkű viszontagságától
szemhéjam alatt óceán,
lábam szárcsontja megrepedt,
nem kondulhattam utcájában.
Havat befénylő ablakát
hajam be nem sötétítette.
Viszontagságában soha.
Isten engem úgy –
inkább csak őt.
Nem segél föl, nem segél föl,
hétrojtú ínség ki-betér.
Csak egyképpen szólalhatok:
holtáiglan fölsegéli,
fogytomiglan eleresztett.
Isten rajtam úgy segélhet,
ha őt.
Forrás: Solymos Ida – Esküminta
