https://verskucko.com

Címke: este

  • Sík Sándor – A vizek estéje

    Sötétlő fenyvesek mögött,
    Túl a dacos nagy hegyeken
    Leszállt a nap.
    A vizeken a mesék apja jár:
    Az este.

    Az este a vizek ünnepe.
    Mikor elül a zaj,
    S a vízre ráterül
    Halkan, simogatón
    Az ünnepek nyugalma:
    A hullámok mesélni kezdenek.

    Mint amikor hajnalos éveimben,
    Szép csendes nyári estelen,
    Házunk előtt, akácfalomb alatt,
    Édesanyám elringató ölében,
    Gyerekfejem keblére hajtva,
    Elálmodoztam ébren
    Tündéres álmokat.
    Harmatos fűben ciripelő tücsök szólt,
    S a bólogató, vén akácfa
    Halk titkokat súgott fülembe.
    S míg édesanyám puha ujjai
    Hajfürtjeim közt simogatva jártak,
    A kertek alól, susogó lombon át
    Bús nóták elhaló dalát
    Hordta felénk akácillatú szél…

    Susogva, halkan, lágyan, álmodón,
    Estéli órán, ünnepi csöndben
    Mesélnek a vizek…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tóth Árpád: Gesztenyefa – pagoda

    Mint halk csapatban szürke nyest,
    a hegyre kúszik már az est,
    s a bokrok alján meglapul:
    itt-ott egy-egy halk fény kigyúl,
    s a vak bozóton átremeg:
    lámpák vagy bús állatszemek?

    Kék fák közé most jer velem,
    hol minden árny és rejtelem,
    és minden vén törzs mély csoda.
    Nézd! Gesztenyefa-pagoda!
    Lombja mélyén egész sereg
    zeg-zug, mint száz szentély-üreg,
    s bent apró virágoszlopok
    halvány ivor-színe lobog.

    Üljünk le itt e szent helyen,
    öledbe hadd tegyem fejem;
    agyamban alszik gond, szitok,
    most áhítatot áhítok,
    szárnyat, röpítőt és puhát,
    levetni a bús test-csuhát,
    nehéz szívem elejteni,
    a fájó Én-t felejteni.

    Így-így! Tedd főmre most szelíd,
    halk Veronika-kezeid,
    ne bánd, hogy szól már a kuvik,
    s hogy már a hold is elbúvik,
    csak ringass lágyan, csöndesen,
    míg jő majd halkan, könnyesen
    az ébredés, mint bús, csodás,
    furcsa, ámult feltámadás…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Theodor Storm – Este

    (Vas István fordítása)

    Sűrűbb illat miért száll a violából éjszaka?
    Égő ajkad pirosabban miért lángol éjszaka?
    Miért ébred szívemben a vágyakozás mély szava,
    ezt az égő piros ajkat megcsókolni éjszaka?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csukás István: Imhol itt az este

    Kisbabácska, tente,
    imhol itt az este,
    alszik már a kenyér is, lenkendőbe kötve.

    Alszik a rosta, a búzamag,
    alszik a sípban minden hang,
    alszik a rokka, a kenderkóc,
    macska fekszik benne.

    Alszanak kint az utak,
    utak mellett a kutak,
    erdő mélyén trombitál,
    horkol a nagy medve.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor – Az égen fönn megáll a Hold

    Az est, a rest festő korommal
    átfesti mind,
    amit nappal megrajzolt renyhe gonddal.

    A rét ezüst tó, mély, a sodra fojt,
    csak ennyi volt:
    jártunk a nád közt és a szél dalolt.

    Sok ablakon benéztem érted én,
    nyisd a szemed,
    mert vak szemem nem érte még a fény.

    Sok éjszakába hívtam a neved,
    hallgatni jó,
    nézd, sétál a hold a világ felett.

    Az égen akkor fönn megállt a hold,
    csak ennyi volt:
    fejem fejedre lassan ráhajolt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Őri István: A hegy

    Édes szellő jött a hegyekből és
    elhozta a lombok suttogását,
    elhozta a jázmin illatát,
    a madarak dalát és a csendet.
    Elhozta a hó tiszta illatát is,
    a nap ragyogó fényét,
    a források habjait,
    a gyerekek énekét,
    az avar pihenését,
    az óvatos lépteket,
    a reményt és a szeretetet.

    Édes szellő jött a hegyek felől
    és elhozta hozzám a legöregebb Hegyet.

    Amikor a Hegy megérkezett,
    leült mellém a székre
    és beszélgettünk,
    mint minden este,
    amikor a nap már elbújt
    s az első csillagok félénken pislogtak
    a tiszta-kék égen.

    Az öreg Hegy sokat mesélt nekem,
    erőssé tett és bölccsé,
    mert a tudás erő,
    a látás bölcsesség.
    Lassan mesélt, hogy megértsem,
    és néha képeket is mutatott,
    eleveneket, szépeket,
    illatokkal, dalokkal teli képeket.

    Az öreg Hegy mesélt az emberekről is,
    akik nála laktak,
    énekelt a dalaikból,
    amelyek az Életről szóltak,
    elmondta a vágyaikat,
    amelyek erősek voltak
    és csak álmok maradtak.

    Mutatott árnyakat,
    mutatott fényt,
    elsóhajtotta az öreg fák lélegzetét
    és a sűrűben lakó madarak csipogását.

    S amikor a világ sötétbe burkolózott
    s csak a csillagok lesték kíváncsian
    a Hegy szavait,
    felállt, szólította a Szelet,
    felült a hátára és énekelt neki:

    „Édes Szellő, kedves Szellő,
    világokon átrepülő,
    későre jár, éji idő,
    szaladj velem, szaladj, Szellő!”

    A Szél pedig elmosolyodott,
    kitárta szárnyait,
    felröppent a magasba
    s vendégemet visszavitte a társai közé.
    Mert várták, szerették és tisztelték
    a bölcs öreg Hegyet.

    Én visszaültem a székre
    és vártam a másnap estét,
    amikor a Szél újra elhozza őt,
    hogy beszélgessünk.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Harcos Katalin: Tündértánc

    Tündeszárnyon jön az este.
    Álomport hint a szememre,
    párnám szövi holdsugárból,
    csodát ígér más világból.

    Beburkol bársonyba csendben
    ebbe a szép bűvöletben,
    s úgy ringat el tündérszóval,
    szava oly halk, mint a sóhaj.

    Éji tündém szárnya lebben,
    álomtáncba csábít menten,
    de elillan akkor zordul,
    ha hajnali harang kondul.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila – Szép csöndesen aludj

    Szép este van. Szép csöndesen aludj.
    Szomszédjaim is lefeküsznek már.
    Az uccakövezők is elballagtak.
    Messze-tisztán csengett a kő.
    Meg a kalapács
    Meg az ucca
    S most csönd van.
    Régen volt amikor láttalak.

    Dolgos két karod is oly hűs
    Mint ez a nagy csöndű folyó.
    Nem is csobog csak lassan elmegy.
    Oly lassan hogy elalusznak mellette a fák
    Aztán a halak
    A csillagok is.
    És én egészen egyedül maradok.

    Fáradt vagyok sokat is dolgoztam
    Én is elalszom majd.
    Szép csöndesen aludj.
    Bizonyosan te is szomorú vagy
    Azért vagyok én is szomorú.

    Csönd van
    A virágok most megbocsátanak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő – Minden nap esttel végződik

    Minden nap esttel végződik.
    Minden zaj csenddel végződik.
    Minden valami semmivel végződik
    és holt betű lesz minden fájdalom.

    Csukják itt is, ott is az ablakot,
    értelmetlen sötét zsalu-szemek
    ölelik magukba arcomat.
    Minden nap estével végződik.

    Kaput keresek, hol nem áll angyal,
    egy szemet, mely nyitva maradt
    s azt mondja nekem: értelek.
    De minden zaj csenddel végződik.

    Ilyenkor a templomokat is bezárják,
    az Isten magára csavarja
    gomolygó, vastag, sokredős ruháját –
    minden valami semmivel végződik.

    Ilyenkor senkinek sem szabad beszélnie,
    a koldusok bokrok alá húzzák magukat,
    a tücsök ciripel. Este lett.
    S néma verssé lesz egy-egy fájdalom.

    Forrás: www.eternus.hu – Dsida Jenő versei

  • Sárhelyi Erika: Sóvár hold

    és jött az este.
    hűvös teste köré
    mélykék brokátot
    csavart, mire
    előző éjjel
    kedvtelésből fénylő
    csillagokat varrt
    karcsú nyakán
    holdfényből
    szőtt selyem,
    lágy és rebbenő,
    s mint leány,
    kiből férfi láttán
    születik a nő,
    párduc módra
    nyújtózott
    a sóvár Hold előtt.

    … és jött a hajnal,
    hajában fénnyel,
    vöröslő arannyal…
    s az este a mohó
    szemeket már
    a tegnapban kereste.

    Forrás: Lélektől lélekig