Így írtok ti
Kemény Simon: Lábaim
Mily vörösek, mint égő rubinok,
És sárgák néha; harsogó topáz.
Hidegben félve, kéken kéklenek,
És a halál háttérben orgonáz.
A rémület most zöld opálszoba,
Rohadt agyamban szűköl és gügyög.
Fekete sávok közt a sárga hold,
S kacag a zöldszemű Rém: a Bütyök.
Néha emelem, néha leteszem,
Néha leveszem, néha ráhúzom,
De többször leteszem, mint emelem,
És többször rajthagyom, mint lehúzom.
Szegény, nehéz, bús lábak, néha
Borzadva révedek felétek,
Ha föllázadnátok egy éjjel,
S amikor alszom: megfürdenétek.
Forrás: www.eternus.hu – Karinthy Frigyes versei
