Leszaladok én minden ágról
mint testekről letépett fátyol.
Az emberbánat értem eljő
– magával visz egy őszi felhő!
(Meggyilkol a gondolat-erdő)
Vagy szétszaggat egy nyári orkán
vagy kés leszek egy hóhér torkán!
Talán nem is gyűlölök senkit,
De szeretni sem tudok semmit.
Bennem tűzhányók tüze lobban
s özönvizek hullnak rá nyomban.
Hej, így van ez minden világgal,
ha telt sok beteg igazsággal.
Pajtás, nézd meg, hogy merre mentem
s ha eltűnök, ne kutass engem.
Írd rá a ködre, szent fejfámra:
Protagoras kihajtott ága
(Vén szadisták fiatal ága).
Mezőtúr, 1922
Forrás: Lélektől lélekig antológia
