https://verskucko.com

Címke: fák

  • Pilinszky János: Anyám

    Az életed kihült üveg,
    csiszolt és készre alkotott,
    hogy rajta át
    a szép halált
    szabad szemeddel láthatod,
    amint a lelked ablakát
    elállja minden földi fény elől,
    mely megbonthatná
    bensőd alkonyát.

    Magadba vagy, s csupán a fák,
    az áldott, ázott, őszi fák,
    csupán a fák a híveid.
    A híveid, s te szólsz nekik,
    beszélsz nekik, s a lelkeik,
    a földben álló lelkeik
    megremegnek: – rossz ez itt!

    A fák s a tó, az esti tó, –
    A csenden át halálhajó
    dudája sír a víz alól,
    a holt öböl felé, hol állsz.
    S a gázos, lepke-könnyű lég:
    az ég, – e jelre meghasad.
    Fejed fölé bohó csapat
    fehér galamb ereszkedik.

    Te máshol élsz!
    Csodára kész tenálad minden pillanat!

    Forrás: Meglepetesvers.hu

  • József Attila: Fák

    Puha szántások esõvert, leves
    gerezdjei között
    csüggedten várják a fák a sebes,
    apadt mellû ködöt.

    Sárga levelük lefele konyul,
    törzsük vizes, ragyog.
    Kisírtan állnak – gyorsan alkonyul
    s e fák magányosok.

    Még gallyas, vágatlan, sudár alak
    mind: hántatlan dorong.
    Fényes gyümölcsük helyén hallgatag,
    zömök varjú borong.

    Görcsösen fogja ijedt gyökerük
    az elmálló talajt.
    Nedvük sebesen kering, tüdejük
    még zörren, még sohajt.

    Rügyre gondolnak mormolva e fák.
    S a tág ég tiszta, nagy –
    reggel az erkölcs hûvös, kék vasát
    megvillantja a fagy.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szép Ernő: Virágok

    Nincs nekem kedvenc virágom,
    melyik szebb, nem prédikálom,
    Mind szeretem, mind csudálom,
    tavasszal mind alig várom.

    És szeretem én a fákat
    amennyit csak szemem láthat.
    Szeretem, ó, a fanépet,
    a fák is olyan szépek, szépek.

    Nem mások ők, nézz csak rájok:
    égig érő zöld virágok.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Kosztolányi Dezső: Üllői-úti fák

    Az ég legyen tivéletek,
    Üllői-úti fák.
    Borítsa lombos fejetek
    szagos, virágos fergeteg,
    ezer fehér virág.
    Ti adtatok kedvet, tusát,
    ti voltatok az ifjúság,
    Üllői-úti fák.

    Másoknak is így nyíljatok,
    Üllői-úti fák.
    Szívják az édes illatot,
    a balzsamost, az altatót
    az est óráin át.
    Ne lássák a bú ciprusát,
    higgyék örök az ifjúság,
    Üllői-úti fák.

    Haldoklik a sárgult határ,
    Üllői-úti fák.
    Nyugszik a kedvem napja már,
    a szél búsan dúdolva jár,
    s megöl minden csirát.
    Hova repül az ifjúság?
    Feleljetek, bús lombú fák,
    Üllői-úti fák.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Fák beszéde

    Pálma

    — Versben beszélek, és verssel köszöntsék
    nagy, mozdulatlan legyezőimet
    s nagy csöndemet is. Én vagyok a Fönség.

    Hárs

    — Szülőhazádban a vén udvaron
    hová gurultak labdáid, szegény?
    Hová repült a sárkányod vajon,
    s kedved, hited az életed felén,
    És merre szálltak, merre tűntek el
    viháncoló, víg gyermektársaid?
    Ezt kérdezed, de senki sem felel,
    csupán mi zúgunk, régi hársak itt.

    Nyírfa

    — Héjam fehér, mint a papír.
    Megbabonázza azt, ki ír,
    és hogyha elrontott a hír,
    nevem álmodba visszasír.
    Izen neked a nyír.

    Almafa

    — Bő, zöld szoknyában, széles terebéllyel
    mesékről álmodom, ha jő az éjjel.
    A lombjaim közt almák aranya.
    Mindig csak adnék, én, örök anya.

    Eperfa

    — Itt lakmároztál egykor, az eperfán,
    jaj, hogy szerettél. Majd ha por leszel,
    egy nyári szellő még felém seper tán.

    Nyárfa

    — Mily szép nevem van. Hallod? Nyárfa, nyárfa.
    Karcsún, fehéren állok a határba.
    Úgy reszketek és sírok, mint egy árva.
    S minden széllel zenélek, mint a hárfa…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: A fák és a vének

    1

    Megvénültek, akár az őszi fák,
    s nincs egy levélnyi remény
    a tavaszra.
    Indulnának, de az őszi fény
    padon marasztja.

    2

    Irigy sóhajjal néznek
    a sétáló után a fák,
    pedig azok csak csoszognak szegények;
    hány tavaszt adnának érte, ha legalább
    bár egyet léphetnének.

    3

    Lefelé néz a fa,
    s alóla egy öreg
    föl a fára.
    És milyen egyformán remeg
    a kéz a térden
    s a lehajló fa lombtalan ága.

    4

    – Könnyű neki – mondja a vénember –,
    sohasem fáradt,
    nincsen szüksége botra.
    – Könnyű neki – mondja az öreg fa –,
    botja is van, ha meg elfárad,
    leül egy padra.

    Forrás: Lélektől lélekig