Egy szú beszorult a hokedli lapjába,
ráült a szakácsnő százszor is napjába.
És jött a baj csőstül. Még a tetejébe,
az asztalos is szöget ütött a fejébe.
Néha percekig már percegni sem tudott,
végül hát megírta a testamentumot:
– A hármasszekrényt, mely koromszín, ében,
özvegyemre hagyom, járjon feketében.
Ha a gyászhét letelt, s férjhez megy ismét,
ne maradjon jussa tőlem, csak a kisszék.– Fiam, ki kalandos, regényes, mint atyja,
a nagy mahagóni könyvszekrényt bújhatja.
Kerülje a drámát, bölcseleti művet,
mert a nehéz könyvet szétnyűvik a nyüvet.– Lányom, aki szégyent szégyennel tetézett,
s lezabipetézett,
kint éljen eztán
a szemétládában, kegyelemdeszkán!– Végül az anyósom. Megérdemli nagyon:
rá a vadonatúj, szép csőbútort hagyom.
Forrás: MEK – Szamárfül
