/szonett/
Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson
valahogy mégis elfelejteni,
leírod, aláhúzod, kiragasztod,
szamárfülecskét hajtogatsz neki,
kisimítod, odateszed a székre,
az ágy mellé, hogy szem előtt legyen,
leülsz, kötsz egy csomót a lepedőre,
elalszol, elfelejted, hirtelen
eszedbe jut, felugrasz, zsebre vágod,
a szíved közben összevissza ver,
sehogy sem hiszed el, hogy ott van nálad,
kihúzod, megtapogatod, de mindjárt
el is teszed, és ráhúzod a cipzárt –
mikor megnyugszol, akkor veszted el.
De mért is gondolok rá?
Mért gyötrődöm?… hiszen
Még csak hírét sem hallom,
Még csak nem is izen.
Hát ily hamar felejt, ily
Hamar felejthetett?
Az még valószínűbb, hogy
Sohasem szeretett.
Azt tartják: nem a nyelv, de
A szem mond igazat.
Én hittem ezt, s hitemnek
Gyümölcse kárhozat.
Hittem szemének, amely
Azt mondá, hogy szeret…
Szégyeld magad, szégyeld, te
Könnyenhívő gyerek!
Most már egyéb nincs hátra,
Mint őt felejteni.
Ki innen, ki szívemből,
Emlékem kincsei!
Hajós vagyok, ki vészkor
Mindent tengerbe vét,
Hogy az üres hajóban
Megmentse életét.
Forrás: Szívzuhogás
💔
