Mi Atyánk, vagy a mennyekben?
Mert mondják így is, mondják úgy is.
Egy időben azt tanították: Isten az egész világ ura és a mi mennyei atyánk,
és én mondtam: Hiszek egy Istenben!
Aztán más időben, mást tanítottak.
De én most mégis hozzád fordulok, Uram.
Fedetlen fővel és pucér lélekkel,
mert bajban vagyok és… és, Uram, én félek.
Itt azt mondják, Te hat nap alatt teremtetted a világot,
ott azt mondják, hogy úgy is néz ki.
De ebben azért nincs igazuk,
mert akár így, akár úgy, azért ez a világ ki van találva!
Az első napon mondád: Legyen világosság!
És lőn világosság.
És a hatodik napon mondád: Legyen ember!
És lőn ember.
És az a mi nagy szerencsénk,
hogy akkor még nem találták ki az ötnapos munkahetet.
Megalkottad az embert, egy nap alatt.
Hiába mondják, hogy olyan is – azért ez nem csekélység.
És ezt az embert most, Uram, el akarják pusztítani.
Nem a világot, nem a fényt, nem a vizet, a fát, a napot –
csak az embert.
De mit ér a világ, a fény, a víz, a fa, mit ér a nap, ha nincs hozzá ember?
Uram, itt valami hallatlan disznóság folyik,
itt visszaélnek a Te neveddel,
itt Istent játszik néhány szélhámos –
a Te tudtod és a mi beleegyezésünk nélkül.
Hiszen Tiéd az ország, a hatalom, és a dicsőség…
Uram, én félek.
Mi lesz velünk?
Mi lesz velem és mi lesz Veled?
Mert azért – bocsáss meg – ebben a „buliban” valamennyien együtt vagyunk.
Ha nincs beosztott, nincs főnök;
ha nincs tanítvány, nincs mester;
ha nincs ember, nincs Isten.
Uram, én félek.
Mondd, nem tudnál valamit csinálni?
Mert Te nem a rombolás Istene vagy,
hiszen mondottad: „Bontsátok le a templomot,
és én harmadnapra fölépítem azt.”
Na jó, hát ez mondjuk így, egy kicsit túlzás.
Három nap alatt az osztrákok sem építenek fel egy hotelt.
De Uram, ne engedd, hogy elbontsák!
Mert hiába marad meg a templom, ha nincs, aki imádkozzék.
Hiába a bor, ha nincs, ki megigya.
Hiába a mező, ha nincs, aki megművelje.
És nem azért alkottál Te embert csókból és sárból,
könnyből és napsugárból,
hogy ne maradjon más belőle, csak egy árnyék a bunker falán.
Uram, én félek.
Nézd: marokra fogom a szívemet és felemelem Hozzád.
A dolgok megmaradnak, de…
nekem nincs már vágyam a dolgok iránt.
Nézd: én már nem a volánt akarom megfogni,
csak az édesanyám kezét.
Én már nem akarok térbe vetített televíziót,
csak az unokáimat szeretném.
És olyan sok ez, Uram?
Ki segíthetne, ha nem Te, aki élsz, és uralkodol –
míg van, ki felett…
Szóval remélem, hogy most, és mindörökké.
Ámen.
