https://verskucko.com

Címke: félelem

  • Weöres Sándor: Pastorale

    Bőrödre zöld fényt lop a félhomály
    s két szemgolyód egészen elsötétül.
    Forró lehed a vállgödrömbe szédül,
    nyakamra száll a pilleszárnyú száj.
    A szíved lüktetése szíven üt,
    feszes indák fonódnak derekamra,
    te vagy köröttem fönn, lenn, jobbra, balra,
    élő koporsó, átfogsz mindenütt.

    Oldalam bordás tengerpartja mellett
    hogyan hullámzik a hasad, a melled!
    Fekszünk, lelketlen, mint az állatok.
    Megindulnak félelmes áramok,
    mint fellegárnyas föld felé a villám. —
    Aztán burkot von a könny a pupillán.


    Forrás: MEK

  • Csoóri Sándor – Ekkora szerelem előtt

    Ekkora szerelem előtt
    egész testemmel becsukódom.
    Elalszom, mint idegbeteg,
    kivel máklevet itattak;
    a lábam kő, a fejem ólom.

    Ekkora szerelem elől elbujdosom,
    hogy el ne pusztíts.
    Hal leszek, tenger, lángoló fa,
    bőröd ébresztő, ostoros víz,
    kezed tükre, meggy íz a szádon, –
    apránkint fald föl árvaságom!

    Ekkora szerelem elől
    a temetők is égre úsznak,
    mentik lakóik szégyenét,
    hogy csak alusznak, elalusznak.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Lator László – Add nékem gyöngeségedet

    A kimondatlan szó kínoz.
    Ki tudná elviselni?
    Hová is fordulhat, ki most
    nem tud vigaszra lelni?

    Félem s kívánom készülő
    gyanútlan-őz-szerelmed.
    A hallgatáshoz nincs erőm,
    ragyogó homlokú gyermek.

    Óvlak magamtól: védekezz!
    S szeretném: bár ne tennéd!
    Hisz édesebb vagy, mint a méz,
    kívánság, ölelés, emlék.

    Talán csak én teremtelek
    magam képére, társnak,
    más csillagon laksz, úgy lehet,
    csalás vagy öncsalás vagy.

    Vagy segíthetsz? A semmivel
    naponta szembenézek.
    Didergő meztelen szívem
    nem védi rég igézet.

    Ember vagyok. Szem és tudat,
    ki lát, hall, érez, eszmél.
    Tudom, hogy sokkal boldogabb,
    ha együgyűbb lehetnék.

    Légy ölelő part, menedék
    veszendő életemben,
    kevés, ha nem lehetsz elég,
    de mégse hagyj el engem.

    Ó, micsoda fény! Mit tegyek?
    Sugarak kévéi vernek.
    Add nékem gyöngeségedet,
    ragyogó homlokú gyermek!

    Forrás: Szívzuhogás

  • Buda Ferenc: Törtkarú

    Törtkarú ágra kötve
    leng a kifordult fészek.
    A lágytenyerű földre
    szúrós csillagok néznek.

    Hűs álmokból hajt vissza
    és hűs álmokba kerget
    életünk. Szívem issza
    a nyugtató szerelmet.

    De páros csizma koppan
    és géppisztolycső fémlik –
    új testben, új alakban
    ez emberek a régik.

    Orcájuk ismerős színű,
    s kámzsa, kereszt, kakastoll,
    csillag vagy iker S betű
    egyként hallgass parancsol.

    Kamaszdühű, vad válaszok
    kúsznak el a tenyérig,
    de félelembe falazott
    éjszaka feketéllik.


    Forrás: PIM

  • Kosztolányi Dezső: A kártyás sír

    Bitang! – kiáltja a szélvész utánunk,
    zsivány! – sziszegi és megyünk tovább,
    s mint a gyerek, akit véresre vertek,
    isszuk az undor keserű borát.

    Finom kezünk szelíd arcunkra nyomjuk,
    s az álmok álma csöndbe hull reája,
    és játszani kezd elhagyott szívünkben
    az életünk laterna magicá-ja.

    Látunk mezőt és virgonc, pici bárányt,
     látunk karácsonyt, kávés reggelit,
    és az anyánkat is, kisírt szemekkel,
     és a szemünk könnyekkel megtelik.

    És reszketünk, ha elfújjuk a gyertyát,
     és a sötétség járkál körülünk,
    a paplanunkat is fülünkre húzzuk,
     halálosan magunkba merülünk.

    Ilyenkor az ágy hófehér mezőin
     az életünktől borzadozunk által,
    az egyik sír, a másik átkozódik,
     a költőben fölreszket egy csodás dal,
    és akinek egy pásztor volt az apja,
     az messziről egy pásztorfurulyát hall.

    Forrás: MEK


  • Szabó Lőrinc: Titkos párbeszéd

    S ha ígérném, hogy ma odamegyek?
    – Számolni kezdeném a perceket.
    Örülnél? Hogy örülnél? Mennyire?
    – Ha szeretsz, szíved megszakad bele.
    S ha mégse lehet, ha nem leszek ott?
    – Füst s láng bennem is együtt kavarog.
    Képzeld: máris zörgetem bokrodat!
    – Nem mozdulok, el ne riasszalak!
    Szép az a lugas, az a friss gyep-ágy?
    – Nap! zöld árny! tücskök! ezüst éjszakák!
    Mit mond majd az első tekinteted?
    – Hogy eddig csak hazudni mert neked.
    Szegény fiú, féltél tőlem, ugye?
    – Félelmes az isten ígézete!
    Utad leszek tőle a föld felé.
    – Az vagy, ígéret, minden gyönyöré!
    Várj! Ma! Talán! Én se tudom, mi lesz…
    – Még a boldogság is rettenetes!

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Rossz lányok

    Rossz fiúk után a rossz lányokat
    ismertem meg. Csak a tanyájukat
    s a hírüket. De elég volt az is.
    Mint szégyen, gyász vagy lángoló tövis,
    úgy fájt a létük. Minden éjszaka
    piros függönnyel, pokol ablaka,
    világítottak. Egy szomszéd diák
    a házukban agyonlőtte magát,
    s rendőrség szállt ki. Istállószagú
    s félig, mint a romlott tej, savanyú
    volt a környékük. „Parancsnokuk a
    vak mester s a fekete zongora”
    – mesélték fiúk, a nagyobbak – „és
    ha az rákezdi, előbb az egész
    szalon, együtt, részegen…”, – valamit
    mondtak még – „…azután összeteszik…”
    – a többit már csak súgták. – Rémület
    és undor rázott: őrültek ezek?

    Forrás: DIA

  • Ady Endre: Léda Párisba készül

    Van valakim, aki Minden,
    Aki elhagy, aki itthagy:
    Páris, Páris, állj elébe,
    Térítsd vissza, ha lehet.

    Állj elébe s mondd meg néki,
    Hogy én fiad vagyok, Páris,
    Elűzötten, száműzötten,
    Messze tőled. De fiad.

    Mondd meg néki, hogy te küldted
    Magad helyett bús fiadnak,
    Kis szerelmét az életnek
    Ne vegye még tőlem el.

    Élni, élni, be jó volna,
    Ámulni még. Páris, Páris,
    Üzend meg a leányodnak:
    Hogyha elmegy, meghalok.

    Forrás: www.eternus.hu – Ady Endre versei

  • Ady Endre: Léda a hajón

    Hurráh, jön az Öröm hajója
    És hozza Lédát már felém.
    Virágos, pompás szőnyegén,
    Én asszonyom, már látlak, látlak:
    Hajadban a vérvörös rózsa.
    Ugye kivánsz? Én is kivánlak.
    Hurráh, mi rég nem láttuk egymást.

    Óh, jaj, szédülök itt a parton,
    Óh, jaj, most mindjárt itt leszel,
    Kérdezlek majd és kérdezel
    És összecsap két szomju-lélek
    És fejemet kebledre hajtom.
    Jaj, ne. Ne jöjj. Reszketek, félek.
    Óh, jaj, mi rég nem láttuk egymást.

    Forrás: www.eternus.hu – Ady Endre versei

  • Szécsi Margit: Jön

    Jön a nagy mocskos este, jön.
    Elébe állok.
    Nem mint hóhér elébe a
    bitó-virágok.

    Villámló vétkem: mindenem,
    én nem vagyok fegyvertelen.
    Lélek sötétje, hogyha mersz:
    végezz velem!