https://verskucko.com

Címke: félelem

  • Bródy János – A sündisznó

    A sündisznó már gyerekkorában
    gyerektüskéket növeszt,
    és minden gyanús mozdulatra
    hegyes tüskéket mereszt.

    S ha valaki túl közel merészkedik,
    gombolyaggá gömbölyödik.
    A sündisznó így védekezik.

    A sündisznók bizony gyanakvók,
    túl sok bennük a félelem.
    Azt hiszik, hogy tüskék nélkül
    a létezésük védtelen.

    Ha valaki túl közel merészkedik,
    gombolyaggá gömbölyödik.
    A sündisznó így védekezik.

    A sündisznó már gyerekkorában
    egyedül megy a rétre ki.
    Nem kap enni az anyukától,
    és senki nem segít neki.

    Ha valaki túl közel merészkedik,
    gombolyaggá gömbölyödik.
    A sündisznó így védekezik.

    A sündisznót az apukája
    ha bajba kerül, nem védi meg,
    és szegényke nem tud kiabálni,
    hogy gyertek, gyerekek, segítsetek.

    A sündisznók szerint tehát
    a tüskék hasznos fegyverek.
    De ki tudja, miért növesztenek
    tüskét az emberek.

    Forrás: Kedvesch versek

  • Kiss Judit Ágnes: Zaj

    Kislánykoromban a gúny s a feszült
    igyekezet, hogy jó legyek. Hiába.
    A lázadás, mely éppen csak lehűlt,
    most mélyen fortyog bennem, mint a láva.
    A szerelemnek hívott tévelygések,
    a kín horga, min vágy volt a csali,
    és bölcs lettem, de süket, mint a vének,
    vagy zaj van, az Istent nem hallani.

    Mi jöhet még? A lassú szétesés
    sejtről sejtre. A kíméletlen gének
    sodornak már a végső csönd felé,
    míg hallgatom a szívverésem. Félek.
    (Túl mindazon, de innen mindezen
    mi mást tehetnék, mint hogy létezem?)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gergely Ágnes: Az alabástrom út

    boglyas felhők sietnek a Hold előtt
    (Weöres Sándor)

    Jártál-e peremén az égnek,
    hol rád vár a farönk?
    Csapódott fel mögötted árnyék?
    Csapódott fel göröngy?

    Álltál-e peremén az égnek,
    hol odavész a nyom?
    S a kényszerített feledéssel
    kiég az irgalom?

    Láttad-e, peremén az égnek,
    hogy légvár az erőd?
    S boglyas felhők is elvetélnek
    a vércse hold előtt?

    Érted-e, peremén az égnek,
    a jég miért rian?
    S mért tátognak a rockzenészek
    a tolókocsiban?

    Mert lépni kell, mint hold a vízre,
    s a mélység ágboga,
    a hullám nekiront a partnak –
    de ki küldte oda?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Párbeszéd

    Félek, Atyám, – úgy zúgnak a harangok!
    fiatal tükrömet rontja az árny is, a fény is!…
    Ne félj, fiam, – téged hívnak a harangok,
    te vagy a tükör, te vagy az árny is, a fény is.

    Félek, Atyám, – megtörtem a harcban, a hitben,
    és éhes sárkányok elé ejtem a kardot!…
    Ne félj, fiam, – megtartalak a harcban, a hitben,
    s karommal égig emeled azt a kardot.

    Mit ér az ember, mit a vágy meg az önvád,
    mit ér törékeny szavam az őrült viharban?…
    Ne félj, fiam, – az a kín, az a vágy, az az önvád
    téged tisztít örök-kék égbolttá a viharban!

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig


  • Pilinszky János: Panasz

    Elevenen a csillagok alá,
    az éjszakák sarában eltemetve,
    hallod a némaságomat?
    Mintha egy égbolt madár közeledne.
    Így hívogatlak szótalan:
    az örök hallgatásból,
    idegen egeid alól
    valaha is kiásol?

    Eljut hozzád a panaszom?
    Hiába ostromollak?
    Köröskörűl a félelem
    zátonyai ragyognak.
    Számíthatok rád istenem?
    Úgy vágyom közeledre,
    dideregve csak hevesebb
    a szerelmek szerelme!

    Temess a karjaid közé,
    ne adj oda a fagynak,
    ha elfogy is a levegőm,
    hívásom sose lankad.
    Légy reszketésem öröme,
    mint lombjai a fának:
    adj nevet, gyönyörű nevet,
    párnát a pusztulásnak.

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig


  • Szabó Magda: Vissza az emberig

    E vad tavaszt, mely kelleti magát,
    s fejét simítja térdemen,
    rácson keresztül, csontjaimon át
    elemzi a gyanakvó értelem.
    Ám a napok feküsznek karikában
    jövőm körül, nem ugrik rám a hét,
    kioltotta babonás foszforát
    szeme mélyén: alszik a hét menyét.

    Kit léptemhez szoktattam annyi éve,
    eloldozta nyakörvét, elhagyott,
    fut a magány idegen utakon,
    nem őrzi házam, kísér friss nyomot.
    Még vacka ki se hűlt a küszöbön,
    feléhajol, szimatol ösztönöm,
    vinnyog vesztett szagán: ügyetlen
    boldog a boldogok között.

    Te, ki pilláid szép ívén
    sorsomat húnyod s emeled,
    hánts ki e szűkölő örömből,
    lendítsd meg lendületemet!
    Bogozz ki a hálós gyanúból,
    mit születésem rám kötött,
    forraszd be újra a világba
    nyugtalan köldököm!

    Ágyúk, galambok… Annyi éve már,
    s nem hittem el. Hitesd el: itt a béke.
    Öt ujja van, – öt földrész –, mint nekem,
    szorítsd kezem a földgolyó kezébe!
    Segíts fel indák s állatok fölé,
    kikhez lehúzott az alig
    túlélt iszony a gyilkosok közül:
    emelj vissza engem az emberig!

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig


  • Kiss Judit Ágnes: Zaj

    Kislánykoromban a gúny s a feszült
    igyekezet, hogy jó legyek. Hiába.
    A lázadás, mely éppen csak lehűlt,
    most mélyen fortyog bennem, mint a láva.
    A szerelemnek hívott tévelygések,
    a kín horga, min vágy volt a csali,
    és bölcs lettem, de süket, mint a vének,
    vagy zaj van, az Istent nem hallani.
    Mi jöhet még? A lassú szétesés
    sejtről sejtre. A kíméletlen gének
    sodornak már a végső csönd felé,
    míg hallgatom a szívverésem. Félek.
    (Túl mindazon, de innen mindezen
    mi mást tehetnék, mint hogy létezem?)

    Forrás: Index fórum – Kedvesch versek

  • Nagy Gáspár: Fölös ébrenlétem

    (éji futamok, szíves ütőhangszerekre)

    Meszesednek a csigolyáim:
    szaporodnak a rigolyáim.
    +
    Elszonettesült szürke világban
    vértelen jambusok kattognak át
    a túlexponált líraváltón.
    +
    Szomorú tapasztalásom lett:
    akiket igazán s érdemük szerint is
    régóta szeretek s szerettem
    csak a távolság tartotta
    meg őket szeretetemben –
    +
    A vélt igazság:
    már csaknem egy
    tisztes féligazság!
    +
    Mindenki mondja, mondja,
    s az benne a szép,
    hogy senki sem hiszi,
    úgy értem: aki legkivált
    fújja, fújja – akár
    a tortagyertyát, el!
    +
    Jaj, a félelmet
    ne hagyjátok kihalni!
    Mikor félnem kellett volna,
    nem mertem félni,
    most, amikor már nem kell,
    most kezdek el remegni,
    vacogni a nyárban,
    lehet – több okból is –,
    csak önmagamtól félek:
    micsoda évek voltak,
    s nem haltam ki: élek!
    +
    Nem írok rövidet,
    nem írok hosszút,
    nem írok örömet,
    nem írok bút –
    ha itt élek
    e fagyos intermundiában
    nem visz rá
    a lélek,
    hogy nem írok!
    +
    Valahol valakik kalapálják
    az egyedüli értéket,
    s e mértékadó adó-vevők
    nem ismernek mértéket!
    +
    Tartani sötétben is
    fölös ébrenlétet,
    pedig aludni kéne
    – csak gyerekként! –,
    úgy, mint régen!

    Forrás: PIM – Digitális Irodalmi Akadémia

  • Nagy Gáspár: Hol tanítják?

    Válasz egy körkérdésre

    Hol tanítják a gyávaságot?
    Hol és milyen iskolákban?
    Hogy a félelem-higany naponta
    kúszik föl a kisdiákban.
    S ott van lehajtott fejében.
    Kérdésre szaporán botló nyelvében.
    A rémült szempár lobogó lázában.
    Ott tanyáz nyugtalan álmában.

    A gyávaságot ha számonkérik?
    A hitet is naponta cserélik?
    Az iskola sunyít és hallgat:
    némán féli a birodalmat!

    Forrás: PIM – Digitális Irodalmi Akadémia
    ⚖️

  • Rákos Sándor: Virágének

    Én téged gondolni se merlek,
    félek, a szemem kibeszélné.
    Nincs merszem szólni közeledben,
    mert megtudhatnák egy szavamból.
    Kitépném a nyelvemet is,
    ha félálomban megnevezne.
    Mást szól a szívem, mást a szám,
    fulladok a növő titoktól.
    Morajlik bennem életed,
    mint hars tenger a kőmederben.
    Ki vagy te, mondd, hogy testedért
    úgy hallgatok, mint a gazember,
    s a lángpallost is vállalom
    mellyel lesújt rám az ítélet?

    Forrás: —