https://verskucko.com

Címke: felismerés

  • Szabó Lőrinc: Vak voltam

    Vak voltam már és dermedt zűrzavar,
    s falba léptem, – s ajtót nyitott a fal!
    S láttam, történnek néha jó csodák,
    amikért élni érdemes, tovább
    botladozni máson s magamon át,
    egyszerre sírva s egyszerre kacagva,
    emberi sorsom hálásan fogadva,
    mint égi kedvest, aki ha kiválaszt,
    akkor szeret igazán, ha kifáraszt,
    Vak voltam már, hitetlen zűrzavar,
    s falba léptem s ajtót nyitott a fal,
    nyílt az ajtó és nyíltak jó csodák
    s én boldogan botladoztam tovább
    idegen romokon s magamon át
    s nem félek már, hogy újból elveszítsen:
    két kezével egyszerre tart az isten
    s ha azt hiszem, hogy rosszabb keze büntet,

    jobbja emel, és fölragyog az ünnep.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gyurkovics Tibor: Arc

    Bejön egy arc és nem megy többet el.
    Egészen behajol a képbe.
    Tapogatózó ujjunk alatt ver
    a homlok érverése.
    Nem gondoltuk, hogy ez lesz az az arc.
    Nem néztük jól meg az ablakkeretben.
    De tarkójára tűz a nap
    és értjük őt már egyre fényesebben.
    Nem gondoltuk, hogy ez lesz az az arc.
    Szabálytalan az orra, szája,
    de közelebb jön s pontosan
    kirajzolódik mindegyik vonása.
    Mert hátulról kap megvilágítást,
    hogy fölragyognak könnyű ujjai.
    Bejön, leül, levetkezik.
    És nem tudjuk már elbocsátani.

    Forrás: Kedvesch versek

  • Gloria Steinem – Idézet

    Az igazság szabaddá tesz,
    de előtte még jól fel fog dühíteni.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Áprily Lajos: Majd az idő…

    Majd az idő – mondjátok részvevőn,
    mióta így maradtam itt magamra.
    Csodálkozom: nem néztek ősz hajamra?
    S nem gondoljátok, hogy nincs már időm?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Apáthi Gábor: idézet

    „Úgy szeretnék napfény lenni,
    hogy megcsillanhassak magamon –
    mondta a tó tükre,
    és nem vette észre, hogy ő csillog.”

    Forrás: FB

  • Szabó T. Anna – Akkor

    Van perc, amiért mindent odaadnál.

    Elfészkeltem a fejem a nyakadnál.
    Hogy dobogott! Felettünk csukott szemmel,
    égre tárt csőrrel zengett a rigó.

    Az első csók. Két forró tenyered.
    Ahogy belülről megismertelek.
    Akkor tanultam meg, hogy mégis, mégis:

    szeretni jó.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gyurkovics Tibor: Arc

    Bejön egy arc és nem megy többet el.
    Egészen behajol a képbe.
    Tapogatózó ujjunk alatt ver
    a homlok érverése.

    Nem gondoltuk, hogy ez lesz az az arc.
    Nem néztük jól meg az ablakkeretben.
    De tarkójára tűz a nap
    és értjük őt már egyre fényesebben.

    Nem gondoltuk, hogy ez lesz az az arc.
    Szabálytalan az orra, szája,
    de közelebb jön s pontosan
    kirajzolódik mindegyik vonása.

    Mert hátulról kap megvilágítást,
    hogy fölragyognak könnyű ujjai.
    Bejön, leül, levetkezik.
    És nem tudjuk már elbocsátani.

    Forrás: Index.hu / Kedvesch versek

  • Utassy József – Fákat altat a szél…

    Fákat altat a szél,
    álmos lombú fákat.
    S én most ébredek rá:
    nagyon szerethetlek,
    ha már a sálam is
    integet utánad.

    Forrás: Kedvesch versek

  • Kamarás Klára: Elégia

    Ott ült az ablak mellett.
    Emlékszem, varrt szegény.
    A tű parányi sebet ejtett
    napbarnított kezén.

    Tizennyolc éves voltam,
    ki még semmit sem látott,
    s megváltani készültem
    gőgösen a világot.

    Ahogy anyámra néztem,
    egyszerre megviláglott:
    nem csak kereszthalálért,
    szürke napok sodráért is
    lehet ember áldott.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Váci Mihály: Mintha

    Ez a folyó mintha folyna,
    az éj is mintha éjjel volna;
    – az ember mintha olyan volna,
    milyennek lenni lenne dolga.

    Mintha élet lenne az élet,
    éltetne is – míg csak leéled,
    s mintha elég is lenne néked
    mindaz, mivel végül beéred.

    Én is mintha önmagam lennék,
    sugárzik bennem néhány emlék,
    pedig más vagyok régesten rég,
    nem az, mi voltam, s mi lehetnék.

    És te is mintha csak te lennél,
    mikor nevetsz – mintha nevetnél,
    s mert felderengsz még, hogyha fény ér,
    éppen olyan vagy, mintha élnél.

    Minden dolog teszi a dolgát,
    az érdem elnyeri a zsoldját,
    a szó olyan, ahogy kimondják,
    Mi a bajod? Tudod? Na, szólj hát!

    A szeretet mintha szeretne,
    a szerelem mintha lehetne,
    a hit mintha még hitegetne,
    s mintha hinni lehetne benne.

    Minden dolog épp olyan mintha
    öntökélyére lenne minta;
    tökéletes hinta a hinta,
    a kulcs az ajtókat kinyitja.

    Ami van, mintha tényleg lenne,
    a teremtés mintha teremne,
    a lét mintha tényleg létezne,
    a rend is mintha rendben lenne.

    Világunk mintha már az lenne,
    minek az ember elképzelte,
    s benne semmi dolgunk se lenne,
    s mintha belenyugodnánk ebbe.

    Forrás: Váci Mihály Összegyűjtött művei, Magvető, 1979