Egy napon felébredtem…
és mosolyogtam.
Már nem fájt semmi.
És egyszerre értettem,
hogy nincsen igazi.
Sem a földön, sem az égben.
Nincs ő sehol, az a bizonyos.
Csak emberek vannak,
s minden emberben van egy szemernyi
az igaziból,
s egyikben sincs meg az,
amit a másiktól várunk, remélünk.
Nincs teljes ember,
és nincs az a bizonyos,
az az egyetlen,
az a csodálatos,
boldogító és egyedülvaló.
Csak emberek vannak,
s egy emberben minden benne van,
salak és sugár, minden.
…mert igazi nincs,
mert a téveszmék elmúlnak,
de én őt szeretem, és ez más.
Ha az ember szeret valakit,
mindig megdobog később a szíve,
mikor hall róla, vagy látja…
Azt hiszem, minden elmúlik,
de a szeretet nem múlik el.
Forrás: Lélektől lélekig
