De az a víz még itt folyik
és meghalsz majd te is;
áthömpölyög fogunk között a sár,
ínyünk helyén a víz –
de az a víz még itt folyik
lábunk előtt,
itt gőzölög.
Madár zökken rá,
mint kifutópályák betonjára a gép,
ló gázol bele szügyig
s döcög, mint halhatatlan postakocsi,
üzenettel a tengerig;
városok lábafejét mossa,
mint Magdolna Krisztusét –
de az a víz még mi vagyunk:
szerelem,
Majd meghalok
hűtlenség,
harag,
villámokat elnyelő aranylap,
halak játszótere,
gyereket mosdató mosoly,
óceánok harmatos ága –
de az a víz még mi vagyunk:
nyárnak levelesláda,
tükre a repülőknek,
a fönnröpködő háborúknak –
nézheti bennünk magát a világ,
mert nem múlik el:
a halálnak háttal élők
nézhetik földi arcukat.
Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia
