https://verskucko.com

Címke: fordítás

  • Reményik Sándor – A fordító

    Károli Gáspár emlékezetének

    Alkotni könnyebb: a szellem szabad,
    A képzelet csaponghat szerteszét,
    Belekaphat a felhők üstökébe,
    Felszánthatja a tenger fenekét,
    Virágmaggal eget-földet bevethet,
    Törvénnyé teheti a játszi kedvet,
    Zászlóvá a szeszélyt, mely lengve lázad,
    S vakmerőn méri Istenhez magát…
    Az alkotás jaj, kísértetbe is visz.
    A fordítás, a fordítás – alázat.
    Fordítni annyit tesz, mint meghajolni,
    Fordítni annyit tesz, mint kötve lenni,
    Valaki mást, nagyobbat átkarolva
    Félig őt vinni, félig vele menni.

    Az, kinek szellemét ma körülálljuk,
    A Legnagyobbnak fordítója volt,
    A Kijelentés ős-betűire
    Alázatos nagy gonddal ráhajolt.
    Látom: előtte türelem-szövétnek,
    Körül a munka nehéz árnyai:
    Az Igének keres magyar igéket.
    Látom, hogy küzd: az érdes szittya nyelv
    Megcsendíti-e Isten szép szavát?
    És látom: győz, érdes beszédinek
    Szálló századok adnak patinát.
    Ó, be nagyon kötve van Jézusához,
    Félig ő viszi, félig Jézus őt.
    Mígnem Vizsolyban végül megpihennek,
    Együtt érve el egy honi tetőt.
    Amíg mennek, a kemény fordítónak
    Tán verejtéke, tán vére is hull,
    De türelmén és alázatán által
    Az örök Isten beszél – magyarul.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Alekszej Konsztantyinovics Tolsztoj – Az ősz tarol

    Az ősz tarol. Amerre jár, a kert sivár,
    a pergamen-levél zörög; a földre száll;
    csak lenn a völgyben látni még a szürke fák
    között az égő fürtöket, a nyár nyomát.

    A fájdalom s öröm betölti szívemet,
    amíg kezemben érzem átfagyott kezed;
    némán szemedbe nézek, látod, könnyezem,
    szeretlek, ennyit mond a perc, a csönd, szemem.

    (Tarbay Ede fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lami’a Abbász Amára – Szeress!

    Hadd az örök esküt, hadd!
    Szeress egész nap, úgy
    Hogy hajnalig maradj!
    Szeress, a túlon túlit add!

    Forrás: Lélektől lélekig
    Fordította: Tokai András

  • Edgar Allan Poe: Eldorádó

    Valaha rég
    Egy drága-szép
    Lovag nagy útra szállott.
    Ment, mendegélt,
    Száz útra tért,
    Kereste Eldorádót.

    Azóta agg
    A szép lovag,
    Szívében átok, átok.
    Bármerre ment,
    Se fönt, se lent
    Nem lelte Eldorádót.

    És végtire
    Lankadt szíve
    Egy árny eléje állott.
    Szólt: „Áldalak.
    Bús árny-alak,
    Mutasd meg Eldorádót.”

    „Ott messzi túl,
    A Hold kigyúl,
    Az Árnyak völgye vár ott.
    Vágtass el, el” –
    Az árny felel,
    „Eléred Eldorádót.”

    (Kosztolányi Dezső fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Suckling: Szerelemben a szerelem

    Ámor, fehérré s vörössé ne tedd
    a gyönyöreimet,
    és hölgyemnek ne adj
    fekete szemet, ritka bájakat.
    Csak őrültséget adj, mely összehord
    sok szerelmet nekem.
    Igazi sport
    szerelemben a szerelem.

    Amit szépségnek érzünk, semmi más,
    csak puszta ámítás.
    És ha most szeretek
    ilyen fürtöket, olyan szemeket,
    holnapra jöhet újabb keverék.
    A szerelmem lehet
    fekete, kék,
    mi adja szépségét? a képzelet.

    Étvágyunk adja meg, nem ételünk,
    a kéjes ízt nekünk.
    Bármely fogás lehet
    olykor a fácánnál is ízesebb.
    Magunkban minden a mi fonalunk,
    egekig, poklokig
    azon jutunk,
    mindegy, milyen kéz gombolyít.

    (Vas István fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Voltaire: Rögtönzés

    Kell gondolkozni; ha nincs gondolat,
    bár lelke van, az ember léte aljas;
    kell szeretni; célt, értelmet ez ad:
    az emberélet enélkül siralmas.

    Kell, hogy legyen meghitt baráti kör,
    kiművelt, nem önhitt fők társasága,
    amelyben otthonos számos gyönyör,
    mely nélkül végtelen a napok hosszusága.

    Kell, hogy legyen egy kipróbált barát,
    kit az ember megkérdez, kire hallgat,
    ki csillapítja lelkünk viharát,
    élét vevén a kéjnek és a bajnak.

    Kell, hogy legyenek pompás estebédek,
    hol, fesztelen, az ember csemegél,
    jó borokat és szellemes igéket,
    és mégse részeg, hogyha végetér.

    És vallani kell, éjjel, ráborulva,
    a drága tárgynak, kit szívünk imád,
    és ha felébredtél, folytatni újra
    s álmodban is gondolni rá tovább.

    Barátaim, elismerhetitek,
    s én már tudom, hogy élhető az élet!
    Nos, a perctől, hogy Silvia szeret,
    mindez magától, könnyen az enyém lett.

    (Jékely Zoltán fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gérard de Nerval: Intés

    Ember, ne hidd, hogy csak magad gondolkodol
    világunkon, ahol mindenből zeng az élet!
    Erőket gyűrsz le s mégis szolgaság a béred
    s agyadra nem szorul a mindenség sehol.

    Az állatból hozzád szellemek ajka szól
    és mindegyik virág kibomlott szirmu lélek;
    az örök szerelem titkát őrzik a fémek;
    „érez minden dolog” s mind lényedig hatol.

    Félj: a világtalan fal szemmel tartja lépted, –
    igéket rejteget a holtnak hitt anyag:
    ne tartsd hát esztelen céljaid eszközének!

    A sötét lényekben istenek alszanak;
    s mint szem, mit héj s a pillák rejtve tartanak:
    szűz szellem ég a kő kemény kérge alatt!

    (Képes Géza fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rainer Maria Rilke: A csend

    Hallod-e, kedves, kezem fölemeltem –
    hallod-e: zúg…
    Ugye, a magányost, bármije rebben,
    figyelik a dolgok: hogy mire jut?
    Hallod-e, kedves, lehunyom a pillám,
    zaj ez is, mire megközelít.
    Hallod-e, kedves, újra kinyitnám…
    …de mért nem vagy itt?

    Moccanok épp csak – a selymes csendben
    ott van a lenyomata; örökre látszik
    a legparányibb indulat is, kitörölhetetlen,
    a messzeség feszülő függönyén.
    Ahogy én lélekzem, kelnek-tűnnek
    a csillagok.
    Ajkamra illatok itala árad,
    és távol angyalok karának
    csuklói derengenek felém.
    De akire gondolok:
    Téged nem látlak.

    Tandori Dezső fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Anna Ahmatova: A szerelem

    Hol mint kígyó, lopakodik,
    bűvöl-bájol, szívünkbe surran,
    hol szelíd galamb, napokig
    burukkol fehér ablakunkban,

    violaillatként repül,
    vagy csillanó szép jégciráda…
    De vezet rendületlenül,
    egy nyugtalan, nehéz világba.

    Hegedű húrján sír-nevet…
    S a szíved elszorulva dobban,
    ha hirtelen fölismered
    egy először látott mosolyban.

    (Rab Zsuzsa fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Paul Verlaine: Érzelmes párbeszéd

    A vén parkban didereg a magány,
    s két árnyék suhant át az éjszakán.

    Ajkuk puha, szemükben semmi élet,
    alig érteni, halkan mit beszélnek.

    A vén parkban didereg a magány,
    s múltat idéz két boldogtalan árny.

    – Gondolsz régi mámorunkra, szerelmem?
    – Mi köze hozzá? minek érdekeljen?

    – Arcom álmodban ma is megjelen?
    Feldobog szíved a nevemre? – Nem.

    – Óh szép napok! milyen forró s igaz volt
    csókunk és gyönyörünk! – Lehet, hogy az volt.

    – És kék az ég s a remény végtelen.
    – A remény eltűnt, egünk fénytelen.

    Riadt bokrok közt jártak, két kísértet,
    és csak az éj hallotta, mit beszéltek.

    Szabó Lőrinc fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig