Címke: forradalom

  • Petőfi Sándor: 15-dik március, 1848

    Magyar történet múzsája,
    Vésőd soká nyúgodott.
    Vedd föl azt s örök tábládra
    Vésd föl ezt a nagy napot!

    Nagyapáink és apáink,
    Míg egy század elhaladt,
    Nem tevének annyit, mint mink
    Huszonnégy óra alatt.

    Csattogjatok, csattogjatok,
    Gondolatink szárnyai,
    Nem vagytok már többé rabok,
    Szét szabad már szállani.

    Szálljatok szét a hazában,
    Melyet eddig láncotok
    Égető karikájában
    Kínosan sirattatok.

    Szabad sajtó!… már ezentul
    Nem féltelek, nemzetem,
    Szívedben a vér megindul,
    S éled a félholt tetem.

    Ott áll majd a krónikákban
    Neved, pesti ifjuság,
    A hon a halálórában
    Benned lelte orvosát.

    Míg az országgyülés ott fenn,
    Mint szokása régóta,
    Csak beszélt nagy sikeretlen:
    Itt megkondult az óra!

    Tettre, ifjak, tettre végre,
    Verjük le a lakatot,
    Mit sajtónkra, e szentségre,
    Istentelen kéz rakott.

    És ha jő a zsoldos ellen,
    Majd bevárjuk, mit teszen;
    Inkább szurony a szivekben,
    Mint bilincs a kezeken!

    Föl a szabadság nevében,
    Pestnek elszánt ifjai!… –
    S lelkesülés szent dühében
    Rohantunk hódítani.

    És ki állott volna ellen?
    Ezren és ezren valánk,
    S minden arcon, minden szemben
    Rettenetes volt a láng.

    Egy kiáltás, egy mennydörgés
    Volt az ezerek hangja,
    Odatört a sajtóhoz és
    Zárját lepattantotta.

    Nem elég… most föl Budára,
    Ott egy író fogva van,
    Mert nemzetének javára
    Célozott munkáiban.

    S fölmenénk az ős Budába,
    Fölrepültünk, mint sasok,
    Terhünktől a vén hegy lába
    Majdnem összeroskadott.

    A rab írót oly örömmel
    S diadallal hoztuk el,
    Aminőt ez az öreg hely
    Mátyás alatt ünnepelt! –

    Magyar történet múzsája,
    Vésd ezeket kövedre,
    Az utóvilág tudtára
    Ottan álljon örökre.

    S te, szivem, ha hozzád férne,
    Hogy kevély légy, lehetnél!
    E hős ifjuság vezére
    Voltam e nagy tetteknél.

    Egy ilyen nap vezérsége,
    S díjazva van az élet…
    Napoleon dicsősége,
    Teveled sem cserélek!

    Pest, 1848. március 16.

  • Petőfi Sándor: Nemzeti dal

    Talpra magyar, hí a haza!
    Itt az idő, most vagy soha!
    Rabok legyünk, vagy szabadok?
    Ez a kérdés, válasszatok! –
    A magyarok istenére
    Esküszünk,
    Esküszünk, hogy rabok tovább
    Nem leszünk!

    Rabok voltunk mostanáig,
    Kárhozottak ősapáink,
    Kik szabadon éltek-haltak,
    Szolgaföldben nem nyughatnak.
    A magyarok istenére
    Esküszünk,
    Esküszünk, hogy rabok tovább
    Nem leszünk!

    Sehonnai bitang ember,
    Ki most, ha kell, halni nem mer,
    Kinek drágább rongy élete,
    Mint a haza becsülete.
    A magyarok istenére
    Esküszünk,
    Esküszünk, hogy rabok tovább
    Nem leszünk!

    Fényesebb a láncnál a kard,
    Jobban ékesíti a kart,
    És mi mégis láncot hordtunk!
    Ide veled, régi kardunk!
    A magyarok istenére
    Esküszünk,
    Esküszünk, hogy rabok tovább
    Nem leszünk!

    A magyar név megint szép lesz,
    Méltó régi nagy hiréhez;
    Mit rákentek a századok,
    Lemossuk a gyalázatot!
    A magyarok istenére
    Esküszünk,
    Esküszünk, hogy rabok tovább
    Nem leszünk!

    Hol sírjaink domborulnak,
    Unokáink leborulnak,
    És áldó imádság mellett
    Mondják el szent neveinket.
    A magyarok istenére
    Esküszünk,
    Esküszünk, hogy rabok tovább
    Nem leszünk!

    Pest, 1848. március 13.

  • Petőfi Sándor: Dicsőséges nagyurak…

    Dicsőséges nagyurak, hát
    Hogy vagytok?
    Viszket-e ugy egy kicsit a
    Nyakatok?
    Uj divatu nyakravaló
    Készül most
    Számotokra… nem cifra, de
    Jó szoros.

    Tudjátok-e, mennyit kértünk
    Titeket,
    Hogy irántunk emberiek
    Legyetek,
    Vegyetek be az emberek
    Sorába…
    Rimánkodott a szegény nép,
    S hiába.

    Állatoknak tartottátok
    A népet;
    Hát ha most mint állat fizet
    Tinéktek?
    Ha megrohan, mint vadállat
    Bennetek,
    S körmét, fogát véretekkel
    Festi meg?

    Ki a síkra a kunyhókból
    Miljomok!
    Kaszát, ásót, vasvillákat
    Fogjatok!
    Az alkalom maga magát
    Kinálja,
    Ütött a nagy bosszuállás
    Órája!

    Ezer évig híztak rajtunk
    Az urak,
    Most rajtok a mi kutyáink
    Hízzanak!
    Vasvillára velök, aztán
    Szemétre,
    Ott egyék a kutyák őket
    Ebédre!…

    Hanem még se!… atyafiak,
    Megálljunk!
    Legyünk jobbak, nemesebbek
    Őnáluk;
    Isten után legszentebb a
    Nép neve:
    Feleljünk meg becsülettel
    Nékie.

    Legyünk nagyok, amint illik
    Mihozzánk,
    Hogy az isten gyönyörködve
    Nézzen ránk,
    S örömében mindenható
    Kezével
    Fejeinkre örök áldást
    Tetézzen.

    Felejtsük az ezer éves
    Kínokat,
    Ha az úr most testvérének
    Befogad;
    Ha elveti kevélységét,
    Címerit,
    S teljes egyenlőségünk el-
    Ismeri.

    Nemes urak, ha akartok
    Jőjetek,
    Itt a kezünk, nyujtsátok ki
    Kezetek.
    Legyünk szemei mindnyájan
    Egy láncnak,
    Szüksége van mindnyájunkr’ a
    Hazának.

    Nem érünk rá várakozni,
    Szaporán,
    Ma jókor van, holnap késő
    Lesz talán.
    Ha bennünket még mostan is
    Megvettek,
    Az uristen kegyelmezzen
    Tinektek!

    Pest, 1848. március 11. előtt