Címke: Forrás: DIA Szabó Lőrinc

  • Szabó Lőrinc: Képzelt párbeszéd

    Szóltál? – Nem. – De hisz most is szólsz! – Szívedben
    sirdogálok. – Ott vagy hát? – Te tudod.
    – Ott vagy, de titok, hogy mi. – Az vagyok,
    aminek gondolsz. – Többnek lehetetlen,
    mégis csak árny vagy. – Tavaly szeretetlen
    hittél éppilyen árnynak. – Óh, azok
    más halál voltak, azok a napok,
    haragos hetek, órák! – Mindaketten
    romboltuk egymást. – Én, én, tégedet!
    – S téged én. – Drágám, te, Kiszenvedett,
    te engem csak magaddal: odalett
    veled minden örömöm. – Tudom, érzem,
    siratlak is már, túlvilági férjem!
    – Sírj, sírj, szívem, kísértet-feleségem!

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Lóci és a szakadék

    „Apu!…” Igazán csoda volt, de
    még elkaptam a gyereket.
    „Látod?!…” mutattam le a mélybe.
    Hallgattunk. Lóci reszketett.

    Reszketett és csak nagysokára
    mondta: „Rémes, hogy az ilyen
    életveszélyektől az ember
    nem szabadul, csak…” s hirtelen

    elakadt. „Csak, ha…” szava ismét
    fátyolos lett és remegő.
    „Csak ha szót fogad!” mondtam én. És:
    „Csak ha már meghalt!” mondta ő.

    (Raguza)

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: A homlokodtól fölfelé

    A homlokodtól lefelé
    ha jött érzékiség akármi,
    egész testedben mindenütt
    jó cinkosra tudott találni.
    Milyen gyöngeség, hogy soha
    nem volt olyan jó örömöd,
    mint húsodat felejteni
    más húsok ajkai között!

    S nem nézed-e irtózva most,
    hogy mily hiú és ostoba
    a kedvek s nedvek részegen
    üdvözölt paradicsoma,
    a szép állat, amely nem is
    szép tán, csak a te pokoli
    kéjed önzése kényszerít,
    hogy hízelegj s hazudj neki?

    Minden ellenség, ami él,
    és csak mint prédáját szeret;
    mind csak győzelmének örül,
    annak soha, hogy segített.
    Sírsz, mert idegen láthatár
    borul rád? Csoda kellene?
    Mindig megbüntet valami,
    ha rászorulsz valakire.

    Harminc év van már benned; óh,
    harminc év, mennyi gyötrelem!
    Harminc év, mennyi bujdosás!
    Harminc év, mennyi, mennyi szenny!
    Bújj el magadba, nyomorult:
    egy még szent s tiszta, az agyad,
    melyben a test számára csak
    undor és megvetés maradt.

    Füled és orrod szimatol,
    megcsal, megoszt, elad a szád,
    a kéz kinyúl, szemed bolond,
    sajgó velőd csurranni vágy?
    Ébredj! A piszok csalogat!
    Vigyázz! Maradj a magadé!
    Férfi, légy tiszta legalább
    a homlokodtól fölfelé.

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Mind-Egy

    I.
    Tízezer tornyom az égbe dobálom
    tízezer kéz vár rám odakint;
    mint erdő táborozok szívetekben, –
    útálom az Egyet, én vagyok a Mind.

    Tízezer út zuhog ki belőlem,
    lelkem szétpattan, tízezer sugár;
    és nyomorult testemben nem marad, csak
    a fénytelen s visszhangtalan halál.

    II.
    Tízezer út suhan össze bennem,
    színek lavinái mind belém ömlenek;
    ha akarom, meghal, ami kívülem van, –
    útálom a Mindet, én vagyok az Egy.

    Minden laza fényt magamba sűrítek,
    erők prizmája, tűzkard vagyok én,
    s így állok, fönt, fönt, rohanó magasban,
    legfelsőbb torony, tornyok tetején.

    Forrás: DIA