https://verskucko.com

Címke: francia költészet

  • Louis Aragon: Elza keze

    Add a kezedet ha elhagy nyugalmam
    Add a kezedet melyről konokul
    Magányomban én annyit álmodoztam
    Add a kezedet megváltásomul

    Mikor tenyerem csapdájába ejtem
    Mely csupa zavar félő sietés
    Mikor végre itt tartom a kezemben
    Melyben mint a hó olvad s elenyész

    Meg sosem tudod mi az amit érzek
    Ami feldúl és ami elborít
    Meg sosem tudod hogy e reszketések
    Milyen kín felől árulkodnak itt

    Hogy mit közöl így ez a néma mély nyelv
    Állati beszéd képe-nincs tükör
    Mely szem nélkül és száj nélkül beszélhet
    Ez a szava-nincs borzongó gyönyör

    Add a kezedet szívem hadd simuljon
    Közé s csend legyen percre legalább
    Add a kezedet lelkem hadd aludjon
    Hadd aludjon ott amíg a világ

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Paul Verlaine: Érzelmes párbeszéd

    A vén parkban didereg a magány,
    s két árnyék suhant át az éjszakán.

    Ajkuk puha, szemükben semmi élet,
    alig érteni, halkan mit beszélnek.

    A vén parkban didereg a magány,
    s múltat idéz két boldogtalan árny.

    – Gondolsz régi mámorunkra, szerelmem?
    – Mi köze hozzá? minek érdekeljen?

    – Arcom álmodban ma is megjelen?
    Feldobog szíved a nevemre? – Nem.

    – Óh szép napok! milyen forró s igaz volt
    csókunk és gyönyörünk! – Lehet, hogy az volt.

    – És kék az ég s a remény végtelen.
    – A remény eltűnt, egünk fénytelen.

    Riadt bokrok közt jártak, két kísértet,
    és csak az éj hallotta, mit beszéltek.

    Szabó Lőrinc fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Paul Verlaine: A reggel langyos és arany fényében úszva

    A reggel langyos és arany fényében úszva,
    harmattól nedvesen ragyog a rozs s a búza,
    s még őrzi az azúr az éj hűs illatát.
    Kószálni indulok most céltalan: tovább
    a part mentén, ahol rőt gyom virít, szegényes,
    a pázsitos úton, melyet éger szegélyez.
    Szél leng. Nagynéha jő csak erre egy madár,
    csőrében csöpp bogyó vagy szőke szalmaszál,
    s a víztükör fölött árnyéka fut tovább még.
    Mély csönd.
    Az álmodót úgy vonzza itt e tájék
    szelíd derűje, mely el-eldajkálta rég
    ábrándos álmait s ringatta kedvesét,
    a fiatal leányt, kinek emléke – gyengéd,
    hótiszta látomás – megzendül s földereng még,
    s kit költő álmodik s a férfiképzelet
    idéz rajongva, bár tán a világ nevet,
    s kit végre megtalált, a Társat, Őt, a lelket,
    kit lelke visszasír s azóta sem felejthet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Paul Éluard: Üdvöm homokszeme

    Pusztán mert tiszta vagy s pusztán mert inni adsz
    Ahogy nyíló kezünk szárnyat mozdulni enged
    Mivel megosztod és összefogod magad
    Ahogy összetapad s megvonaglik a száj
    Ahogy ész-fogta nyelv neki-nekieredhet
    Két kar kitárul és bezárul
    Hol nappalt hol meg éjt hozva folyvást kigyújtva
    A tüzet mely ezer szívet kötni melenget

    Pusztán mert éppolyan hű vagy mint a teremtés
    Erős mint érett gyümölcs, gyenge akár a hajnal
    Tetézve évszakot be- s befedve az embert
    Pusztán mert mint a jó-nedvű mező olyan vagy
    Mely lényeg lényegével itatja talaját, mely
    Vár vár ártatlanul dadogó lépteket
    Mint a munka, mint a játék, mint számvetés, mely
    Csontig hamis mint egy ajándék emberrablás

    Pusztán mert egyenes, hajlékony vagy s türelmes
    Pusztán mert beveted a fény búzaszemét
    A föld simogató húsába éjszaka
    Délben nem tudva, hogy érvényes-e az élet
    Eggyel több napomat tártad ki: Nincs ma, Nincsen
    Holnap. Megsemmisült a mindig és soha
    S te megkockáztatod magad kárára élni
    Jobban mint én, kit egy más nő s a semmi szült.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Théophile Gautier: Karácsony

    Baranyi Ferenc fordítása

    Éj van, a földet hó takarja,
    vidám harangok hangja szól,
    Jézus megszületett. Az anyja
    szerelmesen fölé hajol.

    Nincs ékes függöny, mely megóvná
    a hidegtől a kisdedet,
    csupán pókok hálója lóg rá –
    korhadt gerendákról fityeg.

    Didereg szalma-nyoszolyáján
    a csecsemő s nem alszik el,
    melengeti ökör és bárány:
    jászlába hő párát lehel.

    A hó kirojtozza az almot,
    de a tető mennyboltra nyit,
    s a pásztoroknak égi hangok
    zengik: „Itt a Karácsony! Itt!”

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Arthur Rimbaud: Ábránd télre

    Tél van, egy kékpárnás kis rózsaszín kupéban
    Utazom együtt veled.
    Kedvünk kerek. Csókfészkek mind és őrült, léha-
    puhák a szegletek.

    Szemed hunyva, nem látod túl az ablakon, miképp
    Grimaszolnak az esti árnyak
    Démonjai, e formátlan civódó csőcselék,
    Az éjsötét farkas-hadának.

    Aztán arcodra furakszik egy aprócska csók…
    Puha érintés, és mint bolondos, szemtelen pók
    Nyakad felé tör, ó…

    S megkérsz majd engem: «Keresd!» fejed lehajtva,
    Üldözzük hosszan, ne félj, meglesz a mihaszna
    Öntelt nagy utazó!

    Egy kupéban, 1870. október 7-én
    Koosán Ildikó fordítása

    Forrás: PIM – Digitális Irodalmi Akadémia

  • Szabó Lőrinc: A Romlás Virágai

    Ragadtak rám a nyelvek. A latin
    rég hozta a franciát, s így megint
    új ablakokkal tárult a világ.
    Hogy kígyót-békát, dekadenciát
    s annyi Baudelaire!-t olvastak Adyra,
    kíváncsivá tett: milyen hát az a
    párizsi költő-szörnyeteg, aki
    annyi zsenit meg tudott rontani?
    Háború volt, ritka a francia
    könyv, pláne a modern vers! Így, mikor
    Oláh Gábor hallotta Palitól
    – Kardostól – hogy egy vasutas fia
    Debrecenben min töri a fejét
    s kölcsönadta a maga Baudelaire-ét,
    a beszerezhetetlent: repeső
    kézzel rögtön papírt vettem elő
    s körmölgetve vagy két hónapon át
    lemásoltam a teljes Fleurs du Mal-t.

    Forrás: DIA

  • Pierre Louÿs: Gyönyör

    (Babits Mihály fordítása)

    Ott hagytak bennünket éjszakára, egy fehér,
    terrászon, elaléltan a rózsák között. A meleg
    izzadság csorgott mint a könnyek, kebleinkre
    a hónunk alól. Nehéz gyönyör bíborozta hanyatt-
    csukló fejeinket.

    Négy fogoly galamb röpködött fölöttünk, négy-
    féle illattal átitatva, csöndben. Szárnyaikról
    cseppekben hullott a parfüm a meztelen nőkre.
    Csupa írisz voltam.

    Óh lanyhaság! Arcomat egy fiatal lány hasára
    nyugtattam, aki nedves hajam frissességébe bur-
    kolózott. Nyitott ajkamat megrészegítette sáfrányos
    bőrének illata. Nyakamra zárta combjait.

    Aludtam, de valami fárasztó álom felébresztett:
    egy iynx, éjjeli vágyaknak madara, eszeveszetten
    dalolt a távolban. Borzongva, felköhögtem.
    Egy lankadó kar, mint egy virág, emelkedett a
    légbe, lassan, a hold felé.

  • Pierre Louÿs: A kis házikó

    (Babits Mihály fordítása)

    A kis házikó, ahol az ágya áll, legszebb
    a föld kerekségén. Fák karjai tartják,
    fala szikkadt vályog, a haja szalmahaj.
    Nagyon megkedveltem: benne hálunk, mi-

    óta hűsek az éjszakák; s minél inkább
    hűsek, annál hosszabbak is. Mire a nap
    fölkel, édes fáradtságot érzek.
    Földön a matrácunk; két fekete gyapjú-

    takaró takar be; s a testeink egymást
    melengetik. Súlyos melle nyomja keble-
    imet. Szívem hangosan ver…

    Átfog, úgy szorít, hogy szinte össze-
    tör, szegény gyönge kislányt. De ha
    belém hatolt, nem tudok többé semmit
    e világról, és levághatnák kezemet-

    lábomat, mégsem ébrednék fel gyönyö-
    rűségemből.

  • Stéphane Mallarmé: Une négresse

    (Babits Mihály fordítása)

    Egy négernő, akit őrjöngve ráz az ördög
    friss bűnre vágyva, egy fejletlen és nyulánk
    lány tépett köntöse alatti bús gyümölcsöt
    ízlelni, kezd ravasz munkába a nyalánk.

    Két boldog kis kebelt illeszt barna hasához
    s cipős lábát sötét lökéssel dobja fel
    a légbe, hol a kéz nem érhet magasához
    mert, durva nyelv, sem ért gyönyört sem érdemel.

    A gazella remeg s félénk a meztelenség.
    Hátára dőlve mint bolondos elefánt
    vár, vár s nézi magát a bomlott esztelenség:
    villog naiv foga s kacagja a leányt.

    Lába közt zárva mint áldozatát a rabló
    s nyitva fekete bőrt a sűrű szőrön át
    – óh sápadt rózsaszín tüzű tengeri kagyló! –
    szájához emeli különös ajakát.