https://verskucko.com

Címke: francia líra

  • Guillaume Apollinaire: Szemeden

    Szemeden e tengerszemen
    Alámerül szegény szívem
    S a szerelem
    S téboly vizében oldja bent szét
    A Bánat és az Emlék

    (Somlyó György fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Victor Hugo: Ha földereng a táj

    (Nemes Nagy Ágnes fordítása)

    Ha földereng a táj, holnap a pirkadással
    elindulok. Tudom, hogy várod jöttömet.
    Az erdőkön megyek, megyek a hegyen által,
    nem, tőled messze már maradnom nem lehet.

    Megyek majd, két szemem merőn néz önmagamba,
    nem látom majd a fényt, nem hallok semmi neszt,
    görnyedten, egyedül, kezemet összefonva,
    mélán megyek, s a nap olyan lesz, mint az est.

    Nem nézem az arany tüzeket alkonyatkor,
    sem, hogy Harfleur felé vitorlák szállanak,
    és ha megérkezem, sírodra teszem akkor
    virágzó hanga és zöld magyal csokromat.

    Forrás: Facebook – Szeretem a verseket


  • Henri Cantel: Egy fiatal leányhoz

    fordította Babits Mihály

    Az ágyban aludtam, hol máskor holdas éjben
    te szoktad, szűzi lány, lezárni kék szemed:
    s mely testedhez tapadt, az ittas gyolcsfehérben
    izzó parázs gyanánt csavartam testemet.

    Haraptam vánkosod… ajkad nyomát reméltem
    harapni… óh kiért nem szánnám vesztemet!
    S szemérmesen dugott térded ízét a térdem
    a hűvös paplanon égve érezte meg.

    És jött az álom, és – mit hallva is húzódnál –
    megjelentél nekem, óh fehér Éva-lány,
    (kit egy szó elpirít, egy csók megöl talán…)
    De álmom több vala a szóknál és a csóknál…

    Vad kéjben, tiszta szűz, így lettél az enyém,
    míg szűzi ágyadon magam feküdtem én!

  • André Chénier: Éjjeli vendégség

    fordította Babits Mihály

    Szóval, – Glycéra fog ma bennünket fogadni?
    s a szép Amália kész mivelünk mulatni?
    és Róza, akinek lágy tánca szenvedély
    sarkantyúja, s a vágy előtte nem alél?

    és huga, akinek szép énekét csodálják,
    hangjával fogja majd kísérni vad gitárját?
    Velünk lesz Julia, a barna kacagó,
    kinek a melle oly kemény és csillogó?

    Egyszer már láttam őt hasonló orgiában,
    félmeztelen, zilált hajaknak oldatában:
    bacchánsnő soha szebb vad antik éjszakán
    nem őrjöngött regés Kithéron hegyfokán.

    Jól van hát: kész vagyok veletek odamenni…
    De mi lesz, ha Camille hírt fogna róla venni?
    Mi lesz a vége majd ily éjnek, mily vihar,
    ha arról ő csak egy szót is rebegni hall?

    Ti nem is sejtitek, Camille mily szörnyű zsarnok:
    hacsak dicsérek egy szemet, mosolyt vagy arcot,
    vagy szép nőnek vagyok szomszédja vacsorán,
    aki fülembe súg, vígan nevetve rám,

    ő látja – s kész a könny, a korholás, a kétség;
    egy szó, egy mozdulat, előtte szörnyű vétség.
    Mit mondjak? bosszúja a tettekig fajul.
    Képes megverni. S én azt színlelem vadul,

    hogy én is megverem – de olyan könnyű kézzel,
    hogy csöpp kezén dühöm végül is csókba vész el,
    mert szerelem-csatán erős a karja csak,
    s még a hangján se bír csúfítani a harag.

    Ah, inkább hadd legyen haragos, mint közömbös,
    dühe is ráadás szerelmi örömömhöz.
    Nem kérem senkinek, ha javát akarom,
    a békés szeretőt. Mit ér a nyugalom?

    Inkább kívánom én a vad szavak özönjét,
    vagy magam sírni, vagy látni a lányka könnyét,
    vadul vádolni vagy csitítani a csatát,
    és megbocsátani, s kérni bocsánatát…

    De mi ez? Juliát hallom már – friss kacajhang.
    Lépjünk be! – Óh víg éj! vad mámor, buja barlang!
    Hány drága mell húsát dagasztja lágy nyomás!
    s becézett bájakon boldog kéz orgonáz!

    Hány szép test, mely takart, varázsait kitárja!
    Hiszem, a Szajna is, ha víg zajunk bejárja
    visszhangzó habjait, kicsap s a partra jő
    s ágyán ébredve a szomszéd kereskedő,

    ha ingerli irigy fülét a kéjes ének,
    kétannyi csókot ád túl-ifjú hitvesének.

  • André Chénier: Egy ifjú panasza

    fordította Babits Mihály

    Ő szép volt s nagy leány – én kicsi, gyönge gyermek;
    ajka mosolygva hítt, csalogatott: »ölelj meg«
    Térdére állított, és ártatlan kezem
    tapintva dús haját, lágy arcait, selyem

    keblét, ha néha tán tovább ment, túlmerészül,
    enyelgő-kedvesen paskolt meg büntetésül.
    Különösen, ha sok udvarlója irigy
    szemmel vizsgálta őt, szokott játszani így.

    Hányszor (óh jaj, de mit érez ily kis legényke?)
    csókolta arcom és ajkam, ahol csak érte!
    S ezt látva szólt a bús, mohó szemű sereg:
    »Óh tékozolt gyönyör! túl-boldog kisgyerek!«

  • Voltaire: Felelet a „Szív” című versre

    fordította Babits Mihály

    Bizonyos hölgy, nemes,
    művelt és szellemes
    így szólt, olvasva a szívről írt kicsi mívet:

    »Ez ám a jó író! Látszik, hogy szereti
    a jót, hogy szereti a szívet
    és jó nagy szíve van neki.

    Lejárt már tavaszom, elhullatám virágom,
    de még szívemhez szól a szív,
    noha jól érzem én, ha hódoló barátom
    kicsiny szívemnek, szivecskémnek hív,
    túlságosan megtisztel engem,
    mert szívem már túlnőtt ezen.

    (Óh jaj, halandók, mért nincs semmi rendben
    e földön? Mért oly ellentétesen
    van itt elosztva nagyság és kicsinység?
    Úgy volna minden a szívem szerint,
    és a szívek körül semmi baj, semmi inség,
    hogyha egymáshoz volna mérve mind.)

    Nemes lovag! a szív a fő! csak azt kövessed,
    s szíveket ostromol lelkes orációd,
    s szíveket hódít meg a versed,
    ha szíved adja rá az inspirációt.«

    V

  • Chevalier de Beufflers: A szív

    fordította Babits Mihály

    Minden a szív – mondják a hölgyek –
    szív nélkül szerelem s boldogság nem terem;
    és minden a szívé: veszteség, győzelem –
    de mire gondolnak e hölgyek
    szívről beszélve szüntelen?

    Tünődtem ezen én; – hogy ily döntéshez érjek
    végűl: nem értik ők szószerint a »szivet«,
    hanem csak jámbor és illemes szóval élnek
    a durva szó helyett.

    Pláton a »szív-viszonyt« bár bölcselegve zengi:
    Pláton maga marad és nem hisz néki senki.
    Szerelemről aki bölcselkedik, bolond,
    csak egy törvénye van e drága tudománynak:
    az, mit a természet tár eléd és kimond;
    más oktatóját ne kívánjad.

         És ő kétféle szívet alkotott:  
     külön-külön fiúnak és leánynak.  
     Az emberiség régen elfogyott  
     volna, ha mind egyforma szíve volna:  
           azért adott különbözőt.

    Apáca, márkinő, király, inas, komorna,
    bonc, rabbi, szerzetes, víg cimbora s mogorva
    pap – és a tagadó, ki Istent káromolja:
    mind-mind kapott szívet, vágyót és élvezőt.

         De egynek sem elég a maga szíve,  
     mindegyik még egy másikat kíván.  
           Bolond egy szerszám a szív ám!  
     Sokat játszottam vele tíz-húsz éve  
           (akkor voltam boldog legény)  
           és minden napom, éjem, évem  
           úgy eljátszottam, hogy a szívem  
     a sok játékban elkopott szegény.

  • Alexis Piron: A szép combok

    fordította Babits Mihály

    Colin, akit bolond szerelme
    egész megbűvöl s elvakít,
    vizsgálta egy nap kedvetellve
    Rózája márvány combjait.

    Egyszer a bal, másszor a jobb comb:
    melyik szebb rajz, melyik nagyobb gond?
    „Nem is tudom… Szívem oly kétségek kinozzák:
    egyforma szép a két comb és a láb!”

    »Barátom« – szólt a nő – »ne késs tovább:
    jere: a kettő közt van az igazság!«