Gnómok fajtájából való vagyok én,
A gnómok furcsa, különös lények:
Nincs közte fiatal, nincs közte vén
S ameddig akarnak, addig élnek –
Addig élnek.
Gnómok fajából való vagyok én.
Nem is születnek; jönnek valahonnan;
Nagy távolokból, miket éj takar,
És köd előttük és köd a nyomukban,
Ahány gnóm, az mind más és mást akar
S tud és akar.
Gnómok fajából való vagyok én.
Ez gyúr, az farag, sípol, hegedül,
De édes atyafi mind valamennyi;
Mikor gyalog jár, akkor is repül,
Ha tudnátok, milyen jó gnómnak lenni,
Gnómnak lenni,
Gnómok fajából való vagyok én.
Valami férfi-női keverék,
Meg nem magyarázza soha senki,
Örökké lángban, soha el nem ég,
S a levegőjét is maga teremti –
Maga teremti.
Gnómok fajából való vagyok én.
A gnómok őrzik a szent tüzeket
És ápolják a mennyei lángot,
Mely nélkül a világok üresek,
S össze is omlanak a világok –
A világok.
Gnómok fajából való vagyok én.
Maholnap én innen már elmegyek,
Sebaj! Majd jönnek utánam mások;
Más gnómok, más titkok, igézetek,
Egekbe csapkodó, szent látomások –
Látomások.
Gnómok fajából való vagyok én.
Ti azt mondjátok, halkítva a szót,
S egymásra néztek: Meghalt az öreg!
Mesebeszéd! – Mint tengeren hajók,
Én csak elmentem, én csak elmegyek:
Köd előttem, köd utánam,
Köd az örökkévalóságban…
Forrás: Kedvesch versek
