Dúdolom a régi nótát,
Keserű egy nóta!
Van egy régi rossz szeretőm
Sok esztendő óta,
Úgy szedtem föl, nem tudom hol,
Melyik utcasarkon,
És azóta tartom.
Mint a jámbor rabszolgához
A hálás oroszlán,
Csökönyösen, vakon, bután
Ragaszkodik hozzám.
Rimánkodok: pusztuljon már!
Küldöm, űzöm… mindegy!
Csak azért se! Nem megy!
Adtam neki öröklakást,
Ingyen kvártélyt, kosztot,
Ezt is, azt is keveselte,
Mindenből kifosztott.
Odaadtam… nem tudom mit,
Nem számolom, mérem:
Pénzem, agyam, vérem.
Ő az erős, a hatalmas,
Én vagyok a gyönge,
Ha az ajtón kihajítom,
Az ablakon jön be.
Akármilyen messze járok –
Féltékeny a kedves! –
Nyomon követ, megles.
Elkísér a kávéházba,
Elkísér a sírba,
Bírom, bírom valahogy,
De ő még jobban bírja.
Nem ereszt ki a kezéből,
Torkomon az ujja,
Fojtogat a furia.
Sírkövemre, majd ha egyszer
Föllélegzek mégis,
Írjátok rá rossz szeretőm
Átkozott nevét is:
„Itt nyugszik egy fáradt ember,
Elnyűtt rongya, csontja,
S mellette a Gondja.”
