Címke: gyerekvers

  • Romhányi József: Nyúliskola

    Erdőszélen nagy a móka, mulatság,
    iskolába gyűlnek mind a nyulacskák.
    A tanító ott középen az a nyúl,
    kinek füle leghosszabbnak bizonyul.
    Kezdi az oktatást egy fej káposztával,
    hallgatják is tátott szájjal.

    Az egymást tapasztó
    táposztó
    levelek képezte káposzta
    letépett
    levelein belül tapasztalt betétet,
    mely a kopasztott káposzta törzse,
    úgy hívják, hogy torzsa.
    Ha most a torzsára
    sorjába
    visszatapasztjuk
    a letépett táposztó káposztaleveleket,
    a tapasztalt rendben,
    akkor szakasztott, helyesen
    fejesen
    szerkesztett káposztát képeztünk.

    Ez a lecke! Megértettük? –
    kérdezte a nyúltanár.
    Bólogattak a nebulók, hisz mindegyik unta már.

    – Akkor rögtön feleltetek! –
    lapult a sok tapsifül,
    füllentettek, dehogy értik, és ez most mindjárt kisül!

    – Nos felelj, te Nyuszi Gyuszi! Állj kétlábra, s vázold hát,
    mi történik, ha ízekre bontasz egy fej káposztát?

    – Jóllakok! – felelte elképesztő képzetten
    a kis káposzta-kopasztó ebugatta,
    de a tanár megbuktatta.

    Forrás: (pl. MEK / Romhányi József versei – ahova majd beteszed)

  • Szabó Lőrinc: Falusi hangverseny

    Háp! Háp! Háp!
    Jönnek a kacsák!
    Hej, de szomjas, hej, de éhes
    ez a társaság!

    Bú! Bú! Bú!
    Boci szomorú!
    De hogy feszít tyúkjai közt
    a Kukurikú!

    Röf! Röf! Röf!
    Orra sárba döf:
    sonka-lábán Kucu néni
    fürödni döcög.

    Gá! Gá! Gá!
    Szalad világgá
    Liba mama, ha a Szamár
    rábőg, hogy „I-á”!

    Rút! Rút! Rút!
    Föl is, le is út:
    mérges Pulyka, te szereted
    csak a háborút!

    Bú! Röf! Háp!
    Síppok, trombiták:
    víg zenével így köszönt e
    díszes társaság.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Erdős Sándor – Pál, a piaci légy

    Pál vagyok, a piaci légy,
    szép jó napot kívánok!
    Úgy látom, hogy zaklatásom
    egészen jól bírjátok.

    Akárhányszor szürcsölgetek
    elöl hagyott levesből,
    azon nyomban mindkét kézzel
    integettek ti egyből.

    Úgy érzem, hogy barátságunk
    megszilárdult eléggé,
    ezért az asztalon maradt
    egy pohárka ivólé.

    Pohár mellett, de nagy öröm,
    találtam egy szál ropit,
    áthívom a haverokat,
    iszogatunk egy kicsit.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Csukás István: Imhol itt az este

    Kisbabácska, tente,
    imhol itt az este,
    alszik már a kenyér is, lenkendőbe kötve.

    Alszik a rosta, a búzamag,
    alszik a sípban minden hang,
    alszik a rokka, a kenderkóc,
    macska fekszik benne.

    Alszanak kint az utak,
    utak mellett a kutak,
    erdő mélyén trombitál,
    horkol a nagy medve.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Romhányi József: Egy százlábú lesántulásának szomorú története

    Egyszer régen egy százlábú kóborolt a kert alatt
    100 lábnyomot hagyott hátra, amerre csak elhaladt
    Mert a százlábúnak kerek 100 lába van átlagba,
    jobbra 50, balra pedig ami 100-ból hátra van.

    Ment, mendegélt a 100 lábú, ám az egyik bal lába
    beakadt egy ici-pici csipkebokor aljába.
    Apró tövis, szúr is döf is, a kis lábát elvágta,
    így 99-re lett már a 100-as felváltva.

    Nem segített szegényen sem olyan sem emilyen szer,
    de hát azért eltotyoghat még 99-el.

    Ám de másnap kora reggel rálépett egy darázsra,
    s mert jobb lábát vitte le a nyulánk fulánk marása.
    Így hát két lába van oda, persze így se sánta még,
    ehhez így is maradt éppen 98 hátralék.

    Azonban úgy fél 10 tájba felbukott egy kavicsba,
    hogy a számarányt így egyel egy kissé megjavítsa.
    Ismét egyik bal lába tört ki éppen bokába,
    s most már nem volt csak 97 ép láb birtokába.

    Persze azért maradt elég láb amelyre ráállhat,
    és a mi fogalmunk szerint nem számíthat sántának.

    Ám 11 órakor rázúdult most egy jégverés,
    most egy jobbik lába tört ki, hogy ne essék tévedés.
    Persze így is maradt azért még elég a raktárban,
    nem számíthat sántának hisz még 96 láb van.

    De mikor a toronyóra elütötte a delet,
    megcsúszott és hasraesett, egy bal lába odalett.
    De még így is egész biztos tudomásom van róla,
    bár csak 95 maradt, mégse szorult mankóra.

    Mégis 37 perc múlva csak úgy kutya futtába,
    30 jobb lábbal lépett egy cigaretta csutkára.
    Nagy sistergés hamu, korom, ez lett volna rémes kép,
    ha a csikket nem taposták volna el már réges-rég.

    Így maradt a 95, de sajnos nem sokáig,
    mert egy szúnyog lecsipkedett egy jobb lábat bokáig.
    94 maradt tehát, vagy tán nem jól emlékszem,
    ismétlésül szaladjunk át mégegyszer az egészen:

    csipkebokor, darázs, parázs, kavics és a jégverés
    hasraesés falánk szúnyog, nincs itt semmi tévedés.
    Stimmel, mindegy gyerünk tovább had rágjam csak át magam,
    tizenegy múlt s kilencvennégy lábacska még hátravan.

    Hát csak úgy ment mendegélt, de megbotlik a szalmába,
    és kitörik szegénykének megint csak egy bal lába.
    Így 93 maradt, azaz várjuk tartsunk sort,
    mert az egyik törött lába közben ismét összefort.

    Kilencvennégy az állomány mint az előbb, ám de nézd,
    a szegény kis százlábúra leskelődő szörnyű vészt.
    Egy lánctalpú vontató jön, ó ha ez rá taposna,
    széjjelmálna szegény pára vékonyra és laposra.

    Itt is van már, hunyd be szemed, kinyithatod ne, még ne,
    épp a két talp közé került, megmenekült szegényke.

    Ám de lássuk a lényeget, sok részlet nem érdekes,
    néhány lába úgy tört ki, hogy csak számolni érdemes:
    93, 92, 91, hőőh 90, 89, 88, 87, 86,

    Nyolcvanötnél a százlábú már egy kissé bicegett,
    ezért egy kis gallyacskából néhány szálkát kiszedett.
    Így került egy nyaláb faláb a töröttek helyére,
    menjünk vissza hát a mese leges legelejére.

    De mert félek, hogy Önök tovább nem fognak ráérni,
    megkérdezem önöket hogy ki szeretne rálépni.
    Ön szeretne? Ön is? Jól van akkor rajta tegye meg,
    Elpusztult a rusnya féreg, hogy a fene egye meg!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Kányádi Sándor: Aki fázik

    Aki fázik, vacogjon,
    fújja körmét, topogjon,
    földig érő kucsmába,
    burkolózzék bundába,
    bújjon be a dunyhába,
    üljön rá a kályhára –
    mindjárt megmelegszik.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Nadányi Zoltán – Az első pogácsa

    (Gyerekvers)

    Konyhajelmezt öltött
    kislányom, Kati,
    sütő tudományát
    úgy próbálja ki.
    Húsz kis pogácsából
    csak egy sikerült,
    az is furcsán festett,
    mikor kikerült.

    Botrányos alakja,
    rossz fogása volt,
    kemény kopogása,
    de – pogácsa volt.
    Nekem szánta ő ezt,
    hozta boldogan,
    hát ahogy harapnám,
    nem fogja fogam.
    Igen ám, de lesnek
    lelkes nagy szemek:
    – milyen a pogácsa? –
    Tyű – mondom – remek!

    Kati csakúgy hízott,
    kiszaladt: – Nahát,
    ízlik a pogácsám! –
    hallom a szavát.
    Magunkra maradtunk:
    pogácsa meg én,
    hosszan elmerengtem
    Kati remekén.
    Kicsi kis pogácsa,
    úgy szemre kevés,
    csak a fog sokallja,
    mikor belevés.

    Nem veszi be, sajnos,
    se szám, se begyem;
    jó lesz eltüntetni, –
    hova is tegyem?
    Kiskutyánk ott sétált
    az ablak alatt,
    odadobtam annak:
    nesze, jó falat!
    Siettem utána
    a konyhába ki;
    kell, hogy Kati mellett
    valljon valaki.

    Megettem-e, – kérdi
    kétkedve anyu,
    Nagymamácska, ő is
    hej, csupa gyanú.
    De én megfeleltem,
    azért vagyok ott:
    Egy baj volt: kevés volt! –
    Kati ragyogott.
    Épp akkor besétál
    ám a kis kutya;
    mit hoz a szájában
    az a kis buta?

    Hozza a pogácsát,
    még sértetlenül!
    Leteszi, otthagyja,
    szinte menekül.
    Nevetésbe tört ki
    most a társaság,
    még Kati is, ő is
    fogta a hasát.
    Mert megtudta ebből,
    akit érdekel,
    hogy az a pogácsa
    – kutyának se kell.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Kányádi Sándor – Elment Péter

    Elment Péter tököt venni,
    elfelejtett pénzzel menni.
    Hogy a sült tök? Ennyi s ennyi.
    De nem volt mit elővenni.

    Elmaradt a sülttök-vétel,
    étlen maradt szegény Péter.

    Forrás: FB – Szeretem a verseket

  • Zelk Zoltán: Október

    Kisöccsétől, Szeptembertől
    búcsút vesz és útra kél,
    paripája sűrű felhő,
    a hintója őszi szél.

    Sárga levél hull eléje,
    amerre vágtatva jár,
    félve nézi erdő, liget,
    de ő vágtat, meg se áll.

    Hová, hová oly sietve,
    felhőlovas szélszekér?
    Azt hiszed tán, aki siet,
    aki vágtat, messze ér?

    Dehogy hiszi, dehogy hiszi,
    hiszen nem megyen ő messze,
    csak addig fut, míg rátalál
    a bátyjára, Novemberre.